olcsóbb és gyorsabb lesz

2019.12.11. 14:22

Mindenki számára elérhetővé teszik a meddőségkezelést

A kormány minden döntésénél figyelembe veszi a családok érdekeit – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Photographee.eu

Novák Katalin a Nézőpont Intézet népesedéspolitikai konferenciáján elmondta: a kormány célja, hogy minden vágyott gyermek megszülessen Magyarországon. Ehhez az is kell, hogy a 150 ezer meddőségi problémával küzdő párnak segíteni tudjanak. Ezért

a meddőségi kezelések a jövőben olcsóbbak, gyorsabbak és mindenki számára hozzáférhetőek lesznek. Az emberi élet nem üzlet

- hangsúlyozta az államtitkár.

A kormány nem szeretné, hogy bárki az anyagi támogatás reményében vállaljon gyermeket, azt viszont szeretné, hogy ne legyen anyagi akadálya a gyermekvállalásnak – tette hozzá.

Novák Katalin elmondta: Magyarország népessége 1981 óta fogy. A szülőképes nők száma is folyamatosan csökken, 2001-től 2016-ig 10 százalékkal, azaz 270 ezerrel.

A demográfiai kihívás nem hungarikum, a nyugati világban ez általános probléma.

Egyetlen európai országban sem születik a népesség fenntartásához elegendő, azaz családonként két gyermek

- hívta fel a figyelmet.

Az első Orbán-kormány 1998 és 2002 között a családtámogatások alapjait próbálta megteremteni, de azokat a 2002-2010 közötti kormányzat családellenes intézkedések sorozatával megszüntette. Ezt próbálja a kormány helyreállítani és továbbfejleszteni 2010 óta. Lebontja a gyermekvállalás előtt álló akadályokat, ennek eredménye a gyermekvállalási kedv jelentős növekedése – mondta az államtitkár.

Novák Katalin kitért arra is:

a babaváró támogatást július óta több mint 55 ezer pár igényelte.

Az államtikár kiemelte, hogy a családok támogatására az európai államok közül Magyarország költi arányaiban a legtöbbet, a GDP közel öt százalékát.

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke panelbeszélgetésen felhívta a figyelmet arra, hogy 2009 óta a kutatások szerint a fiatalok legalább két gyermeket szeretnének, és éppen ennyi szükséges ahhoz, hogy ne fogyjon a népesség.

A fiatalok gyermekvállalásnál a legfontosabbnak a stabil párkapcsolatot és a testi-lelki egészséget tartják, csak ezek után következik az anyagi biztonság

- mondta az elnök, aki a demográfia nehézségek megoldását tekintve bizakodó. Mint mondta: a magyarok gyerek és családpártiak, a családtámogatás pedig egyre kiterjedtebb, erre lehet építeni.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke kiemelte: egy gyermek születéséhez két igenre van szükség, s ez minél később történik meg, annál nehezebb összehozni.

Soha nem volt ilyen mértékű a családtámogatás, kilenc éve kiszámíthatóság jellemzi, ennek köszönhető, hogy folyamatosan épül a bizalom

- fogalmazott.

Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója kifejtette: kulcskérdés a gyermekvállalás időzítése. Akik elhalasztják, azok kisebb eséllyel tudják megvalósítani szándékaikat – mondta az igazgató, aki a babaváró támogatástól azt reméli, hogy előre hozza a gyermekek megszületését.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!