Hallgassa élőben!
Fotó: Máthé Daniella / Kisalföld

Napra pontosan száz évvel később fotózza újra a soproni helyszíneket

A száz évvel ezelőtti népszavazásról és az ahhoz vezető eseményekről készült korabeli fotókat alkotja újra Rombai Péter fotográfus. Fontos, hogy előre gondolkodjon, hiszen a képeknek csak a megfelelő napokon lesz meg a varázsuk.

Bár külföldön dolgozik, szabad­úszó fotósként a közelmúltban több nagy változást is megörökített a városban Rombai Péter.

– Az utolsó pillanatokban, igazgatói engedéllyel jutottam be az egykori Csik Ferenc uszodába, fotózás közben szó szerint a fejem fölött bontották az épület kupoláját. Nemrég a Soproni Múzeumnak dolgoztam, a Lenck-villa felújítási munkálatait örökítettem meg, ekkor pillantottam meg a népszavazás évéből származó fotókat – idézte fel Rombai Péter.

A fotográfusnak Tóth Imre, a múzeum igazgatója ekkor adott hozzáférést az archív felvételekhez, melyeket Schäffer Ármin fotográfus készített az eseményekről.

– A régi képeket a múzeumban szépen katalogizálták. Mindegyikhez tartozik egy részletes leírás arról, hogy mikor és hol készült, és mi történt akkor. Az az ötletem támadt, hogy száz évvel később ugyanazon a napon újraalkotom a képeket – magyarázta Péter, aki szerint ez felér egy időutazással, hiszen ha ugyanazon a napon a megfelelő időben megtalálja a megfelelő szöget fotózáskor, még az árnyékok is ugyanúgy állnak az újraalkotott felvételeken.

Rombai Péter előre felkeresi a helyszíneket, hogy az események után száz évvel a megfelelő szögből készíthesse el újra a képeket.
Fotó: Kisalföld / Máthé Daniella

Munkáját nehezíti, hogy vannak helyek, melyek jelentősen megváltoztak az elmúlt száz évben. Hiába ismertek például a két ágfalvi csata helyszínei, a településkép azóta úgy átalakult, hogy az evangélikus templomon és néhány épületen kívül a többi fontos állomást sajnos már nem lehet megtalálni. Néhány helyre pedig nem egyszerű bejutni. Ilyen a ’48-as laktanya, ahol megfordult IV. Károly király és felesége, Zita is. Hasonlóan zárva van a II. Rákóczi Ferenc utcai ruhagyár, ahol a népszavazás eredményét kihirdették, illetve felújítás alatt áll a napjainkban a Szent Orsolya-gimnáziumhoz tartozó Széchenyi téri Horváth-ház, ahol a népszavazás napján olyan sokan álltak a csigalépcsőn, hogy az az emberek súlyától leszakadt.

– Fontosnak tartom, hogy időről időre fotón megörökítsem a város nevezetességeit, hiszen rohanó világunkban az épített történelmi emlékek egyik napról a másikra eltűnhetnek. Sajnálatos, hogy vannak fontos helyszínek és épületek, melyeknek folyamatosan romlik az állapota, és olyan dolgok is vannak, melyeket elbontanak, hogy más legyen a helyükön. Persze tudom, hogy Sopron fejlődésének ez az ára – mondta Péter.

