tudatos életmód

2020.02.14. 13:03

Egyszerű praktikákkal könnyen megy az elalvás

Sokan a fáradtság ellenére egyszerűen képtelenek elaludni.

Forrás: Shutterstock

Fotó: amenic181

Bárcsak olyan könnyű lenne, hogy az ember lehunyja a szemét, és már jön is az édes álom. Sokan a fáradtság ellenére egyszerűen képtelenek elaludni. A Vasárnap Reggel néhány egyszerűen betartható tanáccsal igyekszik segíteni az álmatlanságban szenvedőknek.

Időzítés

Az alvásproblémák oka lehet, ha rendszertelenül fekszik le esténként, illetve kel fel reggelente. Egyszerűen mindkettőre jelöljön ki egy-egy időpontot, és igazodjon is azokhoz. Így egy idő után a szervezet belső órája magától át fog állni. És igen, hétvégén is tartsa magát hozzájuk, hiszen ha ilyenkor jelentősen eltér a rutintól, hétfőn még nehezebb lesz kikelnie az ágyból.

Egyen, igyon okosan

A helyes táplálkozás is fontos az egészséges alváshoz. Esténként csak könnyű fogásokat fogyasszon, például halat és zöldséget, illetve bármit, ami nem terheli meg a gyomrát. A szénhidrátban gazdag ételekkel viszont, mint a tészta, a krumpli vagy a rizs, épp ellenkező hatást érhet el. Mivel feladatot adnak a gyomornak, a szervezet kénytelen dolgozni, energiáit az emésztésre koncentrálni ahelyett, hogy fokozatosan nyugalmi állapotba kerülne. Elalvás előtt segíthet a macskagyökér- vagy levendulatea, esetleg a jól bevált meleg tej egy kevés mézzel.

Mindennapi problémák

A férfiak sokkal könnyebben ki tudnak kapcsolni éjszaka, mint a nők. A hölgyek gyakran még órák hosszat rágódnak a gondokon, ami persze akadályozza az elalvást. Próbálja meg kizárni a problémákat a tudatából.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!