ficánka

2010.12.18. 19:01

Nampula, Nametil, Ibo sziget

Legutóbb amikor írtam, éppen megjegyeztem, hogy már csak hárman maradtunk a házban. Nos, azóta megszaporodtunk és most már heten vagyunk, mint a gonoszok. 5:2 arányban vezetnek a fiúk, mert jött még egy amerikai, egy brazil és két román srác.

Sikerült eljutnom a legközelebbi szigetre is, Ibo-ra. Reggel 5-kor indultunk a faluba (2 mozambiki diákkal , hogy elcsípjünk egy kocsit. 10-ig vártunk, már azt hittük, hogy sosem indulunk el, mikor végre felbukkant egy jármű. Sajnos erre felé kb. 5-6 autó jár naponta, és ebből is 4 a sulié, ahol vagyok. Szóval nagy nehezen elindultunk, de ahogy a kikötőhöz értünk, újra várnunk kellett, mert a víz szintje nem volt megfelelő.

Amíg vártunk, elkezdtem beszélgetni egy férfival, aki a hajóját építette. Mondta, hogy ha elkészül, Veronikának nevezi el. :) Kíváncsi vagyok rá...majd legközelebb, ha arra járok, megnézem. Délután kettő fele elkezdtünk beszállni egy nagyobb méretű bárkába. Hasonló volt Noé bárkájához, mert a tyúkoktól a kecskékig minden velünk utazott. Kb. 30-an ültünk a hajóban és vártuk a dagályt, hogy indulhassunk. Egy óra alatt értünk át a szigetre, és ahogy kiszálltunk a csónakból, már várt ránk az egyik srác barátja. Körbevezetett minket , bár nem telt sok időbe, mert nagyon pici. Az egyetlen látványosság egy várrom volt, ami korábban politikai börtönként működött. Most kézművesek dolgoznak benne és ruhákat, ékszereket, fafaragásokat készítenek olyan alapanyagokból, amikre nem is gondolnánk, hogy még újrahasznosítható. A kedvencem a papucsból készült nyaklánc és karkötő volt. Kis hengereket vágtak ki a szivacsos papucsból és felfűzték.

Ibo sziget és készülődés a ballagásra

Ibo sziget és készülődés a ballagásra

Miután megnéztük a várromot, elmentünk a srác házába. Finom halat sütöttek vacsorára. Jó volt végre valami mást enni, nem babot rizzsel. :) Este elmentünk egy étterem szerűségbe, hogy igyunk valami hideget. Találkoztunk egy német sráccal, aki a tulajdonos volt. Kb. 10 évvel ezelőtt bicajjal elindult Németországból és két év alatt megjárta az utat a szigetig. Érdekes lehetett az utazása. Szívesen végig járnám ezt az utat én is, ha lenne egy partnerem :) 

Sajnos csak egy estét tudtunk maradni, másnap már korán reggel kelnünk kellett, hogy átérjünk a túloldalra az apály előtt. Ez azért fontos, mert ha csak délután indulunk, akkor lehet, hogy nem lett volna kocsi vissza Bilibizára. Délután kettő fele szerencsére jött kocsi, úgyhogy még aznap visszaértünk.

Ibo szigetén kívül voltunk még Nampulában és Nametilben is. Tamással meglátogattuk az egyik barátunkat, aki velünk együtt utazott ki Mozambikba Angliából. Nem terveztük, hogy oda utazunk, de az egyik srác pont ment Nampulába, és mondta, hogy beférünk. A helyi suliba a diákoknak szünet volt, így nem volt gond, hogy elmentünk. Nampula sokkal szebb város, mint Pemba és nagyobb a választék is. Találtunk finom pék sütiket, yoghurtot, sőt, olcsó csokit is, aminek nagyon örültem, mert Mikulás alkalmából tudtam venni a többieknek. A bevásárlóközpontban két hónap után végre találtam olyan wc-t, amit le tudtam húzni és még kezet is tudtam mosni. :) Egész furcsa volt. :)

Nampulától Nametilig a helyi közlekedési eszközzel, a chapával mentünk. Ez egy kis busz volt, amit természeten egyből megrohamoztak az emberek, ahogy megérkezett. Nyomták, lökdösték egymást, majd végül kb. 30 ember ült a kilenc személyes buszban. Még el sem indultunk, de már csurom vizesek és koszosak voltunk. Ráadásul nem volt szerencsénk, mert az ajtó leszakadt, és mászhattunk ki. Várnunk kellett a következő chapára, ami szerencsére egy nyitott teherautó volt.

