Délvidék

2019.11.18. 16:02

A bánat és remény síkján járt a Hazajáró stábja (videó)

Alaposan megrogytak emlékeink és megfogyatkozott a népünk Közép-Bánátban.

Forrás: Hazajáró

Fotó: Szucs Csaba

Amikor Árpád népe megérkezett, még békésen kanyargott a Béga és a Temes a széles bánáti pusztán. Volt, hogy áldás, máskor átok kísérte a folyók útját, mikor mit adtak a nagy hegyek ott keleten. Tatár, török rabigálta, rác pusztította, határokkal szabdalták, s a mostoha idők nem múltak el nyomtalanul: alaposan megrogytak emlékeink és megfogyatkozott a népünk Közép-Bánátban. Ám a magára hagyott, perifériára szorított bánáti végvidéken a remény megtörhetetlen.

Az M5 kulturális csatornán sugárzott szombati Hazajáró-epizódban Délvidéken, A bánat és remény síkján jártunk a két műsorvezetővel, Kenyeres Oszkárral és Jakab Sándorral.

Persze már az Árpádok korában is volt ott település, ami a törökvész idején elpusztult. Annyi porladó örökségünk után végre egy élő és épülő közösségre találtak utazóink Magyarittabén. A helyi fogadóban találkoztak az ifjú jegyespárral: Buka Boglárka és Bárdos Szabolcs lelkész hallgatókkal, akik itt küzdenek a honért és a lelkekért.

A fiatalok elmondták, hogy itt képzelik el jövőjüket, mert mindenképpen a szórványgondozás a fontos számukra, és erre ez a vidék ideális terep.

Úgy üldögél a Bega folyó teraszán Magyarcsernye, mintha nem söpörték volna le már jó párszor a bánáti föld színéről.

A mai napig magyar többségű települést 1798-ban telepítette Csekonics József tábornok, főként Szeged vidéki dohánykertészekkel.

Rövid története tele volt megpróbáltatásokkal. 1849-ben a rácok, később árvizek, tűzvész, éhínség és kolera is pusztította, de talán a legfájóbb érvágás 1944-ben érte, amikor a szerbek 14 csernyeit szó szerint agyonvertek.

A temetőben a szépen felújított világháborús emlékműnél hajtottak fejet a hősök előtt.

De talán pont a nehéz idők acélozták meg az itthon maradókat, így nemcsak az emlékezés jut a hazajárónak, de megújult templommal és magyar életerővel is találkozhattak. A tájház sem pusztán a múlt néma őrzője, de egyben a hagyomány zsibongó éltetője is. A faluról és közösségről beszélgethettek Tóth László polgármesterrel és a Művelődési Egyesület vezetőjével, Hódi Judittal.

Tóth László azt üzente azoknak, akik a Bánátból külföldre mentek dolgozni:

Hát, jöjjenek vissza, ha meg szeretnék őrizni identitásukat, akkor nincsen jobb hely, mint a leszakított anyaország területein megküzdeni a magyarságért nap, mint nap. Higgyék el, hogy ez egy komoly harc, de meg kell küzdeni azért, hogy a magyarság megmaradjon.

A makacs élni akarásról tanúskodott a művelődési házban a Kincsünk néptáncegyüttes kis csoportja is. A szív nagyot dobban, a lélek mosolyog, amikor a Bánát sokat szenvedett síkját gyermekek szárnyaló éneke zengi be.

Csonkán és megfogyatkozva, de lám, a hazajáró megmutatta, hogy itt vannak még emlékeink a tájban, és élnek még a magyar közösségek az Isten adta szülőföldön.

Mert minden viharverés után jön egy reménysugár, ami elég erőt ad a talpra álláshoz. Mert ugye már tudjuk: Odafent az égben és idebent a szívben nincsenek határok...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!