teljes élet Down-szindrómával

2020.11.13. 14:05

Az abortuszpártiak őket is megölték volna

Tüntetéseket robbantott ki Lengyelországban az Alkotmánybíróság döntése az abortusszal kapcsolatban, az egyértelműsítésre azonban szükség volt, mert az elmúlt években sokan a törvényt kijátszva vettették el például Down-szindrómás gyerekeiket.

Forrás: v4na

A Down-szindróma több országban is elegendő ok a terhesség megszakítására, rengetegen vannak azonban, akik bebizonyították, hogy Down-osan is lehet teljes, sikeres életet élni – írja a v4na.

Hetek óta forrnak az indulatok az abortuszra vonatkozó szabályozás miatt Lengyelországban, mivel az Alkotmánybíróság döntése szerint nem lehet elvetetni a magzatot, ha valamilyen fogyatékosságban szenved, az abortusz csak akkor engedélyezett, ha a várandósság az anya életét veszélyezteti, vagy nemi erőszak következménye.

A törvényhez Andrzej Duda lengyel elnök kiegészítést nyújtott be, így a terhesség abban az esetben is megszakítható, ha a magzat fogyatékossága halálos kimenetelű.

Lengyelországban az abortusz 1993 óta be van tiltva, mely alól az említett három kivétel van. Az október 22-ei alkotmánybírósági döntés mindössze felülvizsgálta ez utóbbi alkalmazását, mert egy olyan tendencia alakult ki, mely nyomán súlyosan visszaéltek a meglévő törvény tágan értelmezhető fogalmazásával. Például sok nő akkor is az abortusz mellett döntött, ha a terhesség során kiderült, hogy a kisbaba Down-kóros.

Azért, hogy az abortusz széles körben elérhető, szabályozása pedig a lehető legmegengedőbb legyen szerte a világon kampányolnak liberális és baloldali szervezetek. Egyes országokban pedig már annyira szélsőséges az abortusztörvény, hogy akár a terhesség végéig meg lehet szakítani azt, sokszor bármilyen indokra hivatkozva. Azaz meg lehet ölni a gyermeket, ha kiderül valamilyen fogyatékossága, de akár akkor is, ha fiú, de az édesanya lányt szeretne.

A Down-szindróma több országban elegendő ok az abortuszra, az Egyesült Királyságban egészen a terhesség végéig elvetethetők a Down-os gyerekek.

Éppen ezért kavarognak sokkoló érzések Heidi Crowterben. A Down-szindrómás fiatal nő az Egyesült Királyságban él, ahol az abortuszra vonatkozó törvény szerint a 24. hétig lehet elvetetni a magzatot különböző okok miatt. Ha azonban a babának súlyos, az életet korlátozó fogyatékossága van, akkor egészen a szülésig meg lehet szakítani a terhességet. Az utóbbi eset vonatkozik a Down-szindrómás gyerekekre.

Heidi szerint a jelenlegi törvény igazságtalan, és úgy érzi magát tőle, hogy nem kellene léteznie – hogy jobb lenne, ha halott lenne a törvény fényében. „A szabályozás lényegében azt mondja ki, hogy egy Down-szindrómás babánál normális a terhesség megszakítása egészen a születésig” – fogalmazott Heidi.

A fiatal nő szerint diszkrimináció zajlik a Down-szindrómások ellen a jelenlegi abortusz törvénnyel, mert az azt sugallja, hogy az ő életük nem olyan értékes. Heidi ezért többekkel együtt a Felsőbíróság elé viszi az ügyet, hogy ott szólaljanak fel a szabályozás ellen, és hogy változást érjenek el.

Heidi azonban nem az egyetlen, aki bebizonyította, hogy Down-szindrómával is lehet teljes, sőt sikeres életet élni.

Lauren Potter

Lauren Potter Down-szindrómás színész, az arca többeknek ismerős lehet a Glee című zenés sorozatból. A fiatal nő ezen kívül aktivista, és jószolgálati nagykövet is lett a Speciális Olimpiánál.

Pablo Pineda

Pablo Pineda díjnyertes spanyol színész, az Élek és szeretek című filmben éppen egy Down-szindrómás, friss diplomás fiatalembert alakít. Pablo volt ráadásul az első európai Down-szindrómás személy, aki egyetemi diplomát kapott. Rendszeresen tart előadásokat a fogyatékosságokról és az oktatásról.