Nametil sokkal nagyobb, mint Bilibiza. A helyi piacon is több mindent lehetett venni és több helyen is kapható hideg üdítő. Az iskolában, ahol maradtunk kevesebb diák tanult, volt áram, internet és az étel is változatosabb volt, de ennek ellenére elmondhatom, hogy jobban szeretem Bilibizát. :)

4 napot maradtunk Nametilben, majd visszaindultunk szeretett falunkba. Nampulából 5-kor indult a busz. Sajnos megint nem volt szerencsénk, mert egy óra után lerobbant. Többet tényleg nem használjuk ezt a társaságot. Amikor először jöttünk Bilibizára, akkor a benzin fogyott ki, most pedig a kerékkel volt valami gond. Tíz órán keresztül álltunk és vártunk. Délután négykor indultunk el újra. A legnagyobb baj az volt, hogy már besötétedett és ilyenkor már nem járt a chapa, amire át kellett volna szállnunk. Ott ragadtunk az egyik városban, de szerencsénk volt, mert az ottani „farmers club"-ban tudtunk aludni. Másnap korán reggel folytattuk az utazásunkat. A Bilibizához tartó elágazásig egy kínai férfi vitt el minket, majd onnan késő délután sikerült elcsípni egy autót , ami végre hazahozott minket. Jó volt végre hazaérni.

Közben az itteni suli is megüresedett. A diákok elballagtak a héten, de már most hiányoznak. Az utolsó hónapban nagyon sokat voltunk együtt a matekozás miatt. A szóbelire is én készítettem fel őket, elég vicces volt a kezdő portugálommal.

Egy lány kivételével mindenkinek sikerült a vizsgája. A szóbeli vizsgákra bementem, hogy megnézzem a diákokat, akiket segítettem. Elmondhatom, hogy megérte. :) Úgy kellett bemutatniuk a különböző témákat, mintha általános iskolában tanítanának. Nagyon érdekes volt, hogy mi mindent használtak a prezentációhoz. Sajnos papír és egyéb alapanyag itt a faluban nincsen, de nem csináltak belőle problémát, koszos kartondobozokra rajzolták fel az elmagyarázandó tananyagot.

A ballagást megelőző 3-4 napon a diákok szerenádot adtak a faluban. Én is csatlakoztam hozzájuk hajnali négykor egy kisebb dobbal, mivel énekelni nem tudtam. :) Egyszer nem mentem velük, mert fáradt voltam, de ők jöttek, s szerenádoztak nekem is. Nagyon jól esett, mert úgy kezeltek, mint a tanárjukat. ;) 

A ballagás előtt nagyon sok dolgunk volt. A diákokkal nagy lepedőket festettünk meg különböző szöveggel, és elvállaltam a dekoráció készítést is. Megfestettünk egy csomó lapot, majd felvágtuk és mint a harmonikát meghajtogattuk. Rengeteget dolgoztunk vele, de megérte.

Amíg én a dekorációt csináltam, Tamás fényképeket nyomtatott és kiállítást csinált a fotókból.

A ballagás nagyon izgalmas volt. A diákok táncoltak, énekeltek, doboltak, majd megkapták az okleveleket. Hasznos dolgokkal (szappan, fogkrém, fogkefe, törölköző, póló) díjazták a legjobbakat.

Érdekes volt, mert az egyik diák, aki külön díjat kapott például egy hétköznapi ruhában jött be. Sajnos nem mindenki tudott elegáns öltönyt venni. Annak ellenére óriási taps fogadta, hiszen ő volt a legjobb, megérdemelte. A ballagás után, miután minden diák elment, hazajöttem, hogy szappant készítsek. Sajnos nem voltam elég óvatos és a nátrium hidrát belement a szemembe. Szerencsére pont ment valaki Pembába, így el tudtam menni és még aznap orvost hívtak. Kaptam szemcseppet, meg egy injekciót, ami elvileg eltávolította a mérgező anyagot a szervezetemből. Most már minden okés.

Amikor Pembában voltam, elmentem a postára. Végre megjött a csomagom, amit még egy hölgy küldött Angliából. Az utcán ismerkedtem meg vele, miközben az Afrika magazint árultam. Már két csomagot küldött és a harmadik úton van. Kaptam fogkeféket, gyerek fehér neműket, elsősegély csomagot, hajgumikat, színes ceruzákat és kifestőket. Holnap adom oda a gyerekeknek, biztosan nagyon örülnek majd.

Vasárnaponként még mindig megyek a faluba a kis közösségembe. Legutóbb mogyorót vettem nekik és megtanítottam őket, hogy hogyan tudnak finom édességet készíteni. Cukorral összekevertem, és ahogy a tűzön elolvadt, karamellizálódott, összeragadt a mogyoróval. Nagyon finom lett, érdemes kipróbálni.

A napokban nem sok tenni való van, de Tamással mindig találunk valamit, amiben tudunk segíteni. A héten sövényt vágtunk, szemetet szedtünk, gazoltunk és az irodában segítettem különböző papírmunkákban. Már mindenki készül a karácsonyra és a legtöbben elmentek Pembába. Ha minden igaz, mi Nampulában töltjük a szent estét azokkal, akikkel együtt utaztunk ki, szilveszterre pedig elmegyünk Beirába. Jó lesz újra látni a barátokat és megosztani az eddig szerzett élményeket.

Ezek is érdekelhetik