Életstílus

2017.06.30. 12:52

Sokba kerülhet, ha jegy nélkül lógatja a kukacát

Minden horgásztóra kell horgyászjegyet váltani. A magántulajdonban lévőkre is.

A horgásztavakon is kötelező az állami horgászjegy, csak annak birtokában lehet horgászni - mondta Zsigmond Richárd, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) földművelésügyi igazgatóságának vezetője az M1 aktuális csatornán pénteken.


Közölte, Magyarországon 400 ezer horgász van, évente néhány százalékukkal szemben lépnek fel az állami halőrök. A szabályszerű horgászást felügyeli a halőrökön túl a rendőrhatóság is - mondta.


Felhívta a figyelmet arra, hogy a jogszabályok alapján Magyarországon horgászati tevékenységet kizárólag állami horgászjegy birtokában lehet folytatni. Ennek hiányában az illegális horgászat halvédelmi bírságot és a horgászjegyváltástól történő eltiltást vonja maga után - mondta.


A jogkövetkezmények alól egyedül a halastavak, haltermelési létesítmények esetében mentesülhetnek a horgászok.


Magyarországon minden olyan vízterület, amely nem halastó, de a hal életfeltételei benne biztosítottak, halgazdálkodási vízterületnek minősül - mondta.  


A NÉBIH felhívja a horgászok figyelmét, hogy a jogszabályban előírt kötelezettségek betartása alól a magántulajdonban lévő horgásztavak sem mentesülnek! A rájuk alkalmazandó szabályozás a nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületekével azonos.


Érdemes tehát kétkedve fogadni a megtévesztő, sok esetben túlzottan kecsegtető hirdetéseket, miszerint az érintett tavon való horgászathoz nem kell állami horgászjegyet váltani, kettőnél több bottal is lehet horgászni vagy esetleg nem érvényesek a különböző tilalmak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!