Zack Gottsagen

Zack Gottsagen több filmben is játszott, melyek közül a leghíresebb a 2019-es The Peanut Butter Falcon volt. A férfi jóformán történelmet írt idén, amikor Shia LaBeouf oldalán ő adta át az Oscar-díjat a gálán.

Fotó: v4na

 

Chris Burke

Chris Burke Az élet megy tovább című sorozatban szerepelt a 80-as, 90-es években. Ez a sorozat volt az első, amiben főszerepet kapott egy Down-szindrómás színész, ami nagyban segítette az elfogadásukat. Később aztán a Nemzeti Down-Szindróma Társaságnál (National Down Syndrome Society) kezdett el dolgozni, és szerepelt Oprah egyik műsorában is.

Isabella Springmuhl Tejada

A divatszakmában is jeleskednek a Down-szindrómás emberek. Isabella Springmuhl Tejada 2016-ban történelmet írt, amikor a Londoni Divathéten szerepelt – ezzel ő volt az első Down-szindrómás divattervező a nagynevű rendezvényen. Isabellának saját kollekciója is lett Down to Xjabelle néven, a ruhákat pedig a Down-szindrómás nők egyedi alakjára szabja.

2016-ban felkerült a BBC 100 legbefolyásosabb és leginspirálóbb nőket felsoroló listájára. Elmondása szerint a családja mindig azt mondta neki, hogy ő éppen olyan, mint mások – csak egy extra kromoszómával rendelkezik.

Fotó: v4na

Jamie Brewer

Jamie Brewer is a divatvilágban jeleskedik, 2015-ben ő volt az első Down-szindrómás női modell, aki szerepelt a New York-i Divathéten. Emellett színésznő, feltűnt az Amerikai Horror Story több évadjában, és aktivista is – korábban azon dolgozott Texasban, hogy távolítsák el az állami törvénykezésből a „retardált” kifejezést.

Madeline Stuart

Madeline Stuart is a divatszakmában bukkant fel, őt tartják az első Down-szindrómás professzionális modellnek. Saját divatmárkája lett, 21 Reasons Why címmel – ezzel a névvel a 21-es kromoszómapár anomáliájára akar utalni, ami a Down-szindrómás embereknél található meg. Madeline korábban bevallotta a Teen Vogue-nak, hogy számos nehézséggel kellett szembe néznie a szakmán belül, sokan nem is vették komolyan.

Tim Harris

Tim Harris a Speciális Olimpián vett részt, ahol több aranyérmet is szerzett. Ő volt az egyetlen Down-szindrómás ember az Egyesült Államokban, akinek saját étterme volt. Itt az étlapon ölelések is szerepeltek tőle, elmondása szerint ez volt a kedvenc része, és az évek során mintegy 40 ezer ölelést osztott ki.

Chelsea Werner

Chelsea Werner amellett, hogy Down-szindrómás, egészen kétéves koráig nem is tudott járni – az orvosok azt mondták, hogy mindig alacsony izomtónusokkal fog rendelkezni. Ennek ellenére Chelsea a Speciális Olimpián gimnasztika számban indult és bajnoki címet szerzett többször is. Később aztán modell is lett, szerepelt a Teen Vogue címlapján és a New York-i divathéten is.

Paula Sage

Paula Sage nem csak színésznő, hanem részt vett a Speciális Olimpián is. Ő volt az első Down-szindrómás személy, aki megkapta a brit BAFTA díjat.

Fotó: v4na

Collette Divitto

Collette Divittót már a középiskolában kezdte le érdekelni a sütés, meg is alkotta saját fahéjas csokis kekszét, amit „A csodálatos sütinek” nevezett el (The Amazing Cookie). Amikor azonban állásokra jelentkezett, mindenhonnan elutasították. Ezután döntött úgy, hogy saját vállalkozásba kezd, ez lett a Collettey's Cookies, és azóta már több tévéműsorban is feltűnt. Elmondása szerint segíteni akar a fogyatékos embereken azzal, hogy munkát ad nekik.

Sujeet Desai

A Down-szindrómás zenész több díjat is elnyert, és számos helyen lépett fel. Ezek közül a legfontosabb azonban az volt, amikor fellépett a New York-i Carnegie Hallban – ő volt az első Down-szindrómás zenész, aki játszott ezen a világhírű helyszínen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!