Megosztás

2020.06.02. 15:28

Több generáció egy fedél alatt – építési, átalakítási tippek

Amennyiben nem adatik meg egy kis lakás vásárlásának a lehetősége, érdemes elgondolkodni, hogy a közös otthonban miként tudunk felnőtt gyermekünknek egy saját lakrészt biztosítani – írja a Lakáskultúra magazin nyomán a Vasárnap Reggel legutóbbi száma.

Forrás: Shutterstock

Első lépésként át kell gondolni, hogy

a ház szerkezete milyen megoldásokat tesz lehetővé.

Az egyik legkézenfekvőbb lehetőség a padlás beépítése, de sok tényezőtől függ, hogy megéri-e belevágni a munkába. Amennyiben nyer egy-két pluszszobát és némi tárolóteret, akkor érdemes belekezdeni az átalakításba.

Az építés szempontjából lényeges a tető formája, általános műszaki állapota; mindenekelőtt tudni kell, elég erős-e a födém, hogy elbírja a tetőteret, és így egyáltalán engedélyezik-e a terveket. Időpazarlás a sok szabályozási mutatót tanulmányozni, hiszen az építész tisztában van velük, és könnyen elmagyarázza majd a lehetőségeket.

A lakóknak két számra érdemes figyelniük: az egyik az építménymagasság (az épület átlagos homlokzatmagassága), a másik a szintterületi mutató, ami a telek mérete alapján meghatározza, hogy a ház teljes alapterülete mekkora lehet.

Ha belevág az építkezésbe, legjobb az emeletre tervezni a hálószobákat, a kiszolgálóhelyiségeket, a második fürdőszobát, hogy a földszinten a társasági terek, a nappali, étkező-konyha együtt lehessenek. A kültéri lépcsőt szakemberek nem javasolják, mert az elszeparáltság miatt így elkerülhetetlen fent is egy konyha, nappali és fürdőszoba kialakítása, ráadásul télen sok vesződség a takarítás. Persze, ha a gyerek teljesen különálló lakást szeretne, ez a megoldás is szóba jöhet.

A szokatlan síkok izgalmas tereket eredményezhetnek a padlástérben.

A tető alatti alacsonyabb belmagasságú részekre tehetnek beépített szekrényt, íróasztalt, így az értékesebb, kényelmes belmagasságú területen nem kell a helyet szekrényekre pazarolni. Az ablakok tervezésénél mindig tartsa szem előtt, hogy kellemesebb, ha nem közvetlen tűz be a napfény a helyiségbe, mégis elég világos a szoba.

Lépcső kialakítása

A lépcső tervezésénél két fontos adatot kell figyelembe venni: a fokmagasságot és a belépési szélességet, melyek aránya a meredekséget határozza meg. A belépési szélesség minimálisan 23 centiméter, ennél rövidebb lépcsőfokokról lefelé menet leeshetünk. A lépcsőfok magassága maximálisan 20 centi, ez biztosítja a kényelmes lépésnagyságot. Fontos, hogy egy emeleten belül ne variálja a magassággal, mert lépés közben könnyen elveszítheti a ritmust. A korlát magassága optimálisan 90 centiméter, a gyerekek miatt az elemek között legfeljebb 12 centi távolságot hagyjon!

Anyagát tekintve egy lépcső anyaga lehet fa, üveg, fém vagy beton, mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai is.

A mögöttes falfelületet tanácsos hidegburkolattal, illetve fapanelekkel dekorálni, ezeket könnyű tisztítani.

Esztétikai és biztonsági szempontból is lényeges a megvilágítás. Nagyon elterjedt megoldás a lépcsőfokok aljára illesztett LED szalag vagy süllyesztett spotlámpa, de ha van elég helye, szerelhet a falra falikarokat is. Ne feledkezzen meg a lépcső alatti terület kihasználhatóságáról se: tárolókat, szekrényeket, polcokat, sőt egy lépcsőfok meghosszabbításaként akár konyhapultot is tervezhet ide.

Leválasztás

A kiindulási alap minden térrendezésnél a vizesblokk elhelyezkedése. Amennyiben teljes értékű lakrész kialakítására törekszik, át kell gondolnia, hogy hova helyezze el az új WC-t, a fürdőszobát és a konyhát.

A WC esetében nem szerencsés egy-két méternél messzebb kerülni az eredeti strangtól, próbáljon tehát ehhez igazodni.

A másik fontos szempont, hogy az új lakrész lehetőleg teljesen függetlenedjen a régitől, azaz az új bejáratokat úgy alakítsa ki, hogy ne zavarják egymást az áthaladók.

Egy ajtó megnyitása a kert vagy az utcafront felé olyan beavatkozás a homlokzatba, amely mindenképpen építésiengedély-köteles. A legegyszerűbb megoldás, ha az egyes lakrészek egy közös előszobából nyílnak.

Minden építkezés előtt fontos számot vetni a család anyagi helyzetével, mert még a kisebb átalakítások is jelentős költséggel járnak.

Sokszor kiderül, hogy a milliós beruházást igénylő építkezés – és a későbbi helyreállítás – helyett érdemes inkább egy kisebb albérletet megfinanszírozni. Ha belevág a munkába, gondolja át, mennyire szeretné függetleníteni a kialakított lakrészt; a külön kazán és villanyóra nemcsak a kivitelezési időt, de a költségeket is jelentősen megnöveli.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!