Nemzetek Sajtfesztiválja

2019.10.18. 12:12

Összesen tíz tonna sajt kerül terítékre

Lesz puha és kemény, kicsi és nagy, kecsketejből készült és ementáli sajt, valamint sok minden más, felvonulnak a desszertsajtok is.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Halfpoint

Második alkalommal rendezik meg a Nemzetek Sajtfesztiválját Budapesten. A szombati Folyondár utcai egész napos eseményen

huszonöt országból több mint négyszáz féle sajtot, valamint a hazai borvidékek termékeit lehet kóstolni.

Összesen tíz tonna sajt érkezik, Európa huszonnégy országa mellett az Egyesült Államok is képviselteti magát, utóbbi egy olasz származású család Merlot borban továbbérlelt sajtjával – mondta Gábossy Ádám főszervező az M1 csatornán.

Mint kifejtette, az erősebb aromájú sajtokhoz karakteresebb, teltebb bort javasolnak fogyasztani, a gyengébbhez könnyedebbet, hogy jól harmonizáljanak egymással.

A fesztiválon a hazai sajtmanufaktúrák is ott lesznek termékeikkel, egy nemzetközi zsűri kiválasztja a Nemzet Sajtját, amely a közeljövőben részt vehet egy rangos külföldi sajtversenyen.

Telefonos applikációval a közönség is szavazhat a résztvevő nemzetek legjobbjaira.

A fesztiválon a gyerekeket interaktív programokkal várják:

délelőtt mini sajtüzemben tapasztalhatják meg, miként lehet a tejből sajtot gyártani, de lesz tehénfejés is. Délután és este a magyar borvidékek termékei vonulnak fel, este koncertek lesznek.

„Magyarországon egyre több sajtmanufaktúra működik, a szabályozás változása is kedvez nekik, forrásokhoz tudnak jutni. Egyre jobb sajtok készülnek Magyarországon” – mondta a főszervező.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!