Járvány

2020.06.30. 06:49

Hatásosabb az arcmaszk, mint a vásárlási idősáv

Növekszik a boltok forgalma, ahol a legtöbben elfogadják a védőeszközökre szóló előírásokat.

Forrás: Shutterstock

A vásárlók, a bolti alkalmazottak és a kereskedők egyaránt úgy vélik, hogy a vírus elleni aktív védekezési szakasz után a legjobbkor született a döntés az idősek idősávjának eltörléséről. Az elmúlt napok megmutatták, hogy könnyebbé vált a napi működés és az értékesítés, és nincsenek tumultusok sem, inkább kiegyenlítődött a napi forgalom – számol be a Magyar Nemzet.

Könnyebbséget hozott a 65 év felettiek vásárlására korábban alkalmazott idősáv eltörlése a kereskedelmi dolgozóknak. Megszűntek azok a korosztály szerinti terelésből vagy tiltásokból fakadó feszült helyzetek, amelyek akkor terhelték a bolti alkalmazottakat, amikor 9 órakor kénytelenek voltak a fiatalabbakat elküldeni a boltból. Ugyanígy az idősebbekkel is gyakran adódtak kínos helyzetek, őket különösen nehéz volt rábírni a szabályok betartására. Ma már a 65 év felettiek is szabadabban vásárolnak – mondta a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba, miután lassan két hete annak, hogy a kormány kivezette az idősek idősávját az alapcikkeket kínáló üzletekből.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint az enyhítés már most érezhető élénkülést hozott az élelmiszer-kereskedelemben vagy a drogériákban. Az egész napos nyitvatartás alatt az áruházakban ugyanis már arányosabban eloszlanak a vásárlók, viszont továbbra sincs tumultus, miközben a fogyasztás is erősödni látszik. Az érdekképviseleti vezető ugyanakkor megjegyezte, azért sincs tömeg a boltokban, mert még mindig érződik a márciusi pánikvásárlások hatása, a tavasszal fölvásárolt száraz­árukból, tartós fogyasztási cikkekből rengeteg háztartásban még akadnak készletek.

Sok család pedig még ezekből él, vagyis bizonyos árucikkek eladásai visszafogottabban alakulnak ezekben a hetekben.

„Tudomásul kellett venni a járványhelyzet miatt korábban bevezetett korlátozásokat, és természetes következmény, hogy ezek eltörlése után a vásárlóknak és a kereskedőknek is könnyebbé vált a vásárlás és a fogyasztás kiszolgálása. Pusztán a kereskedelem oldaláról egyértelműen javult a helyzet, hiszen nincs szabályozva, mikor kik térhetnek be az üzletekbe, már nem kell ezt külön figyelemmel kísérni, nincs szükség ezzel kapcsolatos intézkedésekre, például feliratozásra vagy a vevők kényszerű elküldésére, ha nem a megfelelő időpontban érkeztek az értékesítőhelyre” – ezt már Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára mondta a Magyar Nemzetnek.

Úgy fogalmazott, érezhetően egyenletesebb lett a forgalom, és mivel minden korlátozásnak van fékező hatása, várható volt, hogy előbb-utóbb megszűnik a 9 és 12 óra közötti idősáv.

„Bármilyen enyhítés eleve ösztönző hatással van a forgalomra” – jegyezte meg a főtitkár.

Vámos György jelezte, jelenleg maszkot viselünk a boltban, ami jogszabályi kötelezettség. Ezzel együtt fontos tudni, hogy a kereskedő ugyan köteles minden tőle elvárhatót megtenni a rendelkezés betartatására, ám nem tilthatja ki a boltból azt a vevőt, aki nem visel az arcán védőeszközt.

Emellett nem eszközölhet korlátozó intézkedéseket sem, hanem csak kérheti a vevőt az együttműködésre.

„Szabálysértés esetén legfeljebb a rendőrség járhatna el a vásárlóval szemben, ilyen esetről azonban nem érkezett jelzés, vagyis nincsenek szélsőséges esetek. Az arcmaszk kötelező használata ráadásul mindenkit emlékeztet arra, hogy még nem múlt el a vírusveszély” – mondta Vámos György, megerősítve, hogy a vásárlók túlnyomó többsége betartja a kötelező maszkviselésre vonatkozó előírást. Az üzletekben ez általános tapasztalat, és a bolti alkalmazottak között is többségben vannak azok, akik használják a maszkot a teljes műszak alatt.

A főtitkár kitért rá, hogy a fogyasztás szempontjából a második negyedév volt a legnehezebb, ám az év második felében már lassú emelkedés várható.

Bár az egyes termékköröknél eltérő lehet az év végi egyenleg, összességében arra számít a piac, hogy az éves mérleg nem hoz majd visszaesést a tavalyihoz viszonyítva.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!