Védőoltás

2020.10.01. 07:34

Ezzel a megoldással töredékére csökkenne a méhnyakrákos megbetegedések száma

Megfelelő HPV-átoltottság esetén töredékére csökkenne a méhnyakrákos megbetegedések száma – közölte a Magyar Rákellenes Liga elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

Forrás: Shutterstock

Rozványi Balázs azt mondta, hogy világszerte 570 ezer nőnél regisztrálnak méhnyakrákos megbetegedést, és több mint 300 ezren halnak meg miatta. Az Egészségügyi Világszervezet célként határozta meg, hogy a következő tíz évben 200 millió HPV-vakcinát juttat el a szegény, fejlődő országokba, mert az oltással 30-40 éven belül immunissá válhat a népesség a méhnyakrákra, és a számítások szerint ezzel a következő 50 évben 13 millió életet lehetne megmenteni ismertette.

Az elnök fontos lépésnek tartja, hogy Magyarországon a HPV elleni oltást a lányok mellett kiterjesztik a hetedikes fiúkra is, mert egyes daganatok kialakulásában a férfiaknál is szerepet játszik a vírus, valamint így védeni lehet a velük kapcsolatba kerülő nőket is.

Magyarországon évente 1200 nő betegszik meg méhnyakrákban, 400-500-an pedig bele is halnak a betegségbe. A rendszeres szűrés nagyon fontos, mert így korai stádiumban észlelni lehet a megbetegedést, és eredményesebben lehet kezelni mondta Rozványi Balázs.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!