Életstílus

2018.04.13. 09:30

Új szakmákkal ismerkedhetünk ma este a Szakmák éjszakáján

441 helyszínnel várja az érdeklődőket, idén immár harmadik alkalommal a Szakmák Éjszakája pályaorientációs rendezvény. Az országos esemény idén április 13-án, pénteken 18 órától várja a látogatókat. Kisiskolásoktól a pályaválasztókon át, a felnőttekig bezárólag mindenki találhat magának érdekes programot erre az estére.

Ma rendezik meg a Szakmák Éjszakáját, amelyen a fiatalok megismerkedhetnek az egyes szakmákkal, üzemlátogatásokon vehetnek részt és szórakoztató programok is várják az érdeklődőket.


Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára korábban elmondta, hogy a rendezvényre 166 településen több mint 4500 programmal készülnek. A programok között autószerelés, divatbemutatók, koncertek, tésztahídépítés is szerepel - tette hozzá.

    

Az NGM az MTI érdeklődésére közölte, hogy a fővárosban a rendezvény kiemelt helyszíne a Construma építőipari szakkiállítás lesz, ahol a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum 11 iskolájának több mint 200 szakmája mutatkozik be.

    

A rendezvény mottója: Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg! A résztvevőknek az információgyűjtés mellett arra is lesz lehetőségük, hogy kipróbálják magukat bizonyos szakmákban.

    

A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy a nagyvállalatok jelentős része, főleg a járműipar és a gépgyártás területéről üzemlátogatást is szervez erre az éjszakára.

   

 A Szakmák éjszakáját harmadik alkalommal rendezik meg, a programokon tavaly mintegy 46 ezren vettek részt. A rendezvények regisztráció nélkül is látogathatók - közölte Pölöskei Gáborné.

    

A programokról a www.szakmakejszakaja.hu honlapon lehet tájékozódni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!