Foci-Eb 2020

2021.07.09. 14:07

Schmeichel már jóval a büntető előtt jelezte a lézerezést

Ahogyan arról beszámoltunk, Harry Kane mindent eldöntő tizenegyese közben egy (vélhetően angol vagy az angoloknak szurkoló) néző lézerfénnyel próbálta megzavarni Kasper Schmeichelt, a dánok kapusát a szerdai Európa-bajnoki elődöntő hosszabbításában, amely végül Anglia 2–1-es sikerét hozta. A The Telegraph úgy tudja, Schmeichel már jóval a büntető előtt, a második félidőben jelezte a játékvezetőnek a problémát.

K. B.

Forrás: AFP

Kasper Schmeichel, a dán válogatott kapusa elmondta, az Anglia elleni elődöntő második félidejében vette először észre, hogy lézerrel világítanak az arcába – hozzátette, hogy ez annak ellenére sem zavarta meg Harry Kane hosszabbításban megítélt büntetőjének védése közben, hogy az eset alatt a zöld fény láthatóan ott volt az arcán. Mint ismert, Kane a tizenegyest még elhibázta, de a kipattanót belőtte, így Anglia 2–1-es győzelemmel bejutott az Európa-bajnokság vasárnap esti döntőjébe, amelyet Olaszországgal vív meg.

Schmeichel a dán sajtónak nyilatkozott a történtekről:

„A második félidőben a játékvezetőnek jeleztem, hogy lézerrel zavarnak, és aztán ő szólt is az illetékeseknek. A büntető közben tényleg nem tűnt fel, hogy világítanak, mert valahol mögöttem, jobbra ült az elkövető.”

Az UEFA vizsgálatot indított az ügyben. Stan Collymore, a Liverpool korábbi labdarúgója szerint a tettest – ha megtalálják – soha többé nem lenne szabad futballstadionba engedni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!