Életstílus

2020.11.13. 22:08

Levertség, önbizalomhiány, túlsúly – mindenre gyógyír a sport

Tudományos kutatások sora bizonyítja, hogy a rendszeres sport, az aktív életmód milyen nagyszerű hatással van a szervezetünkre.

Forrás: Shutterstock

Fotó: ArekSanz

Hangulatzavarok, depresszió, lelki traumák esetén kifejezetten lélekgyógyító a mozgás. Összehasonlító vizsgálatok kimutatták, hogy heti háromszor 30 perc séta, azaz 1,5 óra mozgás már mérhetően hangulatjavító hatású – mondja Kiss-Nemes Veronika sportszakpszichológus a Diéta és Fitnesznek.

Antidepresszánsok helyett

A testmozgás sok tekintetben – főként a mellékhatások szempontjából – előnyösebb, mint a hangulatjavító gyógyszerek szedése. Ezt egy depressziós betegek bevonásával végzett vizsgálat is bizonyítja. A résztvevők egyik csoportjának tagjai, amellett, hogy valamilyen mozgást végeztek, gyógyszert is szedtek. A másik csoportba tartozók viszont csak mozogtak. A kutatók meglepő eredményre jutottak: azok voltak pszichésen rosszabb állapotban, akik gyógyszert szedtek.

Az antidepresszánsok dopamin- és szerotoninpótlók. Hangulatzavarok esetén ezekből a hormonokból termelődik kevesebb a szervezetben. A sport, a mozgás pedig éppen e hormonok mennyiségét növeli, ráadásul „boldogsághormont”, azaz endorfint is termel, amely az általános jó hangulatért és a stresszoldásért felel – magyarázza a pszichológus.

Lélekromboló mozgáshiány

Nyakunkon a téli depresszió. Nincs elég napfény, a hideg miatt kevesebbet mozgunk, ezért hajlamosabbak vagyunk arra, hogy rossz hangulatba kerüljünk. Megelőzésképpen érdemes gyakrabban mozogni, például sétálni vagy legalább otthon végezni néhány tornagyakorlatot.

Sajnos már kijelenthetjük, hogy a depresszió a modern kor betegsége, ennek részben a mozgáshiány az oka. Száz évvel ezelőtt sokkal többet kellett mozogniuk az embereknek ahhoz, hogy legyen ennivalójuk, vizük, vagy tudjanak fűteni, így körülbelül négy órát töltöttek naponta aktívan, mozgással. Ehhez képest ma az emberek többsége általában napi nyolc órát ül a munkahelyén vagy az iskolában, és ehhez jön még hozzá az utazás, az otthoni tévézés, számítógépezés, tabletezés – ami összesen 13–16 óra ülést is jelenthet. Nem csoda, ha nő a hangulatbetegségekben szenvedők száma. A szakemberek szerint, ha továbbra is így élünk, akkor néhány év múlva négyből egy fiatal, illetve minden második felnőtt ember depressziós lesz.

Gyógyító sport

Nemcsak a lelkiállapotunkon javíthat a mozgás, hanem testi problémák esetén is elősegítheti a gyógyulást. Sport közben figyelmünk a betegségről, a fájdalmakról áthelyeződik a mozdulatokra, és e fókuszváltással könnyebben legyőzhető az esetleges betegségtudat, ezáltal maga a betegség is. Sokféle egészségügyi probléma – túlsúly, hangulatproblémák – hátterében állhat mozgáshiány. Ha ezt a hiányt pótoljuk, azzal hozzájárulhatunk a gyógyuláshoz. Rendszeres mozgással megelőzhetjük a mozgásszervi problémákat, és számos betegség – így például az időskori szellemi leépülés – kialakulásának esélyeit is csökkenthetjük.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!