A Múlt VI.

Nevelőapám azonban nem hagyta abba, minden este részegen a ház előtt kiabált. Kishúgaim a költözés előtti veszekedések miatt teljesen magukba fordultak. Amikor a koliból hazamentem, nem jöttek már oda hozzám. Nem mertek elmozdulni az anyu mellől. Csak felváltva jöttek be a szobámba játszani, mondván, hogy anyura vigyázni kell valakinek. Hat évesen így gondolkodtak már. Durva!

Egyik este azonban megtörtént az, amitől annyira féltünk. Nevelőapám átmászott a kerítésünkön. Pedig az első dolog, amit én és kishúgaim is megfigyeltünk a lakásban, az a kerítés volt. Mindig mondtuk egymásnak, hogy az nagyon magas, s nem tud rajta átmászni. De sajnos megoldotta.

Éjfél körül volt emlékszem. Anyu berohant a szobámba, hogy hallotta a puffanást, hogy nevelőapám átugrott a kerítésen. Négykézláb kimásztam az ajtóhoz, hogy észre ne vegyen, s akkor láttam, hogy igaza volt anyunak.

Hívtam a rendőrséget gyorsan. Addigra már az ajtón dörömbölt, hogy megöl minket, s betöri az ajtót. Az ikrek is felébredtek, s remegve sírtak. A rendőrök meg olyan soká jöttek ki. Szörnyű volt. A kislányok sírva kikiabálták, hogy „apa, kérlek, menj el, légyszíves". Annyira rossz volt. Végül az ikrek sírására kimászott, s a rendőrök is megérkeztek. Mivel nem látták a kerítésen belül, ezért nem történt semmi. Amíg anyu a rendőrökkel beszélt, addig ikrekkel benn voltam. Ki akartam menni én is, hogy elmondjam tanúként, ami történt, de ikrek visszarángattak, hogy „Te nem mehetsz ki, mert apu bántani fog. Nem szeret téged! Majd mi kimegyünk, s megnézzük, hogy minden rendben van e." Olyanok voltak, mint a felnőttek. Védtek nevelőapámtól, s visszahúztak, hogy ne menjek ki.:(

A vége ennek az esetnek az lett, hogy a rendőrök majdnem minket büntettek meg, hogy lakcím bejelentése nélkül lakunk abban a házban. Mondták, hogy amíg vér nem folyik, addig nem tehetnek semmit. Aznap bevitték a rendőrségre, de akkor sem aludtam nyugodtan. Nem vettük észre, de azon az estén még visszajött, s átmászott a kerítésen újra. Ezt onnan tudjuk, hogy másnap az esőtől szétázott rendőrségi jegyzőkönyv a garázs mellett hevert. A garázst akarta kinyitni, hogy a kocsit elvigye. Ezzel másnap is próbálkozott.

A ház tulajdonosával is összeverekedett később részegen, amikor ők szóltak neki, hogy hogyan merészeli, hogy az ő házukba beugrál. Újra rendőrség lett a vége, s soha nem tudtam nyugodt lenni. A koliban mindig ezen járt az agyam. Tanulás is nehezebb volt, de attól függetlenül az eredményeim ugyanolyan jók maradtak. Amikor a barátomnál voltam hétvégén, újra mennyországban éreztem magam, mindaddig, amíg anyu nem hívott fel egy-egy este, hogy sajnos megint rendőrt kellett hívni, stb. Nevelőapám állandóan azzal fenyegetőzött, hogy elkapja anyut a munkahelyén, vagy bejön hozzánk, s megöl. Ez időben vettem anyunak, s magamnak is egy gáz sprayt, mivel sosem lehet tudni. Amikor pl. este munka után sétáltam haza, mindig nagyon figyeltem, hogy nincs e ott valahol a környéken. Már mindenfélét beképzeltem. Nagyon féltem.

Anyu próbált segítséget kérni az ismerősétől, aki tudta, hogy ilyen helyzetben mit lehet csinálni. Megkértük a távoltartást, s feljelentettük nevelőapámat kiskorú lelki bántalmazásáért. Ikrek pszichológushoz jártak, sokáig tartott, mire újra a régiek lettek. S még most sem a régiek.

Én próbáltam bennük tartani a lelket. Mindenfelé vittem őket. Korábban ugyanis ez is tiltva volt, hogy velem bárhova is elmenjenek. Most, hogy elköltöztünk, elvittem őket az állatkertbe, életükben először moziba, kirándulgatni , Duna partra, vagy csak egy fagyira a városba. A pénzemet csak rájuk költöttem, magamra szinte semmit sem. De ez sokkal nagyobb öröm volt számomra, hogy ők boldogok.

Most először lehetett szülinapi bulijuk is. Megszervezetem, s áthívták a barátaikat. Mindenféle versenyt kitaláltam. Ezen a bulin még nem voltak olyan sokan, de egy évvel később...nagyon szuper volt (erről később). Mindenféle programot kitaláltam, mint pl.: csoki evő verseny (amit nem gondoltam végig, mert pont a fogváltás kellős közepén voltak, s a 3bit-et kéz nélkül, mozgó fogakkal nem nagyon tudták megenni. ) :) Arcukat kívánság szerint megfestettem, s különböző versenyeket találtam ki. Sokat segítettem szerintem a felejtésben ezzel. Mindig nagyon várták, hogy hazaérjek a koliból, s ők voltak az informátoraim. Ugyanis anyu volt, hogy nem mondta el, ha nevelőapám balhézott. Ikrek mindig elárulták. Én lettem a bizalmisuk. Rengeteg dolgot megbeszélünk, amit pl. anyunak nem mondanak el, de bennem megbíznak. S én tartom a titkukat. Remélem ők is olyan erősek lesznek majd, mint én. Mondták is, hogy rám akarnak hasonlítani.:)

Az első buli :)

Hétvégente, amikor hazajártam, általában én nyírtam a füvet. A régi házba is vissza kellett menni, hiszen ha nagy a fű, úgy nem olyan szép az udvar, s nehezebb eladni. Nem szerettem oda visszamenni, mert onnan két háznyira lakott nevelőapám a testvérénél. Ha látta, hogy ott vagyunk, mindig nekiállt kiabálni mindenféle ocsmányságot, s csak azért hagyta abba, mert anyu mondta, hogy kihívja a rendőrséget, ha nem megy el. S ugyebár a távolságtartás megvolt, ezért elment nagy nehezen.

Lassan azonban közeledett az idő, hogy költöznünk kellett. A hagyatéki tárgyalás lezajlott. Mennünk kellett...

(Elmondom őszintén, ezt a részt volt a legnehezebb megírni. Újra gondolatban átélni...Felkavart...Szörnyű volt, a legrosszabb...)