népszerű program

2021.06.02. 06:20

Idén ismét rendeznek honvédelmi táborokat

A július 19-étől induló tematikusan megszervezett ötnapos táborokban többi között életmentést gyakorló, túlélő és önvédelmi foglalkozásokat kínálnak, de a megismerkedhetnek a gyerekek a lovaglás, a vitorlázás fortélyaival is.

Debrecen, 2011. július 15. Egy résztvevő kel át a vizen a Debrecen melletti Vekeri-tavon. A Honvédelmi Minisztérium és az MH 5. Bocskai Lövészdandár KatonaSuli tábor szervezésében vízi átkelést hajtottak végre, amelyet 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj katonái irányítottak. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Idén nyáron ismét rendez honvédelmi táborokat a Magyar Honvédség – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI megkeresésére.

Tavaly a járványhelyzet nem tette lehetővé a honvédelmi táborok szervezését, most a Magyar Honvédség „újra megnyitja kapuit a katonai élet iránt érdeklődő fiatalok előtt” – írták.

Idén 31 helyszínen 40 táborban, csaknem 1200 gyermek táboroztatására van lehetőség. A táborokra már lehet online jelentkezni a honvedelmitabor.hu oldalon. Kiemelték: a táborok nagyon népszerűek, az egyik „harcostábor” például a regisztrációt követően pár órával betelt.

A július 19-étől induló tematikusan megszervezett ötnapos táborokban többi között életmentést gyakorló, túlélő és önvédelmi foglalkozásokat kínálnak, de a megismerkedhetnek a gyerekek a lovaglás, a vitorlázás fortélyaival is. A harcostáborok mellett szerveznek erdei, túlélő-, lovas, honvédelmi sportokat űző, felderítő, vitorlás-, hagyományőrző és motivációs táborokat. A táborokba a 12-15 és 15-18 éves fiatalok jelentkezhetnek.

A különböző tematikájú táborok napirendje is eltérő. A táborok programjában több „katonás” napirendi pont is szerepel, mint például ébresztő, reggeli torna, körletrend kialakítás, jelentések, alakzatban történő mozgás.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy bár a gyerekek katonás környezetben és szellemiségben töltik napjaikat, ezek nem katonai táborok, hanem gyerektáborok.

Idén a táborok szervezését és végrehajtását a képzett és kellően felkészített szakemberekből álló területvédelmi zászlóaljakra bízták.

A HM megjegyezte: „a programsorozatnak nem titkolt célja, hogy felhívják a pályaválasztás előtt állók figyelmét a katonai hivatás lehetőségeire”, és a gyerekeknek olyan szabadidős programot kínáljanak, amelyen jól érzik magukat, összekovácsolódhatnak társaikkal, és a katonákkal közösen eltöltött idő alatt kedvező kép alakuljon ki bennük a honvédségről, a honvédelem ügyéről.

A táborlakók életét a szülők is figyelemmel kísérhetik a Magyar Honvédség Honvédelmi Tábor Facebook-oldalán – közölte a HM.

Borítókép: Egy résztvevő kel át a vizen a Debrecen melletti Vekeri-tavon 2011. július 15-én. A Honvédelmi Minisztérium és az MH 5. Bocskai Lövészdandár KatonaSuli tábor szervezésében vízi átkelést hajtottak végre, amelyet 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj katonái irányítottak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!