Dupla fotókiállítással emlékezik a jeles évfordulókra Bánkuti András - Ízelítő a kiállított fotókból

A kiállítás két évforduló, két téma köré összpontosul. Mindkét évforduló megörökítéséről, a folyamatról így nyilatkozik a szerző:

40 éve alakult meg a Győri Balett

„A Győri Balettet megalapítása, 1979 óta fényképezem, már az első hetekben lenyűgözött, amilyen energiával, tehetséggel valósággal berobbantak a magyar táncművészet világába. S nemcsak berobbantak, 40 éve ott vannak az élvonalban előbb Markó Iván, majd Kiss János vezetésével. Hálás vagyok a táncosoknak, hogy beengedtek és partnerként fogadnak el zárt, sok-sok munkával, fájdalommal és gyönyörű pillanatokkal teli világukba, támogató együttműködésük nélkül ezeket a képeket nem tudtam volna soha elkészíteni."

30 éve volt a rendszerváltás

„1988 körül megéreztem, hogy a Magyarországon és a környező szocialista országokban zajló események súlyosabbak, fontosabbak, mint azt valaha is gondoltam. Egyre több helyen, egyre több országban akartam ott lenni, látni és megörökíteni azt a folyamatot, amiről akkor még nem tudhattam én sem, hogy Európa ezen felén rendszerváltáshoz vezet. A különböző megmozdulásokból, vitákból, értekezletekből és tüntetésekből áradó energia magával ragadott, érzetem, hogy történelmi események tanúja és részese vagyok – egy fotóriporter ennél többet nem kívánhat.

Ma már tudjuk, valóban történelemformáló eseményekről számolnak be a képeim, ezt igazolja, hogy Prágában a hónap elején nyílt meg az 1989 – A vasfüggöny lehullása című nagy, nemzetközi fotókiállítás, ahol 39 németországi, romániai, cseh- és magyarországi fotómat mutatják be a címben szereplő évből.

A képekkel nemcsak dokumentálni akartam, hanem a magam módján, érzelmeket keltve megmutatni másoknak is az eseményeket. Telve reménnyel, bánattal, kíváncsisággal és örömmel – s ma azt remélem, hogy fotóim segítségével önök is átérzik, átélik a 30 éve történteket."

Megnyitó időpontja: 2019. június 18., kedd, 18.00

Helyszín: Fészek Művészklub Galéria és Herman-terem (1073 Budapest, Kertész utca 36.)Megtekinthető: 2019. augusztus 18-ig, a Fészek Művészklub nyitvatartási idejében, 14–21 óra között.

Bánkuti András önmagáról:

Születésemtől kétnyelvű vagyok, anyám orosz, apám magyar volt. Így két kultúrával ismerkedtem meg kezdetektől fogva. Apám, Bánkuti Gábor jó nevű rádióriporter volt, vele sokszor jártam olyan környezetben és találkoztam olyan emberekkel, akikkel mások csak a rádiót hallgatva „ismerkedhettek" meg. Anyám imádta a művészeteket, sokat magyarázott, képeket nézegettünk, múzeumba jártunk, tőle többet kaptam ezen a téren, mint egy átlag európai családban felnövekvő gyerek. Az egyik lányom is művészeti akadémiát végzett Németországban, s jelenleg ékszerdizájnerként építi saját márkáját (ANZU). Másik lányom napjaink talán legizgalmasabb magyar vállalkozásának, a budakalászi Lupa Beachnek az egyik menedzsere. Feleségemmel 33 éve vagyunk házasok, ő fotógráfiai szakíró, újságíró, szerkesztő.

Először régészeti fotográfus akartam lenni, már az állásom is megvolt, de végül mégis a sajtót választottam, amit azóta sem bántam meg. Fotográfus tanulóként az akkor (1977) legjobb magyar kulturális hetilaphoz, az Új Tükörhöz kerültem, ahol Révész Tamás tanulója voltam. Az idősebb kollégák nagy szeretettel fogadtak és sokat segítettek, ám valódi mentorra, példaképre a következő munkahelyemen, egy öt nyelven megjelenő havilapnál leltem Hemző Károly személyében. Képeimet több újság is publikálta, egy idő után rendszeresen díjat nyertem különböző pályázatokon, több hazai és nemzetközi kiállításokon is bemutatták fotóimat. 1985-től a Magyar Hírlap munkatársa voltam, ahol jó fotós stáb állt össze, az itt töltött évek alatt rengeteg szakmai tapasztalatra tettem szert. A rendszerváltozást követően több hetilapnál is dolgoztam, s mivel Magyarország érdekessé vált a politikai változások miatt külföldön, felkérésre több anyagot készítettem az angol Guardiannak, az amerikai The New York Timesnek és a Business Weeknek. A New York-i Black Star fotóügynökséggel is szerződéses viszonyba kerültem.

A leghosszabb ideig a HVG-nél dolgoztam, 1995-től tizenhat éven át voltam a fotóriportere és a fotórovat vezetője. Magyarország legjobb fotóscsapatát sikerült itt létrehoznom. Jelenleg a Digitális Fotó Magazin című fotólap főszerkesztője vagyok. Korábban a Fotóriporter című negyedéves lapot is szerkesztettem, s képszerkesztője, kiadója vagyok a Magyar Sajtófotó Pályázathoz kapcsolódó Az év képei című évkönyvnek. A Mai Manó Ház – Magyar Fotográfusok Háza egyik alapítója vagyok Kincses Károly és Kolta Magdolna fotómuzeológusokkal együtt. Legfontosabb kitüntetéseim: a Nemzetközi Újságíró Szövetség (ma már ebben a formájában nincsen meg) Interpress Photo-nagydíja, a Sajtófotó Nemzetközi Mestere cím, a magyar Pulitzer-emlékdíj valamint két állami díj, a Balogh-Rudolf- és a Táncsics Mihály-díj. Néhány éve elnyertem az André Kertész-ösztöndíjat, amivel két hónapot dolgozhattam Párizsban.

A munkamódszerem, ahogyan feltérképezem a terepet, megismerkedem az emberekkel, kapcsolatot teremtek velük, az mindenfajta munkámban hasonló, akár szociófotót, akár portrét, akár háborús övezetekben riportot vagy akár a Győri Balett életét bemutató képeket készítek.

Jelenleg az éjszakai fények foglalkoztatnak. Ennek a terepe Budapest és Párizs, persze van máshonnan is éjjeli fotóm, például Havannában és Stuttgartban is dolgoztam. Ezek színes csendéletek illetve riportképek – gondosan elkülönítve egymástól.Három könyvem jelent meg: A Győri Balettben a táncosok életét mutattam be, a nehéz próbákon át az előadás utáni pillanatokig, egészen más lett, mint bármely más táncról szóló könyv. Az Emberek című fotóalbum a Szovjetunióról készült riportanyagaimat összegzi, első része fekete-fehér, az Unió felbomlása után keletkezett országokban készült képek pedig színesek. A Szélső értékek című kötet egy korszakom összefoglalója. Egyéni kiállításaim voltak Londonban, Moszkvában, Berlinben, 2017-ben a punkokról szóló anyagomat Párizsban mutatták be, Prágában idén, június elején nyílt meg az 1989 – A vasfüggöny lehullása című nagy, nemzetközi fotókiállítás, ahol 39 németországi, romániai, cseh- és magyarországi fotóm látható a címben szereplő esztendőből.