Csíksomlyói vonattal a csodás Erdélybe - fotók, videók - riport

Az össznemzeti különvonattal a Csíksomlyói búcsúra és az Ezeréves határra

Az első nap (május 22.) - Hajnali fél kettő után néhány perccel robog be a zarándokvonat a kapuvári vasútállomásra. A 205-ös kocsiban már mozgolódnak, soproni és fertőszentmiklósi útitársaink a fedélzeten, Ádám és Niki már negyedszer vág neki a hosszú zarándokútnak. Zakatol vonatunk az éjszakában, Csornán és Győrben is útitársakat kapunk, József és Klára is törzsutasnak számít. Budapesten újabb kocsikat kapcsolnak a szerelvényhez. Szolnokon és Debrecenben újabb utasok szállnak fel, a vonat megtelt, 1200-an robogunk Erdély felé.

A határnál az ellenőrzés már csupán formalitás, a magyar és a román rendőrség beéri a személyi igazolványunkkal. Kanadából érkezett kapuvári származású útitársaink útlevelét azonban tüzetesebben tanulmányozzák.

Ahogy a vonat ablakain kinézünk egyre több integető embert látunk, némelyek abbahagyják a kertek művelését, hogy intsenek a vonaton utazóknak. Nagyváradon már tömeg várja a szerelvényt, az integetők között ott van Tőkés László is.

Kolozsváron virággal és pogácsával várják a vonatról leszálló utasokat. A vasútállomásra több százan jöttek ki, a helyiek külön műsorral is készültek, s még a néptáncegyüttes is bemutat egy rövid programot. Megható, ahogy több száz torokból harsog a székely himnusz.

A vonat halad, elrobogunk az Isten székének nevezett hegy mellett, s csodás tájra érkezünk, hegyek és völgyek váltják egymás. Majd a vonat lassít, aztán megáll, többen leszállnak megérkeznek szállásadójuk településére. Még fél óra és mi is leszállunk: Csíkmadaras jelenti az első nap végállomását. A közel két órás késés ellenére a település vasútállomásán hatalmas tömeg és a rezesbanda már rá is zendít.

Aztán az éjszakában, a csíkmadarasi vasútállomáson felcsendülnek Bálint Ildikó szavai, aki évek óta szervezi és összefogja a vendégeket fogadó családokat, fogadja és elhelyezi az utasokat, programokat szervez. Köszöntő beszéde közben szem nem marad szárazon... Ilyen szeretettel vendéget még nem fogadtak.

Szállásadónk, Anikó és Zsolt, a világ két legtüneményesebb embere. Anikó óvónő, Zsolt a falu kántora, a fiatalok egy éve házasodtak össze, takaros házukban finom vacsorát fogyasztunk, kevés kömény-pálinkával kísérjük, aztán hosszasan beszélgetünk, aztán még egy kicsit beszélgetünk, majd iszunk egy utolsó előttit, s máris elmúlt hajnali három, amikor elcsendesedünk.

Második nap (május 23.)

Zarándoklat és pápai áldás a nyeregben - Oltalmad alá futunk

Megsaccolni sem tudjuk mekkora lehet a tömeg a csíksomlyói hegynyeregben, amelynek végén teljes búcsúval járó pápai áldásban is részesül a zarándok, de hiszünk a helyieknek, akik szerint hosszú évek óta most voltak a legtöbben.

A helyszínre vezető csíkszeredai Szék utcán szombat reggel tömött sorokban haladunk a csíksomlyói kegytemplom felé, amely előtt elkanyarodva felkapaszkodunk a nyeregbe. A keresztaljáknak nevezett, kereszt alatt vonuló csoportok élén tábla jelzi a település nevét, ahonnan a zarándokok érkeztek.

A kegytemplomhoz vezető hosszú utca két oldalán búcsúi árusok kínálják portékájukat. Lacipecsenyék, ruhák, játékok, nyalókák. Kegytárgyakból látunk legtöbbet, s ami meglepő, szenteltvíz is kapható, 5 lej helyett 3 lejért.

