kárpát-medence

2021.03.03. 09:55

Tisztelik és gondozzák a magyar múltat és jövőt Kárpátalján (videó)

Helytörténeti, honismereti- és túravezető. A Kárpátaljai Hazajáró Honismereti és Turista Egylet vezetője, a Tiszta Kárpátalja program koordinátora. A nagyberegi születésű Bíró Andrásról méltán elmondható, hogy kétséget kizáróan a szülőföldje szerelmese.

András Nagyberegen született 1977-ben, majd tanulmányai elvégzése után magyartanárként helyezkedett el két kárpátaljai településen: Makkosjánosiban és Benében. Utóbbi község polgármesterének kérésére vállalta el élete első idegenvezetését, mert a 2000-es évek elején már virágzott Kárpátalján a falusi turizmus. András akkoriban még felkészületlennek érezte magát, így éjszakánként bújta a Kárpátaljáról szóló könyveket és cikkeket – tudhatták meg a köztévé Kárpát-medence című műsora legutóbbi adásának nézői.

– Kőrösmezőre kerültem, ahol hegyvidék vett körbe. Nagyon gyorsan felfedeztem, hogy milyen magyar vonatkozású dolgok vannak Kárpátalján, és mik azok, amik Magyarországról vagy magyar nyelvterületről érkező vendégek számára érdekes lehet. Szépen lassan a túra felé mozdultam el inkább. Kárpátalján magyar nyelvű túraegyesületről nem nagyon beszélhettünk az elmúlt évtizedekben, így 2019 nyarán létrehoztuk az egyesületet – kezdte a beszélgetést Bíró András.

2017-ben jött létre a Tiszta Kárpátalja Gondnoki Hálózat, melynek koordinátora szintén Bíró András. A hálózat tagjai a magyar vonatkozású emlékhelyek, várak és katonatemetők tisztítását és karbantartását végzik. Andrást és feleségét, Nórát a szórványprogram hozta össze, hiszen mindketten a kőrösmezői magyar iskolában tanítottak. Egy év után összeházasodtak, és mivel András egykeként nőtt fel, mindig is az volt az álma, hogy nagy családja legyen. Azóta négy gyermekük született.

– Együtt dolgoztunk, és valahogy lassan kialakult ez a kapcsolat, egyre többet voltunk együtt aztán szerelem lett belőle – mondta Bíró Nóra.

A család összes tagja Kárpátalja szerelmese, így szinte minden Hazajáró túrát közösen teljesítenek. 2019-től kezdődően a Hazajáró egylet számos felfedező utat szervezett már. Idén 20 túrát kívánnak elindítani, így szinte egy hétvége sem telik majd el kirándulás nélkül. A mostani az egylet idei harmadik barangolása, amely ezúttal az úgynevezett „Elvarázsolt vidék”-re vezet. Ez a táj a Borló-hát vonulatában található, amit közrevesz a Borzsa-havas, a Szinyák és a Nagyszőlősi-hegység. A legifjabb állandó tag, András mindössze 10 éves kisfia.

– Büszke vagyok erre, szeretek túrázni nagyon és én is túravezető szeretnék lenni, mint apa – jelentette ki Bíró Tamás.

Megszerettetni Kárpátalját

A mostani hétvégi téli túrának huszonhét vállalkozó szellemű tag vágott neki. Az időjárás kedvező volt, a ragyogó napsütés kihangsúlyozta az egyébként is varázslatos, hófödte táj szépségét. A túrázók azonban nem csak a látványra kíváncsiak, hanem András előadására, aki a hely történetével és mondáival is megismerteti a csapatot.

A két éve megalakult Kárpátaljai Hazajáró Honismereti és Turista Egylet célja, hogy népszerűsítse Kárpátalja, valamint a Kárpát-medence területén található természeti kincseket. Bíró András és csapata azon dolgozik, hogy ezt a csodálatos vidéket – legyen az anyaországi vagy éppen kárpátaljai túrázó – mindenki megismerje és megszeresse. Jelenleg 70 aktív taggal rendelkeznek, és bár a pandémia miatt nehézkesebb kimozdítani az embereket, András és társai nem csüggednek, hanem a jövőt tervezik.

– Hála Istennek a gyerekeim fogékonyak rá, szeretik ezt. De ott vannak a kamaszok, akik még eddig nem jártak hegyvidéki részen és azt látjuk, hogy örömmel jönnek és rácsodálkoznak egy-egy vidékre. Mind-mind számunkra olyan visszajelzést ad, ami azt jelenti, hogy amit csinálunk az jó, és amit csinálunk, arra igenis szükség van – összegezte küldetésüket a túravezető.

Borító és szövegközi képek: videóból kivágott fotók

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!