bookr kids

2019.11.06. 15:01

Így meséljen a gyereknek, hogy később magától is olvasson

12 ismert személyiség kampányol a szülők napi 15 percéért.

Forrás: Shutterstock

Az olvasóvá nevelés fontosságát és gyakorlati megvalósításának lehetséges módjait közvetíti közérthető, könnyed, már-már játékos formában a nagyközönség felé a magyar startup BOOKR Kids és a Magyar Olvasótársaság együttműködéséből született Így mesélj, hogy olvasson című könyv. 12 neves és hiteles közéleti személyiségek adta arcát és olvasáshoz kapcsolódó gondolatait a könyv egyes fejezeteihez.

Ott Anna, Balatoni József alias Jocó bácsi, Hesna al Ghaoui, Fluor Tomi, Molnár Piroska, Rajkai Zoltán, Lackfi János, Bosnyák Viktória, Kemény Zsófi, Varró Dani, Dr. Gyurkó Szilvia és Dr. Kádár Annamária egy-egy olvasóvá válással kapcsolatos visszaemlékezésével, személyes hangvételű gondolatával indul.

A 300 ajándék digitális mesét is tartalmazó, Dr. Pompor Zoltán alkotószerkesztő nevéhez fűződő kötet egy 21 napos olvasóvá nevelési kihívást is tartalmaz, valamint 300 ajándék digitális mesekönyvet, a BOOKR Kids Mesetárhoz való egyéves hozzáférést biztosító kód formájában.

A BOOKR Kids gondozásában jelent meg az Így mesélj, hogy olvasson című könyv, amelynek szerzői az olvasás ügye iránt elkötelezett szakértők, közös bennük, hogy mindannyian a Magyar Olvasástársaság tagjai. A szerzők mindennapi meseolvasás jelentőségétől a hangoskönyvön és a digitális olvasáson át a kötelező- és kamaszolvasmányokig, az olvasóvá nevelés lehetőségei felé 12 különböző irányból közelítő fejezetekben a tudomány legfrissebb eredményei mellett saját tapasztalataikat is leírják, ötleteket, praktikus tanácsokat adnak az olvasás megszerettetéséhez.

A fejezetek konkrét könyv és szakirodalmi ajánlókkal zárulnak.

A magyar startup BOOKR Kids 2015 áprilisában debütált a hazai okostelefon-tablet alkalmazás piacon nemzetközi szinten is egyedülálló digitális, interaktív mesetárával. A folyamatosan bővülő könyvtár többszáz klasszikus és kortárs olvasmányt kínál a 2-11 éves korosztálynak. A mai gyerekek igényeire szabott modern hangoskönyvek mellett több mint 300, szintén az értő olvasás képességét fejlesztő, a történetekhez kapcsolódó edukációs játék is elérhető az app-ban. Az alapítók (Horváth Dorka és Karányi Dani) és csapatuk 5 nyelven, több mint 700 interaktív könyvet készítettek az elmúlt 4 év során. A BOOKR Kids ugyanis egyedi és megbízható fejlesztésein alapuló széles és rugalmas B2B és B2G termékportfóliójának köszönhetően Norvégiától Kínáig ismert és tudhatja magának elégedett kormányzati és vállalati ügyfelek sorát. A 2018-ban a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől egymillió eurós tőke-injekciót kapott startup 2019 év végéig az ötvenezer fős előfizetői szám elérését tűzte ki célként.

Miért fontos az olvasóvá nevelés ügye?

Az Európai Unió írásbeliséggel foglalkozó szakértői csoportja az Act now! avagy Cselekedjünk most! című kiadványában ismertette először azt a számadatot, amelyre azóta több kutatás hivatkozik: az EU tagországok adatközlése szerint az Európai Unióban minden ötödik 15 évnél idősebb ember komoly szövegértési problémával küzd, ami a mindennapi boldogulását is veszélyezteti. Nincs ez másként Magyarországon sem.

A hazai és nemzetközi olvasásértési mérések (kompetenciamérés, PISA, PIRLS) során bebizonyosodott, hogy a magyar tanulók esetében szoros összefüggés van a szövegértési képesség és a család szociokulturális háttere között. Ez azt is jelenti, hogy a méréseken jobban teljesít az, aki könyves környezetben nő fel, szülei rendszeresen olvasnak könyvet.

A Ohio Állami Egyetem kutatása szerint “plusz 1,4 millió hallott szó” előnnyel kerülnek iskolába azok a gyerekek, akiknek a szülei naponta 5 mesét olvasnak.

Az alkotószerkesztő Dr. Pompor Zoltán előszavában írja:

Ha csak egy dolgot emelhetnék ki a könyvben elhangzó tanácsok közül akkor ez lenne: olvass minden nap 15 percet a gyermekednek! Számoljunk csak kicsit: napi 15 perc az heti 105 perc, ami havi 450 perc, azaz évi 5475 perc – több, mint 90 óra, majdnem 4 teljes nap!

A BOOKR Kids mint az Edison100 listán szereplő cég az Így mesélj, hogy olvasson könyv kiadásával hozzájárul az Edisonplatform célkitűzéséhez, miszerint legalább 20 ezer fiatal életére fog pozitív hatást gyakorolni.

A startup a könyvből befolyó bevétel egy részéből pedig hátrányos helyzetű gyerekek olvasó programjait fogja támogatni, egy-egy minikönyvtár adományozásával.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!