Ez is a járvány hatása

2020.05.12. 20:13

Négy évtizede először csökkent a szén-dioxid-kibocsátás Indiában

Négy évtizede óta először csökkent a szén-dioxid-kibocsátás Indiában, ami részben a járvány miatt elrendelt korlátozásoknak köszönhető – derült ki egy friss tanulmányból.

Forrás: Shutterstock

A klímavédelemmel foglalkozó Carbon Brief brit weboldal elemzése szerint az alacsonyabb villamosenergia-felhasználás és a megújuló energiaforrások támasztotta verseny már hónapokkal azelőtt gyengítette a fosszilis tüzelőanyagok iránti igényt, hogy a járvány elérte Indiát. A drasztikus emissziócsökkenés azonban a március második felében életbe lépett járványügyi korlátozások nyomán kezdődött.

India szén-dioxid-kibocsátása becslések szerint 15 százalékkal esett vissza márciusban és áprilisban valószínűleg 30 százalékkal tovább süllyedt.

A korlátozások nyomán országszerte csökkent a légszennyezettség. Indiai és kínai egyetemek kutatóinak tanulmánya szerint évente 650 ezerrel kevesebben halálnak meg Indiában, ha sikerülne tisztán tartani a levegőt.

A helyi médiában megjelent felvételek tanúsága szerint az elmúlt hetekben az ország folyói, köztük a Jamuna és a Gangesz is sokkal tisztábbak lettek.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!