Hozzászólások

Új segédlelkész Kapuváron – Több személyi változás a Győri Egyházmegyében – mutatjuk az áthelyezéseket
A Győri egyházmegye hivatalos honlapján tette közzé azokat a személyi változásokat, amelyekről Veres András megyéspüspök döntött.
Képtelen volt abbahagyni a sírást! 35 percig potyogtak Mádai Vivien könnyei
Megállás nélkül sírt a műsorvezető – nem véletlenül.
Idén is lesz kézműves tábor a gyerekeknek Levélen
Idén is korlátozzák a részvételt a mekkai zarándoklaton
A koronavírus-járvány miatt idén is korlátozzák a szaúdi hatóságok, hogy kik vehetnek részt a jövő hónapban tartandó mekkai zarándoklaton.
Gyász
„Ama nemes harcot megharcoltam, a futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. (Pál 2. levele TIM 4,7) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy P O N G R Á C Z A L F R É D főiskolai adjunktus, a Győrsági Általános Iskola volt igazgatója, Győrság Község Önkormányzatának képviselője három választási ciklus alatt életének 68. évében elhunyt. Temetése 2021. június 14-én (hétfőn) 15 órakor lesz a győrsági régi temetőben. Iskolaigazgatóként és önkormányzati képviselőként egyaránt falunk lakóiért dolgozott. A munkáját köszönjük, az emlékét kegyelettel és tisztelettel megőrizzük, osztozunk szerettei gyászában. Győrság Község Önkormányzata
Fájó szívvel, de soha el nem múló szeretettel emlékezünk, BERTALAN JÓZSEF halálának 7. évfordulóján. Már 7 éve, hogy a nap nélküled kel fel és nyugszik, s a szívemben a fájdalom, a hiányod, azóta nem szűnik. Az élet talán még tartogat jót és szépet, de a felhőtlen boldogságom haláloddal ért véget. Nincs ez így jól, Isten is tévedhet, mert sok dolgod lett volna még itt az életben. Lelkem majd csak akkor nyugodhat meg teljesen, amikor az öröklétben újra magamhoz ölellek. Szerető feleséged, családod, testvéred és családja, 3 unokád: Ármin, Zalán, Levente. Aki ismerte és szerette, szenteljen egy percet emlékének.
Életünk legszomorúbb napjára emlékezünk GLASER JÓZSEFNÉ szül. Tóth Margit halálának 13. évfordulóján. Tizenhárom éve, hogy lehunytad drága két szemed, utoljára dobbant szerető szíved. Istenem, kérlek szólj a lányomhoz, nem baj, ha felébred, szeretném elmondani mily nehéz fájdalommal, bánattal élni. Istenem, idős napjaimban had legyen az a legszebb álmom, hogy láthatom, ölelhetem drága lányom. Oly messze, de mégis itt vagy, arcomról töröld le az érted hulló keserű könnyeket. Szerető édesanyád, férjed, testvéred és családja, gyermekeid: Csaba és Alexa, unokáid: Csaba, Dominik, Dániel, Levente, Réka, Zalán, és Benett, Menyed: Móni, vejed: Krisztián
,,Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, megpihent a két kéz, amely mindig csak adott, soha semmit nem kért és el nem fogadott. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyánk, nagymamánk, anyósom, testvérem és rokonunk, BITTÓ SÁNDOR LIPÓTNÉ szül. Mayerbeck Anna Mária ,,Dudi életének 75. évében váratlanul elhunyt. Temetéséről később intézkedünk. Gyászoló család
,,Sokat küzdöttél, Sokat dolgoztál, Elfáradtál, Szerettél minket, Nagyon szeretünk. Mélységes fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, tisztelték, hogy DR. GÁL LÁSZLÓ professor emeritus, címzetes főigazgató életének 81. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2021. június 18-án 14.45-kor lesz a Jáki úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését! Fájdalmunk mérhetetlen. A gyászoló család
,,Ajkamra nem tudott panaszt csalni sem kín, sem fájdalom, de a halál legyőzött, nem volt irgalom. Emlékem azért itt hagyom köztetek, mindenkitől búcsúzom: Isten veletek! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, párom, nagymamám, lányom, testvérem, anyósom és rokonunk, GALAMBOS ZOLTÁNNÉ szül.: Miksó Ildikó életének 62. évében rövid ideig tartó betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. június 16-án, szerdán 15 órakor lesz a győrújfalui temetőben. Lelki üdvéért engesztelő szentmisét 14.15 órakor tartunk a helyi katolikus templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Éltél, ahogy kellett, vagy ahogy lehetett. Most az örök béke ölel, és a végtelen szeretet. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérünk, rokonunk, barátunk és ismerősünk, HERENKOVICS ISTVÁN (Kesu) életének 66. évében elhunyt. Temetése 2021. június 15-én, kedden 16 órakor lesz a győrszemerehegyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamánk, dédink, anyósunk és rokonunk, KAKICS GYÖRGYNÉ szül. Kozák Erzsébet életének 91. évében csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2021. június 16-án, szerdán 11 órakor lesz a győri Szent Imre-templomban, szentmisével egybekötve. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már. Nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS IMRE hegykői lakos életének 83. évében csendesen elhunyt. Búcsúztatása szentmisével egybekötve 2021. június 16-án 16 órakor lesz a hegykői temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk, apósom, nagypapánk és rokonunk, KISS ISTVÁN életének 71. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 16-án, szerdán 15 órakor lesz a halászi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Fájdalommal tudatjuk, hogy férjem, szeretett édesapánk, drága nagypapánk, apósunk, testvérünk és rokonunk, SZABÓ IMRE 85 éves korában váratlanul elhunyt. A gyászmise és az urna elhelyezése a soproni Szent Margit-templomban lesz 2021. június 17-én 16 órakor. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZITA ÉVA szül. Bodó Éva a soproni Hotel Szieszta, valamint a büki Hotel Répce és Répce Gold volt igazgatója méltósággal viselt, gyógyíthatatlan betegségben, rövid szenvedés után tragikus hirtelenséggel, 74 éves korában elhunyt. A temetéséről később intézkedünk. Gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt már időm, el kellett indulni. Szívetekben hagyom az emlékem örökre, ha látni akartok, csak nézzetek fel az égre.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Férjem, Édesapánk, Apósunk, Fiam, Testvérem, Vőm, rokonunk és ismerősünk, TINGLI DEZSŐ életének 67. évében váratlanul elhunyt. Végakarata szerint búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ SÁNDORNÉ szül. Horváth Katalin tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2021. június 16-án 15 órakor lesz a fertőd-süttöri temetőben. Köszönjük mindenkinek, aki gyászunkban együttérez velünk. Fájó szívvel búcsúznak tőle: fiai, menye, unokái és élettársa.
,,Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, szorgalom és munka volt az egész életed. Nem haltál meg, csak pihenni mentél, köszönjük, hogy éltél és minket szerettél! Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TALABÉR SÁNDOR a Vasi Volán Zrt. nyugalmazott autóbusz-gépkocsivezetője életének 63. évében, 2021. június 3-án örökre megpihent. Hamvaitól szűk családi körben veszünk végső búcsút. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon együttéreznek velünk. Emlékét szívünkben örökké megőrizzük! Szerető családja