Életstílus

2019.03.17. 10:34

Hamvas Béla emlékét idézik meg jövő hétvégén Balatonfüreden

Hamvas Béla író és kortársa, Weöres Sándor költő emlékét idézik fel Balatonfüreden jövő pénteken és szombaton. A Hamvas-napokon egyebek mellett kötetbemutatóval, borkóstolóval várják az érdeklődőket - tájékoztatta az MTI-t a rendezvény szervezője.

delmagyar.hu

Cserép László elmondta, hogy az író hagyatékát ápoló Hamvas Béla Asztaltársaság minden évben megrendezi a programot, melynek egyik visszatérő eleme a ráolvasás. Az író Fák című esszéjét magyar és szlovák nyelven olvassák rá a Tagore sétányon lévő Hamvas-hársra a rendezvény nyitónapján. Az ünnepségen Szőcs Géza költő, a Hamvas Béla Asztaltársaság tiszteletbeli elnöke emlékezik meg az író-filozófusról, majd Pavol Hamzík, a Szlovák Köztársaság nagykövete mond köszöntőt.


Az életműsorozat legújabb köteteiről Palkovics Tibor filozófus, Hamvas Béla hagyatékának gondozója és Stamler Ábel vallástudós beszélget. Weöres Sándor mesterének, Hamvas Bélának ajánlotta ikonikus művét, a Teljesség felé című kötetet, ezzel a címmel tart előadást kettejük barátságáról, egymásra gyakorolt hatásáról, életművük közös vonásairól Kenyeres Zoltán Széchenyi-díjas irodalomtörténész. A kétnapos rendezvény zárásaként szombaton Weöres Sándor és Ady Endre megzenésített verseit hallgathatja a közönség a Misztrál együttes előadásában az Anna Grand Hotelben. Hamvas Béla (1897-1968) író, filozófus eletében egyetlen önálló esszégyűjteménye jelent meg, melynek címe a Láthatatlan történet. Könyvei 1983 után jelenhettek meg. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!