A falusi turizmus történetéről

Hazánkban a falusi turizmus az 1930-as évektől kezdve bontakozott ki nagyobb arányban, főleg a Balaton környékén, a Mátra-Bükk hegységben, a Me­csekben, az Alpok-alján és a folyók mellett, a kedvező éghajlati és táji adottságú falvakban. A falusi turizmushoz, mint üdü­lési formához, kiterjedt fogadó, magánpanzió és fizetővendéglátó-hálózat csatlakozott. Ez idő tájt az ország üdülési igényeinek 30-35 %-át a falvak elégítették ki. Nagy jelentőséggel bírt a városi gyermekek üdültetése faluhelyen, mert ezalatt a gyermek részesévé válhatott a falusi életnek, megbarátkozhatott annak mindennapjaival, a dolgos hétköznapokkal és a falu ünnepnapjaival. Az ismerkedés a mezőgazdasággal, a földműveléssel, a kertészettel, az állattenyésztéssel életre szóló élményt nyújtott számukra. Év falvak száma nyaralók száma bevétel pengőben 1935. 127 12624 853200 1936. 148 24805 1708100 1937. 168 37280 3120330 1938. 180 46371 4249038 1939. 252 68038 6455891 (Megjegyzés: 1 pengőért akkor 5 kg kenyeret vagy 5 l tejet vásárolhattak.) Forrás: MFTVSZ

Ez a kedvező folyamat a háború kitörésével megszakadt, hosszú időre elhalt. A falusi „üdülés" egyesek számára kényszerként jelentkezett (ki­telepítések). Mások számára a falusi turizmus megnyilvánulásaként a családi és baráti kapcsolatok ápolása maradt, hiszen a városba betelepült családok jó részének maradt falun rokonsága, vagy más jó ismeretsége - ez viszont a családok vagy a gyerekek falusi nyaralása, nyaraltatása volt, és nem tekinthető igazi falusi turizmusnak. A korábbi szálláshelyhálózat elhalt, a magánpanziók reneszánszára egészen a nyolcvanas évekig várni kellett. Így aztán hiába lett volna kereslet a falusi turizmusra, a kínálati oldal hiányzott, illetve csak földrajzilag koncentráltan, erősen lecsupaszított formában jelentkezett. A vendégfogadási tevékenység nem annyira a klasszikus falusi turizmus köntösét öltötte fel, hanem inkább szimpla szobakiadásban merült ki. A falusi turizmusnak, mint lehetséges és kívánatos üdülési és kirándulási formának a fel- és el­ismerése a szakmai körökben jóval előbb bekövetkezett, mint a mindennapokban. Voltak ugyan ösztönös és nagyon jó kezdeményezések, de hiányzott és igen sok helyen tulajdonképpen mindmáig hiányzik az a kohéziós, önszervező erő, amely piacképessé tudja tenni a falut, mint turisztikai célpontot. Ennek felismerése viszonylag hamar be is épült a különféle turisztikai elképzelésekbe és hivatalos koncepciókba, de valahogy eléggé felemás módon. A falusi turizmus ugyanis természeténél fogva nem tartozik a centralizálható tevékenységek közé - a szakemberek egy része ezt fel is ismerte -, ennek ellenére a hivatalos politika és az ezt kísérő jogi szabályozási rendszer mindent megtett a központosításért. A privát házaknál, majd az egyéb típusú magánszálláshelyeken történő vendégfogadást igyekeztek minél szigorúbb korlátok között tartani, a szabályozás merev volt mind a jogi engedélyezési, mind pedig a piaci értékesítési csatornák megszabását, vagy a vendégek bejelentkezési kötelezettségeit tekintve. Eleinte kizárólagosan, majd később preferáltan csak az utazási irodákon, de leginkább a megyei idegenforgalmi hivatalokon keresztül engedték a falusi vendégfogadás kibontakozását. Az ún. nem szervezett fizetővendéglátás inkább csak a megtűrt tevékenységek közé tartozott, jóllehet a frekventált idegenforgalmi területeken, pl. a Balaton környékén ez sem tudta elvenni a ház- és üdülőtulajdonosok vállalkozó kedvét, nem utolsósorban a szűkre szabott lakossági devizakeretek hivatalosan tiltott kiegészítési lehetősége miatt. Hosszú éveken át a kereskedelmi szálláshely kategóriák közül a fizetővendéglátás mellett kizárólag fogadót (panziót), vagy kempinget volt szabad üzemeltetni magánvállalkozásban, egyéb szálláshely típust, pl. szállodát már nem. Ennek a korlátnak a felszámolására eléggé sokáig kellett várni, de végül is bekövetkezett. A fizetővendéglátás és a falusi turizmus közé nem tehetünk egyenlőségjelet. Akkor viszont mi mindent takar ez utóbbi tevékenység? Erről majd legközelebb.

Fekete Mátyás