migráció

2021.01.16. 15:50

Meggyűlik a bajuk a franciáknak a kísérő nélküli kiskorúakkal (videó)

Ez volt a nyolcadik alkalom, hogy ugyanoda tört be a kiskorúakból álló banda, az ország több településén is nagy gondot okoznak az úgy nevezett kísérő nélküli kiskorúak, a fővárosban rendszeresen fosztogatnak.

Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Franciaországban egyre több gond van a migránsokkal, az úgynevezett kísérő nélküli kiskorúak pedig különösen nagy fejtörést okoznak a hatóságoknak, mivel rengeteg probléma van velük, ráadásul sokan is vannak, telítettek a befogadó központok, ezért az egyik megyében úgy próbálják meg orvosolni az elhelyezésüket, hogy befogadó családokat keresnek nekik – írja a V4NA hírügynökség.

A programra jelentkezőknek bizonyos feltételeknek meg kell felelniük és tanfolyamon is részt kell venni, ám kérdéses, hogy a kiskorúak által elkövetett sorozatos bűncselekmények után lesz-e kedve bárkinek is befogadni egy kiskorú migránst.

Napvilágra került ugyanis egy felvétel, melyen az látszik, hogy egy három kamaszból álló banda betör egy étterembe Párizs 16. kerületében. A történtekről beszámoló Valeurs actuelles hetilap információi szerint a három kiskorú észak-afrikai származású, ketten tunéziaiak, a harmadik pedig marokkói.

Először rugdossák az ajtót, majd egy fém eszközzel felfeszítik, ezután ketten bemennek, harmadik társuk pedig az utcán őrködik. A felvételen hallható, amint arabul beszélgetnek, miközben készpénz után kutatva felforgatják az éttermet, ám amikor megszólal a riasztó, kereket oldanak. A helyszínre érkező rendőrök megtalálták a betöréshez használt vasrudat, amit egy közeli építkezési területről loptak el a fiatalok.

Sajtóértesülések szerint ez volt a nyolcadik alkalom, hogy a banda betört ugyanabba az étterembe, de a kerület más részei sincsenek biztonságban, a 16. kerületben ugyanis rendszeresen fosztogatnak a kiskorú migránsok, gyógyszertárakba és boltokba törnek be, valamint fiatalokat fosztanak ki.

Júniusban egy 15 éves fiút megvert egy tucatnyi kiskorú migráns fényes nappal a nyílt utcán. Rendőrségi információk szerint a támadók mindannyian kísérő nélküli kiskorú migránsok voltak.

Szintén a 16. kerületben kiskorú migránsok betörtek egy gyógyszertárba is. Az SGP Police rendőrségi szakszervezet főtitkára, Claude Josias szerint a fiatalok egy hálózat tagjai és parancsot teljesítve rabolnak és erőszakoskodnak.

Az éttermek kifosztása máshol is jellemző a fiatal bűnelkövetőkre, Párizs nyugati elővárosában, Neuilly-sur-Seine-ben december végén hat kísérő nélküli kiskorút tartóztattak le, akik sorozatosan betörtek két helyi étterembe, erről a Le Parisien számolt be. A napilap értesülései szerint a kiskorú migránsok több üveg alkoholt vittek el az éttermekből.

Borítókép: Illusztráció/Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!