ficánka

2009.04.09. 02:34

Mínusz egy..

OTDK kilőve. :) Már csak a javításos melót kell befejezni, meg a diplomát. :)

Vasárnap ikrekkel elmentünk a hímes tojás napjára, mivel már egy hónapja megígértem neki. A Gyermekek házában volt. Nagyon élvezték. De be kell vallanom, én is. :) Főleg, hogy nem igazán pihentem az elmúlt napokban. Mindenféle kézműves foglalkozás volt. Csináltunk virágot krepp-papírból, karkötőt filc anyagból és gyöngyből, hímes tojást, s még nyuszi formájú sütit is.

Még maradtam volna szívesen a csajokkal, mert délután egyéb programok (báb, stb.) is voltak, de sajnos indulnom kellett a vonattal Debrecenbe az OTDK-ra. A tervem az volt, hogy a Keleti Pályaudvarról hazarohanok, hogy anyu fincsi fagyasztott főztjét betegyem a hűtőbe, majd vissza a Nyugatihoz, mivel nem lakom tőle messze. Ez oké is volt, csak amikor vettem a jegyet, áfás számlát kértek előttem, meg minden, s pont elment az IC, amivel menni akartam. Így lekéstem a regisztrációt, a welcome drinket, meg a vacsit is.

Ahogy Debrecenbe értem, a buszra is vártam még egy órát (ami a koliba vitt ) :) Szerencsére a buszmegállóban találkoztam két sráccal, akik szintén az OTDK-ra mentek, így gyorsabban telt az idő, s jó érzés is volt, hogy nem csak én vagyok elkésve. :)

Igaz vacsora már nem maradt, csak túrós rétes, de annak is nagyon örültünk. :) Elfoglaltuk a szállást, ami nagyon szuper volt. Hétfőn indultak a tagozati előadások. A sulinkból az egyik jó barátom hétfőn volt, így bementem, s megnéztem az előadását. Szegénynek nem volt szerencséje. A technika ördöge aznap őt támadta. Előadás után kaptunk ebédet, majd lazítottunk egy kicsit.

Este egy állófogadásra invitáltak minket. Tök jó kaják voltak, s ezt zenés táncos mulatság követte. Nagyon nagy buli volt, bár tíz után nem sokkal hazamentünk, mivel a csapat nagy része- s én is- kedden preziztünk. Még este összeraktam a prezit, mert nem nagyon volt időm, meg kicsit csináltam azt az adminisztrációs hülye munkát, aztán fél kettő fele lefeküdtem, mert másnap hétkor keltünk.

Az OTDK-n a témám a gerillamarketing volt. Egy csajszi volt még, aki ebben a témában írt, de nem volt vészes. Sikerült csak kicsit elpirulva, s izgulva elmondani a dolgozatom tartalmát. Sajnos elég lámpalázas szoktam lenni, de már javuló tendenciát mutatok. :) Szóval előadtam, majd ebéd, lazulás, kettőkor pedig mentünk Hortobágyra. Ez volt a fakultatív program, s természetesen jelentkeztem, hiszen nem mindennap járok Debrecenben. :) S ha már ott voltam...Képeket a következő blogba raktam, mert csak egyet lehet bejegyzésenként. :(

A puszta program nagyon szuper volt. Lovas kocsival mentünk, különböző bemutatókat tartottak nekünk (ostorcsattogtatás, stb.). Nagyon tetszett. Lovagolhattunk is, s természetesen a szürke marhákat is láttuk. :) Ráadásul egy csomó győrivel találkoztam. A Nyugat-magyarországi Egyetemről elég sokan voltak. Közben megállapították, hogy milyen ismerős vagyok nekik. Kiderült, hogy néhányan a fagyizóból emlékeznek rám, míg volt aki az általános iskolás kézi meccsekről. :) Tök jó volt. Ahogy visszaértünk, egy blog olvasómmal is találkoztam. Mögöttem jött, s ahogy beszélgettem a többiekkel, megjegyezte, hogy már tudja, hogy honnan vagyok neki ismerős. :) Hát, jól belepirultam. :) De nagyon örültem neki.

Este aztán megint zenés táncos mulatság volt, de egy kis Stand up comedy előzte meg, ami nagyon jó volt. Szétröhögtük magunkat. :) Majd jött az Irigy hónalj mirigy. Csak a felét láttam, mert közben újra bebizonyosodott, hogy milyen kicsi a világ. Találkoztam az egyik általános iskolás osztálytársammal. Még alsóban jártunk egy osztályba. Megállapítottuk, hogy hogy megnőttünk, stb. Tök jót beszélgettünk. Büszke is voltam rá másnap, amikor a díját átvette. Ugyanis a győztesek között volt ő is, s a két új barátom is, akikkel a buszmegállóban találkoztam még megérkezvén. A sulinkból egy harmadik helyezet volt, s egy különdíjas.

Nekem sajnos nem sikerült helyezést elérnem, de nem is az volt a célom. Az eredményhirdetés után összecsomagoltunk, s indultunk haza. Egy új barátnőmmel :) mentem együtt a vonaton, aki szintén MÜTF-ös, csak a pesti tagozaton (ő lett egyébként a különdíjas). Meggyőztem, hogy menjünk egy vonattal. Tök örültem, hogy nem egyedül mentem, meg jókat dumáltunk. :)

Miután megérkeztünk, ő ment haza, s én is, mivel 7-re mentem lakást nézni. Találtam a hétvégén még egy nagyon nagyon nagyon szupert. 25 ezer forint havonta. S ebben minden benne van. A srác mondta, hogy vár rám, s szerdáig nem dönt abban, hogy kinek adja ki a szobát. A lakás nagyon szép, felújított, s a környék is tök szép. A IV. kerületben van, s egy csomó játszótér, park, stb. van arra. És csendes, nem úgy mint a Váci út. Igaz kicsit messzebb van a munkahelyemtől, s a Keleti pályaudvartól BKV nélkül, de mivel sokkal olcsóbb az albi, mint ahol most vagyok, ezért sztem simán tudok még egy bérletet venni. Azt beszéltük, hogy májusban költözhetek is. Nagyon nagyon várom. Külön szobám lesz, szép sárga fallal és ablakkal, na meg világítással. :) Nem úgy, mint most. S még olcsóbb is jóval.

Két sráccal fogok együtt lakni. Megbízhatóak. :) Bár még csak egyiküket láttam. Már nagyon nagyon várom a májust.

Ezután hazajöttem, s folytattam a javításos melót. Még 80 újságcikk van. De beszéltem a munkaadóval, s elvileg elég, ha jövő hét közepéig végzek vele. Ennek nagyon örültem. Így tuti végzek vele.

Megyek is lassan, folytatom. Holnap meg újra meló. Már úgyis hiányzik a társaság. :)

Jajj, majd elfelejtettem. Sikerült a szakmai nyelvvizsgám. Hétfőn tudtam meg. Tök jó. Elvileg minden előfeltétel meg van már ahhoz, hogy diplomát kapjak. Csak az államvizsga... De azzal nem lesz gond.:)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!