ficánka

2009.03.07. 23:56

Holnaptól pesti leszek :)

A péntek húzós volt. Reggel a 4:45-ös vonattal indultam. Azt sem tudtam hol vagyok. Előző este egy óra körül mentem ágyba, így nem mondhatom el, hogy én voltam a legfittebb és legkipihentebb pályakezdő első napos. :)

Szerintem most értem fel a leggyorsabban Pestre. Legalábbis nekem 10 percnek tűnt az egész. Felültem, elaludtam, s Kelenföldön ébredtem fel. Természetesen szokás szerint sétáltam. 1 óra 30 perc volt a reggeli edzés. Szám szerint 7 km. :) Szóval rendesen felébredtem.

Pontosan odaértem, minden rendben volt. Tetszik a munkahely, munkatársak, minden. Van saját asztalom. Rakhatok ki képeket is :). Még sosem volt saját asztalom. Tök jó :)

Munka után elmentem pár albit megnézni. Ez újabb 7 km volt. A végén már éreztem, hogy a sarkamon vízhólyag nőtt. :) Az első albi jó volt, külön szobát hirdettek meg. Mert csak „szobatársat keresünk" rovatot nézegettem. Ami nem tetszett, az az, hogy távfűtés van. Amúgy nem volt rossz. Ha több pénzem lenne, vszinű kivettem volna. :) De mivel nem, ezért tovább néztem a lakásokat. A második lehetőség kicsit messzebb volt, 3 lány keresett egy negyediket. Már telefonban is gondoltam, hogy milyen típusú lányok lesznek. Amikor mondta, hogy „ahaaaaa, jó, rendi, szupcsi lesz 7-kor", akkor kicsit megijedtem. :) De gondoltam, nem biztos, hogy mind a három ilyen, megnézem a lakást. Ahogy odaértem 3 tejfehér festett szőke csaj várt. :) Mint ahogy gondoltam. Nem tudom, hogy épp buliba készültek e vagy mi, de azt a tipikus „picsa" stílust képviselték. Hamar el is jöttem, s immár a harmadik lakást néztem.

A lakója debreceni, s nem volt otthon, de megbeszéltük, hogy egy barátjának odaadja a kulcsot. Így megtudtam nézni a szobát. Ez egy egy szoba, konyha, fürdő, wc-s lakás. Nem nagy, de a lényeg, hogy gáz konvektoros. Szóval a rezsi szempontjából nagyon jó. :) Gyaloglás szempontjából is. 40 perc gyaloglás a Keleti pályaudvartól, s 50 perc-re van a munkahelyemtől. :)

A csajszival már többször is beszéltünk, lecsekkoltam a wiw-en, s nagyon szimpatikusnak tűnik. Ma este mindent megbeszéltünk. Holnap költözök is. :) Ennél kedvezőbbet nem találtam. Árban is jó (25+ rezsi), csaj is jófej, s ráadásul megbeszéltük, hogy májusban együtt keresünk egy 1,5 szobás lakást. Mert ennyiért tudunk találni biztosan, s akkor lesz külön szobánk. Most is úgy mentem volna, ha találtam volna lakótársat. Kaukciót is sikerült megbeszélni, hogy nem kell fizetnem, ráadásul olyan rendes volt, hogy arányosan kiszámolta, hogy mennyit kell fizetnem majd. :) Nagyon aranyos. Szerintem elleszünk. :)

Elmondta a negatívumokat is. Konyhában nincs meleg víz. Ez nem gond. Végülis görögöknél sem volt a konyhában meleg víz. Mégis elvoltam fél évig. Ez egy kis nosztalgia lesz. :) Fürdőben van, az a lényeg. Szobában a nagy lámpa égője ki van égve, de az sem gond. Vagy kicseréljük, vagy gyertyázunk. :) Legalább nem lesz nagy a rezsi. :) Nem sok igényem van, szóval nem zavar. :) A szobát már megbeszéltük, hogy majd a szekrényekkel valahogy ketté osztjuk, hogy mindenkinek legyen egy kis privát része. :) Mikor kicsik voltunk, kis lakásban laktunk anyuval, akkor is anyu mindig tök jól kialakította a bútorokkal a saját részünket. Pedig hárman voltunk egy kis szobában. Szóval megoldjuk.

Szomszédunk két öreg néni lesz, akit eddig kétszer látott a csajszi, főbérlő is jófej állítólag, a gondnok meg sokat beszél. :) Mindent tudok. :) Holnaptól pesti leszek. :)

Egy kicsit a mai napról is: Reggel kialudtam magam. Fél 11-kor keltem. Bepótoltam a hétköznap kimaradt órákat. :) Miután felébredtem, rájöttem, hogy nem nyomtattam ki azt, ami az angol nyelvvizsgához kell. Szóval elrohantam a nyomtatós helyre, majd hazasétáltam, mert pont elment a busz. Na, meg nehogy már km hiányom legyen. De ma csak 40 perc volt. Amikor hazaértem, anyu csinált fincsi fánkot, így jobb is hogy előtte gyalogoltam egy kicsit. Nem volt olyan bűntudatom, hogy befaltam párat. :)

Délután takarítottam ikrekkel, majd krumplipecséteztünk. Szoktam nekik krumpliba formát vágni, azt lefestik, s pecsételnek. Nagyon ügyesek voltak. Kész tavaszi tájképet csináltak. :) Miután kijátszották magukat, lehúztam a szokásos napi kávémat, aztán nekiálltam angolozni. :)

Nagy munkában...

Nagy munkában...

Holnap reggel szintén angollal folytatom, aztán megyek ETO meccsre. Nem azért mert olyan nagy foci drukker vagyok. Diákmunka lesz, jegyeket árulok. :) Hívtak megint, s tök jó, mert ezzel is tudok egy kis pénzt keresni. Utána hazarohanok, felkapom a bőröndömet, aztán irány Pest. :) Tökre izgulok. :)

Úgy volt, hogy vasárnap 8-kor megint segítek majd a csajszinak a matekban, akinek a múltkor is segítettem, de lemondom, mert ha vasárnap felmegyek Pestre, akkor hétfőn nem kell fél ötkor elindulnom reggel, s nem kell a bőröndömet becipelni a munkahelyemre. Szóval ez most vészhelyzet. :) De nagyon nem szeretem lemondani... Majd jövő héten segítek neki.:)

Megjegyzés:  Egyébént, tök jó, hogy találtam lakást, meg minden, de szívem akkor is idehúz. :) Utálom Pestet. Pont azért nem mentem oda tanulni sem... De majd megszokom. Vagy megszökök. :)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!