Életstílus

2018.12.17. 14:32

Jónak lenni jó! - Rekordszámú telefonos hívás érkezett az akció adományvonalára

A cukorbetegségben szenvedő gyerekek és fiatalok táboroztatására gyűjtöttek.

Rekordszámú telefonhívás érkezett a közmédia Jónak lenni jó! című jótékonysági műsorában vasárnap, amikor a nap végére több mint 132 millió forint gyűlt össze az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek és fiatalok táboroztatására - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.


Siklósi Beatrix, az M5 csatornaigazgatója elmondta: idén azért gyűjtött a közmédia, hogy még több cukorbeteg gyereket tudjanak táboroztatni. Hozzátette: a nyaralás mellett edukációs funkciót is betöltenek majd a táborok. "Azoknak a gyerekeknek, akiknek sajnos az élete úgy alakult, hogy nagyon fegyelmezett módon kell reggeltől estig beosztaniuk azt, hogy mikor mit ehetnek, mit csinálhatnak, hova mehetnek, meg kell tanulniuk bizonyos dolgokat" - magyarázta. Ebben is segítséget nyújtanak majd a táborokban.


A csatornaigazgató tájékoztatása szerint rekordszámú felajánlás érkezett az akció adományvonalára, a 250 forintos hívásokból több mint 30 millió forint gyűlt össze - mondta. Sok tárgyi felajánlás is érkezett, amelyek közül vasárnap estig 48 tárgy kelt el. A megmaradt tárgyakra még licitálni tudnak az érdeklődők az akció honlapján.


A jótékonysági akcióba, amely a Duna Televízióban, a Duna World csatornán és az M5 kulturális csatornán volt látható vasárnap, a Magyar Diabetes Társaság, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért és a Sportos Cukorbetegekért Egyesület is bekapcsolódott.

Címkék#adomány

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!