Szavazási eredmény

2020.10.01. 11:00

A szüret és a jó bor is fontos olvasóink számára

Itt van az ősz, és itt van vele együtt a szüret ideje is. Portálunk hét eleji szavazásában azt firtattuk, vajon olvasóink is kimennek-e ilyenkor a szőlőtőkék sorai közé.

Szüret Vác környékén, Magyar Nemzeti Galéria, 1859, Canzi Ágost festménye

„Jó bor kell a magyarnak” – jelenti ki határozottan egyik népdalunk, de számos másik is arról tanúskodik, milyen fontos szerepet töltött és tölt be ez a nedű a régiek és a maiak életében.

A magyar bor jó bor, sőt egyre jobb, egyre megbecsültebb külföldön és idehaza is, a magyar borászszakma fejlődése töretlen, sikerei egyre magasabbra repítik művelőit. A jó bort és annak sikerét azonban nem adják ingyen, keményen meg kell dolgozni érte. A munka nyilván sokrétű, mi most arra voltunk kíváncsiak, hogy a szüretből olvasóink vajon kiveszik-e a részüket.

A válaszadók közel ötöde, 18%-a úgy véli, hogy ebben az időszakban mindenképpen ott a helye a szőlőben, mert az ősz nem ősz a szüreti hangulat nélkül. A voksukat leadók következő csoportja, olvasóink 17%-a a pince meglátogatását legalább annyira fontosnak tartja ilyenkor, mint a termés betakarítását. Ők nyilván nemcsak azért szállnak le a mélybe, hogy felkészítsék a terepet az új bor mustjának fogadására, hanem azért is, hogy az óbortól nyerjenek erőt a munka folytatására.

[eweb-voting id="10294950"]

Olvasóink közel harmada, 32%-a úgy foglalt állást, hogy a borkészítéssel járó munka bár kevéssé érdekli, annak eredményét annál szívesebben fogyasztja. Nincs ezzel sem semmi baj, fő, hogy a bort ők is szeretik, és hogy bizonyára ők sem feledkeznek meg a borivók tízparancsolatának utolsó intéséről:

„Ha bort iszol, gondolj mindig arra, mennyi fáradságos, verejtékes munka van egy pohárnyi magyar borban!”

Végezetül az utolsó egyharmad, a válaszadók 33%-a azt a vicceskedő, de a bor iránti szeretettől sugárzó választ jelölte meg sajátjaként, amely szerint ő csak a saját kertjében szüretel, de a bort máshol is szívesen megissza. Bár erről nem szólt a válasz, de biztosak vagyunk benne, hogy ők is szívesen, sőt büszkén megkínálnak másokat a saját termésükből, és ha arról van szó, hogy a szomszédnak segítségre van szüksége, ők is készséggel csatlakoznak a szomszéd telken folyó munkához.

Borítókép: Canzi Ágost Szüret Vác környékén című festménye 1859-ből, a Magyar Nemzeti Galériában őrzik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!