Ország-világ

2020.11.28. 23:10

A Semmelweis Egyetemen diagnosztizálták az első COVID okozta sokszervi gyulladást gyerekeknél

Gyógyultan otthonába távozhatott az a kétéves kisfiú, akinél először diagnosztizálták a koronavírus-fertőzés következtében kialakuló sokszervi gyulladást. A Semmelweis klinika az egész országból vállalja a sokszervi gyulladás tüneteivel kezelt gyermekek átvételét, illetve konzultációját.

Forrás: Semmelweis Egyetem

Gyermekeknél legtöbbször enyhe tüneteket okoz a koronavírus, nemzetközi szinten ugyanakkor már a járvány első hulláma alatt regisztráltak olyan eseteket, amikor a koronavírus-fertőzést követően, későbbi szövődményként súlyos sokszervi gyulladás alakult ki. A Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján 2020. november 21-én diagnosztizálták az első ilyen esetet – közölte dr. Constatin Tamás docens.

Az érintett 2 éves kisfiú az ún. Kawasaki-betegségre is jellemző tünetekkel, a magas láz mellett bágyadtsággal, testszerte kiütéssel, kötőhártyagyulladással, nyirokcsomó-megnagyobbodással, valamint tüdőgyulladással érkezett a klinikára.

PCR-tesztje negatív lett, az antitest vizsgálat ugyanakkor kimutatta, hogy korábban átesett a koronavírus-fertőzésen, ám annak igen ritka szövődményei csak a fertőzés lefolyását követően jelentek meg. Az időbeli eltolódás oka, hogy a tünetekért nem maga a fertőzés, hanem az annak gyógyulását követő kóros immunreakció a felelős.

A diagnózist követően a klinikán azonnal megkezdték az ilyenkor javasolt nagydózisú immunglobulin és szteroid terápiát, aminek eredményeként a gyermek állapota folyamatosan javult, és kórházi felvételét követően 8 nappal otthonába távozhatott.

Constatin Tamás decens
Fotó: Semmelweis Egyetem

A gyerekeknél előforduló, koronavírus-fertőzéssel összefüggő sokszervi gyulladás lehetőségére a következő tüntetek megléte esetén érdemes gondolni: elhúzódó magas láz mellett nagyfokú gyengeség, bágyadtság, aluszékonyság, eszméletvesztés, vörös szemek (kötőhártyagyulladás), vörös repedezett ajkak, eperszínű nyelv, duzzadt, “vizenyős” kezek és lábak, kiütés, megnagyobbodott nyaki nyirokcsomók, hasfájás, hasmenés, hányás.

Ha a szülők a fenti tüneteket észlelik a gyermeken, akkor javasolt haladéktalanul konzultálni a gyermek háziorvosával, vagy a területileg illetékes gyermeksürgősségi ambulanciával, ugyanis a panaszok többnyire gyorsan romlik a gyermek állapota – hívta fel a figyelmet dr. Constantin Tamás.

A sokszervi gyulladás egy nagyon ritka, de súlyos szövődménye a gyermekkori COVID betegségnek. Nem ismertek a hajlamosító tényezők, felnőttekkel ellentétben itt nem figyelhető meg, hogy egyéb társbetegséghez, krónikus betegséghez csatlakozna a súlyos kórlefolyás. Fontos tudni, hogy félrevezetőek lehetnek a hasi tünetek: a betegség bélhurut, vagy akár vakbélgyulladás tüneteit is utánozhatja. Éppen ezért egyéb tünetek megléte esetén (magas láz, extrém gyulladásos értékek a laborban, illetve egyéb, nem hasi tünetek) gondolni kell a sokszervi gyulladásra is.

Mivel a gyermekek esetében sokszor tünetmentesen zajlik a koronavírus-fertőzés, ezért pusztán a negatív kórelőzmény alapján nem vethető el ennek lehetősége.

Dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese kiemelte: az egyetem gyermekklinikái felkészültek a kórházi kezelést igénylő esetek ellátására, és a járvány mostani második hullámában szinte folyamatosan látnak el COVID pozitív gyerekeket. Ők azonban a felnőttektől eltérően elsősorban nem úgynevezett covidos tünetek miatt kerülnek a klinikára, hanem egyéb problémával, amely mellett tünetszegény COVID-fertőzésük is zajlik – mutatott rá, hozzátéve: hiába tünetszegény a fertőzés, a környezetre az ugyanolyan veszélyes lehet. A klinikákon elkülönítve vizsgálják és kezelik a gyanús, illetve igazoltan fertőződött gyermekeket.

A Semmelweis Egyetemen a gyermekellátásban eddig 30 COVID pozitív esetet kezeltek a fekvőbeteg-ellátásban, míg a járóbetegek között 27 fertőzött volt.

A sokszervi gyulladás tüneteivel kezelt gyermekek átvételét, illetve konzultációját az aktuális kapacitástól függően a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika az egész országból vállalja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!