Életstílus

2018.11.20. 11:08

Öltözz kékbe a gyerekek jogaiért

November 20-án ünnepeljük a Gyerekek Világnapját, ebből az alkalomból támogassuk együtt legelesettebb gyerekeket itthon és a világban.

Munkatársunktól

Az ENSZ Közgyűlésén 1989 november 20-án írták alá a Gyermekek Jogairól Szóló Egyezményt, amelyet azóta az USA és Szomália kivételével minden államban ratifikáltak. Magyarországon 1991-ben hirdették ki. A dokumentum a gyermek érdekét mint „mindenek felett álló", levezethetetlen értéket, mint alapjogot határozza meg.

 


Az UNICEF arra buzdít mindenkit, hogy ezen a napon öltözzön kékbe, így hívjuk fel együtt a figyelmet a gyerekek jogaira, és tegyünk együtt azért, hogy a gyerekjogok valóban minden gyermeket egyformán megillessenek.

 



A gyerekeknek joguk van arra, hogy hozzájussanak az életüket érintő információkhoz, elmondják a véleményünket, nekünk, felnőtteknek pedig kötelességünk figyelni ezekre a gyerekhangokra. A gyerekeknek ezen kívül joguk van a biztonságos környezethez, a tiszta ivóvízhez, a táplálékhoz, az életüket megóvó oltásokhoz. Sok millió gyerek számára ezek a jogok álmok csupán - olvasható a szervezet magyarországi Facebook oldalán.


A kampány mellé állt számos híresség is:


Liam Neeson például azt kívánja a gyerekeknek videóüzenetében, hogy mindannyian járjanak iskolába, biztonságos körülmények között.

 


Orlando Bloom azt kívánja nekik, hogy biztonságban legyenek:

 


Németh Kristóf kívánsága, hogy a gyereke békében, egészségben és szeretetben nőhessenek fel.

 



Ha pedig még többet szeretne tenni a gyerekek jogaiért, írja alá az UNICEF petícióját, amellyel a világ vezetőinek figyelmét kívánják felhívni arra, hogy a gyerekek helyzete és jogai elsők legyenek minden napirendi ponton.

 

Címkék#gyerek#jog

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!