Csíkmadarasi házigazdáink hajnalban gyalog vágtak neki a több mint 18 kilométeres zarándokútnak a csíksomlyói nyeregbe, s megígértették velünk, legközelebb mi is gyalog kísérjük a keresztalját a hegyre.

A szentmise ünnepi szónoka, igehirdetője Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. Számára a lengyelországi Czestochowa pálos szerzetesei készítettek kimondottan erre az alkalomra egy miseruhát, amelynek mellrészén a csíksomlyói szűzanya képe, hátoldalán a czestochowai Fekete Madonna képe található. Az idei búcsú jelmondata, az "Oltalmad alá futunk" a jubileumi Mária-évhez kapcsolódik, amelyet a csíksomlyói Mária kegyszobor készítésének 500. évfordulója alkalmából hirdettek.

"Legyünk hűek őseink szent hitéhez és erényeihez, vagyis katolikus keresztény szent hitünkhöz, legyünk hűek nemzetünkhöz és szülőföldünkhöz, és legyünk hűek anyanyelvünkhöz, anyanyelvi kultúránkhoz" - hangoztatta a Jakubinyi György gyulafehérvári érsek prédikációjában.

A csíksomlyói szentmisével nem ért véget a zarándoklatunk, szálláshelyünkön, Csíkmadarason ugyanis él még a szokás, hogy a faluban maradtak kivonulnak a település határába, és ott várják meg, majd köszöntik a hazaérkezőket és a keresztalját. A megérkezők és a várakozók keresztje a falutáblánál találkozik és háromszor hajolnak meg egymás előtt, majd a menet a temlpomba vonul közös imádságra, végül pedig felcsendül a magyar és a székely himnusz.

Harmadik nap (május 24.) - Kirándulás az ezeréves határhoz - Gyimesi forgatagban

Vonatunk ismét útnak indul, hogy a Gyimes világát is megismerjük. Csodás tájakon zakatolunk, völgyhidakon, alagutakon. Az emberek itt is integetnek a szerelvénynek.

A Tatros völgyében, Gyimeközéplok az első állomás, a csángók pálinkával és kenyérrel köszöntik a vonaton utazó zarándokokat. Amikor megtudjuk, hogy Zerkula János is a térségből származik, szívünk nagyot dobban, s felidézzük a győri Mediawave egyik legemlékzetesebb jelenetét, amikor Big Lucky Cartell amerikai jazz-zenésszel olyat alkottak, amire visszagondolva ma is tátva marad a szánk. Fotók >>

Gyimesbükk határában, a Rákóczi vár tövében, az Ezeréves határnál már tartanak a programok mire felkapaszkodunk a hegyre a gyimesi szorosban. A népdalok vonzzák a látogatót, a hűsítőt árusítók pedig a szomjas vándort, mert tikkasztó a hőség Pünkösdkor Erdélyben.

Megemlékezés Madéfalván

Gyimesből hazafele még megállunk, hogy a madéfalvi veszedelem emlékére tartott megemlékezésen fejet hajtsunk.

A mészárlásról itt olvashat bővebben >>

S a búcsúzás

Csíkmadarason ismét az állomáson fogadnak a helyiek. Dallal és tánccal búcsúztatják a vendégeket:

Negyedik nap (május 25.) - Hazaút

"Erdély, melyet itt hagysz, változni szívedben sosem fog" - így búcsúzott állandó kalauzunk az út végén (teljes vers a videóban):

A vonat monoton zötyög velünk hazafele, de  mintha az idő lassabban haladna, már az élményeinket meséljük útitársainknak, aztán már csak hallgatunk, nézzük az elrohanó tájat, a kerteket, amelyeket csúnya jégeső vert el órákkal ezelőtt. A határ, majd a budapesti megállás már csak formalitás, de útunk végállomásán mégis nehéz a leszállás, talán már a következő percben indulnánk is vissza Erdélybe, amelynek szépsége, csodája és emléke úgy égett belénk, mintha éles késsel, mélyen karcolták volna bőrünk alá.