Szavazási eredmény

2020.12.24. 11:00

A mákos és a diós bejgli nélkül nincs karácsony

Olvasóink közel kétharmada legalábbis így gondolja. Az ünnepek előtti közvélemény-kutatásunk során azt firtattuk, portálunk látogatói szerint melyik sütemény nélkül nincs karácsony.

Fotós: Balázs Attila

Fotós: Balázs Attila

Aligha lephet meg bárkit is az eredmény, amely szerint olvasóink 64%-a voskolt a bejglire – legyen az akár a diós, akár a mákos verzió. Úgy vélik, e tradicionális, csak ilyenkor sütött finomság nélkül bizony nem ünnep az ünnep.

A második befutó 10%-nyi szavazattal a mézeskalács lett. Az utóbbi időben ennek is egyre nagyobb divatja van, és bizony el tudjuk képzelni, hogy a kisgyermekes családokban még a bejglinél is nagyobb népszerűségnek örvend. Elkészítése sem olyan bonyolult, abba még a legkisebbek is bátran bekapcsolódhatnak.

[eweb-voting id="10498660"]

Talán méltatlanul kevés szavazatot kapott másik régi karácsonyi finomságunk, a habcsók, amelyből egykor, dédanyáink idejében díszként még a karácsonyfára is jutott. Ma már csak 1%-nyian esküsznek erre a pillanatok alatt elkészíthető, többfunkciós alkotásra, pedig talán érdemes lenne hagyományát feléleszteni.

A második legtöbb szavazatot begyűjtő kérdésünk tárgya nem valamely ünnepi sütemény volt, hanem édesanyáink, nagyanyáink sütő-főző tudása. A szavazók negyede (25%) válaszolt úgy, hogy neki mindegy, milyen édesség kerül ilyenkor az asztalra, csak minőségi legyen, amit leginkább az édesanyja vagy a nagymamája receptje és odaadó konyhai munkája garantálhat.

Borítókép: Kemencéből kivett friss bejgli a nyíregyházi Vela Pékségben 2020. december 7-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!