több mint remény

2021.05.29. 21:20

Felhőtlen gyermeknap rászoruló gyermekeknek az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Adjuk vissza az esélyt, amit a járvány a legszegényebb gyerekektől elvett.

Fekete Daniel / MÖS

Forrás: MOS

Fotó: Fekete Dávid

Gyermeknaphoz közeledve az Ökumenikus Segélyszervezet országos intézményhálózatának több intézményében szerveznek gyermekprogramokat – hosszú idő után végre újra személyes jelenléttel. A szervezet munkatársai rászoruló családoknak átmeneti lakhatást nyújtó otthonaiban élők mellett az intézmények környezetében élő nehéz sorsú családok gyermekeit is bevonják a programokba.

Ebbe a sorba illeszkedett a mai napon tartott budapesti elő-gyermeknap is, ahol mintegy 40 gyermek számára szerveztek sokszínűen vidám élménynapot, hiszen a járvány alatt és az azt követő időszakban, az iskolai felzárkózás támogatása mellett az élmények pótlására is nagy hangsúlyt helyez az Ökumenikus Segélyszervezet.

A rendezvényen részt vevő alsó tagozatos gyermekekből összeállított csapatok sport-ügyességi, kézműves és kreatív játékhelyszíneken tölthettek el a vidám órákat. A játékokba a Segélyszervezet önkéntesei között számos ismert személyiség – köztük sportolók, énekes – is bekapcsolódott, úgy mint Berki Krisztián, Wolf Kati, Katus Attila, Gyurta Dániel, Szuromi Tímea és Pálinkás Gergely.

Az esemény kapcsolódik az Ökumenikus Segélyszervezet Felhőtlen gyermekkor kampányához, melynek keretében 3000 rászoruló gyermekeket segítő egész éves, országos Kapaszkodó programjára gyűjtenek pénzadományokat. Az Ökumenikus Segélyszervezet célja, hogy esélyt adjon a rászoruló gyermekeknek a járvány alatt tovább halmozódó hátrányainak ledolgozására és a gyermekkor soha vissza nem térő pillanatainak megtapasztalására.

A Segélyszervezet arra kér mindenkit, hogy gondoljanak akár csak egy telefonhívás erejéig a nehéz sorsú gyermekekre, hogy a Segélyszervezet a gyermeknapon túl is, egész évben minél több támogatást tudjon számunkra nyújtani!

A 1353-as adományvonal tárcsázásával hívásonként 250 forintot lehet adományozni.

Az adománygyűjtéshez az alábbi módokon is lehet csatlakozni:

a segelyszervezet.hu oldalon online egyszerűen és biztonságosan lehet adományozni;

Átutalással vagy csekkbefizetéssel a következő számlaszámon: 11705008-20464565.

A közlemény rovatban kérjük feltüntetni: Felhőtlen gyermekkor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!