a tét nem kicsi

2020.01.24. 18:01

Hétfőn kiderül, ki lesz 2020 Tündérszépe

Véget ért a szeptember óta tartó Tündérszépek online döntője, már csak a hétfői gálaműsor van hátra, amin kiderül, ki lesz szépségversenyünk királynője.

Szeptember közepén az ország összes megyéjében és Budapesten egyszerre indult szépségversenyünk, több mint hétszáz hölgy részvételével. Közülük került ki több forduló után az a 22 szépség, akik közül az elmúlt hetekben olvasóink már ki is választották azt, aki szerintük a legszebb.

Az eredmény egyelőre titok, amelyre hétfőn, a Harsányi Levente által vezetett záró gálán derül fény.

Ahogy az is ekkor dől el, hogy ki lesz 2020 Tündérszépe és az ő udvarhölgyei. A délután háromtól este hatig tartó eseményt a helyszínről, élőben tudósítjuk hírportálunkon

- érdemes lesz tehát velünk tartani.

És nem csak a gyönyörű hölgyek miatt, hanem azért is, mert a zsűriben is neves szakemberekkel találkozhatnak olvasóink.

Többek között az Európa legszebbjének választott szépségkirálynővel, a Tündérszépek háziasszonyával, Kocsis Korinnával, a neves fitneszedző és sportoló Béres Alexandrával, Pataki Ágival, hazánk egyik legelső és legismertebb topmodelljével, vagy Schiffer Miklós divatszakértővel.

De annak is érdemes követnie az eseményeket, aki a szép ruhák szerelmese:

a Tündérszépek ugyanis a nemzetközileg elismert divattervező, Zoób Kati alkotásaiban ragyognak majd.

Azt mondani sem kell, hogy a tét nem kicsi: a győztest többek között egy Mercedes-Benz A220 4Matic személyautó várja egyéves használatra a Mercedes-Benz Hovány budaörsi, világelső újgenerációs autókomplexumában.

És bár szavazni már nem lehet, a döntős mezőnyben gyönyörködni igen.

A hölgyek névjegyei és fotói itt tekinhetők meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!