Már a virgács sem a régi - beszéljünk a méltatlanul elhanyagolt krampuszról!

A régi jó dolgokból nem maradt semmi! - mondta a nagypapa a televíziós reklámban: természetesen nem a krampuszra, hanem valami nassolnivalóra gondolt. A krampusz ugyanis nem túl szerethető figura: a Mikulás kísérője, feladata a virgácsosztás, a rossz gyerekek jelképes elnáspángolása. Ma már kevés szó esik róla, és a Mikulás-ünnepségek nagy részéből is kihagyják. A Télapóra marad, hogy a rossz gyerekeket virgáccsal ellássa - de már a virgács sem a régi.

Szent Miklós és a Krampusz egy bécsi családnál az 1800-as évek végén. Kép forrása: wikipédia

A krampuszt a sógoroktól örököltük, írja a wikipédia: Ausztria hegyvidékeihez köthető az alvilági, leginkább ördöghöz hasonlatos, láncot csörgető alak. A Habsburg Birodalom utódországainak nagy része mind a Mikulás december 5-i vagy 6-i eljövetelét, mind a krampusz legendáját az osztrák népmesékből kölcsönözte - említi az Origo cikke. A december 5-éről 6-ára virradó éjszakát hagyományosan Krapmusnachtnak, Krampusz Éjszakájának nevezik, beöltöznek, és krampuszfelvonulásokat tartanak. Ez a szokás az Alpok régiójában még mindig él német, osztrák, svájci területeken - itt közelebbről is megismerkedhetnek a rémisztő maszkokkal.

Stájerországban például minden december 5-én éjjel nagy krampuszfelvonulást rendeznek. A fiatalok ilyenkor mesealakoknak, krampusznak öltöznek, álarcot öltenek, bekormozzák az arcukat, testüket és láncot csörgetve végigjárják a házakat. Az utóbbi időben december 1-jén tartják a legnagyobb krampuszfelvonulást Ausztriában, Schladmingban. Ekkor körülbelül 500 krampusz tűnik fel.

Egy mai krampusz Salzburgban. Fotó forrása: Salzburg.info

Vaskos vesszőköteget cipelt

A német Krampus szó a karom jelentésű, régi német Krampen szóból származik, a figurát Krampeln néven is ismerik. Az ördögi ábrázolás a keresztény korszak hozadéka, a lény eredete azonban pogány időkre vezethető vissza: a téli napforduló pogány kori szellemeinek alakja maradt meg benne. A jóságos, jutalmazó Mikulás, a Jó mellett ő testesíti meg a Rosszat. A Mikulás alakjával csak a 17. században kezdték összekötni, addig külön-külön járták a gyermekes házakat, és a jókat a Szent Miklós püspök alakjából lett Mikulás jutalmazta, a rosszakat pedig a rettenetes krampusz fegyelmezte.

Na de nem ám a mai aranyozott kis ágacskákkal - vaskos vesszőköteget cipelt magával a hosszú nyelvű, szarvas, patás, koromfekete lény. Miután elverte vele a szófogadatlan gyerekeket, magával vitte őket az Alvilágba. Ezt mesélték a rossz gyerekeknek, de még a mai negyveneseket is fenyegették azzal: elvisz a krampusz. Legalábbis engem igen: lehet, hogy mások mindig jók voltak.

Nem csak virgácsot, szenet is osztott egyébként a krampusz. Egy érdekesség: Olaszországban Vízkeresztkor Befana, a boszorkány jutalmazza meg a jó gyereket, és hoz a rosszaknak szenet. A krampusz egyes szakértők szerint a pogány hagyomány részeként a boszorkánysághoz köthető, a virgács egykor boszorkánygyülekezet beavatási szertartásának része lehetett. A bécsiek szerint seprűszerű vesszőkötegen lovagol. Más elképzelés szerint a krampusz Hél fia: Loki lánya az Alvilág skandináv istennője. Eszerint az értelmezés szerint a krampusz a rossz gyerekeket hazaviszi anyucihoz. Azonosítják a Mikulás ördögi segítőjét a görög mitológia faunjaival és szatírjaival is.

A krampusz képeslapon. M i sem szívesen ülnénk vele egy szánkóra. Kép forrása: wikipédia

Nálunk ördög volt a krampusz

A Magyar Néprajzban olvastuk: főleg a Dunántúlon és a magyarlakta területek északi részén volt ismert a Mikulás-járás. Hasonló formában terjedt el, mint német, osztrák, cseh, szlovák területeken, és részben a diákok középkori Aprószentek napi „püspökválasztási" játékából ered. A szokás a 13. századtól került Mikulás napjára.

Lényege az, hogy Miklós püspök kíséretével együtt betér olyan házakba, ahol gyerekek vannak, és ott vizsgáztatja, imádkoztatja, majd tudásuk és viselkedésük szerint jutalmazza vagy virgáccsal fenyíti őket. Vagyis ezt sokszor a kíséretében tartózkodó ördögre bízza.

Ismert a Mikulás-járásnak olyan formája is, ahol láncos, álarcos, gyakran szalmába burkolt Mikulás ijesztgeti a gyermekeket, a fonóban szorgoskodókat. Egy 1785-ben kelt csepregi tilalom említi, hogy a papnak öltözött Mikulás kíséretével: a ministránsokkal, a harangozóval, az ördöggel járta sorra a fonóházakat, és gyóntatta az ott összegyűlt lányokat, menyecskéket. E szokás változatainak nyomaival Észak-Dunántúlon, a Csallóközben, Mátyusföldön, az Ipoly mentén találkozunk. A „pap" a szoba közepén leült egy székre, körülötte helyezkedett el kísérete. Az ördög esetleg az asztal alá bújt. A litánia-paródia után a harangozó egymás után szólította a lányokat és a menyecskéket, hogy végezzék el a karácsonyi gyónást. A pap különböző tréfás kérdéseket tett fel a gyónónak. Aki a kérdésre nem felelt, azt elvitte az ördög.

Amikor már azt hinnéd, minden rendben, megkaptad a hintalovat - és beül mögéd játszani a krampusz... Ezt a jelenetet ábrázolja az osztrák képeslap. Kép forrása: wikipédia

A végére jöjjön egy kis bulvár: a jóságos Mikulást ihlető Szent Miklósról, Myra püspökéről is maradt fenn olyan történet, miszerint ő sem mindig érvelt jámbor ember módjára. Püspökként ő is részt vett 325-ben az első niceai zsinaton, ahol abban kellett állást foglalniuk az egyház embereinek: Jézus az Atyával egylényegű, avagy hozzá hasonló. A zsinat nagy többséggel az egylényegűség dogmája mellett foglalt állást. Elszabadultak az indulatok, és a vita hevében Miklós felpofozta Ariust, aki a második verzió pártján állt.