falusi turizmus

2010.07.05. 10:11

Jaj volt a kakasoknak szombaton Tényőn, a Békavárban!

Harmadikán, szombaton gyászos nap virradt a tényői kakasokra. Reggel nyolckor számos kakas és megszámlálhatatlan érdeklődő részvételével megkezdődött az I. Tényői Kakaspörkölt-főző verseny...

Közhírré tétetik, hogy a „Tényői Kakaskirály" segítségével Isten segedelmével legyőztük azon renitens kakasok hadát, akik a király parancsát, jelesül a tyúkok búbolását nem hajtották végre, és ezért méltó büntetésük tolluktól és egyéb ékeiktől megfosztva megfőzetés és az élet körforgásába való visszajuttatás volt emberek általi elfogyasztás útján. Az ítélet végrehajtását kilenc felkészült csapat vállalta, akik ezen műveletben tudományosan, szakszerűen és nem utolsósorban ínycsiklandozó módon vettek részt július harmadikán - szigorúan a hagyományos magyar gasztronómia jegyében.

A helyszíni alapanyagokat csakis azok kaphatták meg, akik érkezéskor előadtak egy KAKASOS verset vagy éneket!

Az ítéletvégrehajtás eredményességét és minőségét Sátor László mesterszakács, a zsűri elnöke ellenőrizte a két zsűritaggal, Pintér Csabával és Fekete Mátyással közösen!

A megjelent érdeklődő közönség szívesen és jóízűen pusztította el a versenyműveket. A hangulatot Tarr Attila Királylánykájával, és Ka­kaskirály által biztosított kakasfiakkal történő gyomorbéli házasításával sikerült megalapozni!

A kakaspörkölt-főző versenyt a Menza-csapat nyerte, a csupa lelkes tényői iskolásból álló főzőszakkör csapata, akik az óriás fakanálon kívül az indulás jogát is elnyerték a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége Országos Sütő-Főző Fesztiválján a Győr-Moson-Sopron Megyei Falusi Turizmus Egyesület képviseletében és támogatásával, Az országos fesztivál helyszíne hagyományosan egy Baranya megyei kis falucska lesz október első hétvégéjén.

A második helyen a kapuváriak igazi profi csapata végzett mestermunkájával, míg a harmadik hely Deákné Ili és Nagyné Marcsi igazi kapros galuskával körített pörköltkölteményének jutott. A számításukat még a gombás ételek kedvelői is megtalálhatták.

A program szponzorai: Katona József, a „Kakas Király", Tarr Attila, a „Borok Királya", a Győr-Moson-Sopron Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület, Zugmann Miklósné Foltvarró Céh vezető, a Farkas Tüzép, Boros Károly építész, a passzív ház építője, Borsos Vilmos és Príma Attila. Az ötletgazda és főszervező a haza bölcse, Deák Ferenc volt. Zugmann Eszter fáradhatatlanul vezette a gyermekfoglalkozást, Pintér Csaba pedig a kenuzás rejtelmeibe vezette be az ifjúságot. Végül de nem utolsó sorban nem szabad elfeledkezni Petrovicné Muci néniről aki a szervezésben és a lebonyolításban valamint a győztes csapat felkészítésében oroszlánrészt vállalt! Köszönjük valamennyiüknek!

A rendezvény teljes fényképgalériája a következő linkre kattintva érhető el:

A rendezvény nettó bevételét a szervezők és a szponzorok Bőny és Mezőörs árvízkárosultjainak javára ajánlották fel. Az átutalás a Kisalföld on-line oldalain megadott bankszámlaszámokra már el is lett indítva.

A szponzorok, a szervezők és a maga nevében is:

Győr-Moson-Sopron Megyei Falusi Turizmus Egyesület

A győztes Menza-csapat

A győztes Menza-csapat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!