A férfias fajták versenye

2019.10.06. 19:45

Vinatus-siker született a XV. Balassi-kard borseregszemlén

Az új villányi házasítás, a REDy szerepelt a férfias fajták versenyén, a Balassi-kard borseregszemlén Villányban.

Fotó: Nagy Gergely

A tizenötödik alkalommal megrendezett próbán a Vinatus Pincészet győzött, Kovács László 2018-as REDy cuvée-je lett a bajnokbor. A kóstoláson tizenkét házasított vörösbor indult, ezeket a Hegyközségi Tanács választotta ki előzetesen.

A kóstoló testület elnöke a Villányi Borvidék Borbíráló Bizottságának vezetője, Jekl Béla. a VisoLand Kft. igazgatója volt, részt vett a kóstolásban Nagy Gergely, a Hegyközségi Tanács titkára, Maczkó Róbert borász. A Balassi Kard Művészeti Alapítványt Molnár Pál elnök képviselte, a költői kóstoló csapat tagja volt Kerekes Sándor közgazdász professzor, a Zsigmond Király Borlovagrend nagymestere, és Árvai András gépészmérnök, a Szent György Lovagrend tagja.

Az eredményt a most zajló Villányi Vörösbor Fesztivál nagyszínpadán jelentette be Molnár Pál alapítványi elnök és Jekl Béla borász: a bajnokbor alkotója, Kovács László nagy tapsot kapott a közönségtől.

A Balassi Kard REDy házasítást a magyar alapítású nemzetközi irodalmi díj, a Balassi Bálint-emlékkard átadásakor, 2020 februárjában a budai Gellért szállóban veheti át a borseregszemle győztesétől az akkor kitüntetendő magyar költő és külföldi műfordító.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!