Életstílus

2018.04.24. 13:44

Mostantól lehet tudni, milyen szempontok alapján moderálnak a Facebooknál

A Facebook frissített közösségi alapelvei mostantól tartalmazzák azokat a belső irányelveket is, melyek alapján a cég moderátorai eldöntik, milyen káros tartalmakat kell eltávolítani a közösségi oldalról.

A Facebook évekkel ezelőtt vezette be nyilvánosan elérhető, globálisan érvényes közösségi alapelveit, és a moderátorok erre hivatkozva magyarázták el a felhasználóknak, mely tartalmaknak van helyük a közösségi oldalon, és melyeknek nincs.


A Facebook frissített közösségi alapelvei már tartalmazzák azokat a belső irányelveket is, amelyek alapján a vállalat moderátorai eljárnak a jelentett esetek kivizsgálása során. A vállalat két okból döntött az irányelvek publikálása mellett: ezek ismeretében a felhasználók számára egyértelmű lesz, hogy egyes árnyalt kérdésekben a Facebook hol húzza meg a határt. Másrészt pedig a különböző területek szakértői is a korábbinál egyszerűbben juttathatnak majd el visszajelzéseket az irányelvekkel kapcsolatban a Facebooknak.


A Facebooknál a tartalomszabályzó csoport felelős a közösségi alapelvek folyamatos fejlesztéséért. E csapat világszerte 11 irodában működik, tagjai pedig olyan szakértők, akik a terrorizmus és gyűlöletbeszéd felismerésére, gyermekvédelemre szakosodtak. Sokan közülük már a Facebookhoz való csatlakozásuk előtt is e területeken dolgoztak, és heti szinten működnek együtt külső szakmai szervezetekkel is. A visszajelzések és a társadalmi normák, valamint a nyelvi fejlődés alapján a Facebook közösségi alapelvei időről-időre meg fognak újulni.


A Facebook mesterséges intelligenciát és a közösségtől érkező jelentéseket használ az erőszakos tartalmak beazonosítására. A felhasználóktól érkező jelentéseket a Community Operations csapat több mint 40 nyelven, köztük magyarul is értő tagjai nézik át a nap 24 órájában: az esetek többségében a jelentéseket 24 órán belül sikerül feldolgozni. Jelenleg a Facebook világszerte összesen 7500 moderátort alkalmaz, ebben a pozícióban mostanra 40 százalékkal többen dolgoznak a cégnek, mint tavaly ilyenkor.


Mostantól egy új fellebbezési folyamat is elérhetővé válik a Facebookon, amelynek segítségével a felhasználók jelezhetik a moderátorok felé, ha véleményük szerint a Facebook hibát követett el egy-egy adott tartalom eltávolításával. Első lépésként mostantól a meztelenség, pornográfia, gyűlöletbeszéd vagy erőszakos tartalom miatt eltávolított bejegyezések kapcsán lehet fellebbezni a Facebooknál.

 



Így zajlik a fellebbezés folyamata:

  • Ha egy felhasználó fotóját, videóját vagy bejegyzését eltávolították a közösségi alapelvek megsértése miatt, az erről szóló értesítés mellett meg fog jelenni egy „Request Review" (fellebbezés kérése) opció.

  •  

  • A fellebbezést a Facebook Community Operations részlegének emberi munkatársa vizsgálja meg (általában 24 órán belül).

  •  

  • Amennyiben a Facebook hibázott egy kérdéses tartalom (például bejegyzés, kép vagy videó) eltávolítása kapcsán, azt visszaállítja, és erről értesítést is küld a fellebbezést kérő felhasználónak.
  • Májusban a vállalat Facebook Forums: Community Standards néven rendezvénysorozatot is indít, amelynek keretében közösségi szakértők és civil szervezetek adhatnak visszajelzést a Facebook közösségi alapelveivel kapcsolatban. Az eseménynek Németországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Indiában, Szingapúrban, az Egyesült Államokban és a világ egyéb pontjain is lesznek állomásai az idén.


    A bejelentésről szóló blogbejegyzést teljes terjedelmében itt olvashatja.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!