Életmódváltás

2020.05.23. 13:22

Minden napra egy karcsúsító trükk

Egy hét, hét bevált fogyókúra tipp.

Forrás: Shutterstock

Szeretne lefogyni, de hiányzik a lendület a kezdetekhez? Íme, néhány tanács a Diéta és fitnesztől, melyek segíthetnek az életmódváltásban, a karcsúsodásban.

1. nap: Kellő körültekintések

Nem mindegy, hogy csak 1-2 kilogramm plusztól szeretne megszabadulni, mert derékban picit szorít a nadrágja, vagy jelentősebb súlyfeleslege van. Utóbbi esetben mindenképpen egyeztessen orvosával vagy egy dietetikussal, akik elküldik a megfelelő vizsgálatokra, és szakszerű segítséget nyújtanak az egészséges, sikeres súlyvesztéshez! Egy karcsúsító trükk sem működik, ha meggondolatlanul vág bele a súlyvesztésközpontú életmódváltásba.

+1 karcsúsító trükk: Készítsen tervet! Határozza meg pontosan, hogy a következő napokban mi lesz a napi három főétkezés, valamint a tízórai és az uzsonna, majd írjon bevásárlólistát. A boltban aztán ne térjen el ettől, ne engedjen a csábításnak!

2. nap: Hogyan készítse el?

Az életmódváltás gyakran azzal is jár, hogy egyrészt a jól megszokott ételeket megtanuljuk kalória- és zsírszegényebben elkészíteni, másrészt új ételekkel ismerkedünk meg. Ebben segíthetnek témához illő, megbízható szakkönyvek, szakácskönyvek és internetes oldalak. Egy a fontos: bárhol keresgéljen és bármit találjon is, annak, aki „csodadiétával” kecsegteti, ne higgyen! Fogyasztó csodaszerek nincsenek, a siker kulcsa a kiegyensúlyozott, mértéktartó táplálkozás és a rendszeres mozgás!

3. nap: Nemcsak fogyaszt, hanem örömet is ad!

Ha eddig is rendszeresen mozgott, az nagyszerű, de még így is színesítheti egy kicsit az edzésprogramját: keressen egy új sportágat, amit eddig nem próbált, és vágjon bele már ma! Ha korábban nem sportolt rendszeresen, akkor itt az idő elkezdeni. Induláskor már az is sokat segíthet, ha elmegy sétálni, és mindennap gyalogol legalább 20-30 percet. A kardiomozgások, mint a kocogás, az úszás, a kerékpározás, tökéletes választásnak bizonyulnak, ha pedig valami izgalmasabbra vágyik, érdemes körülnéznie a különböző csoportos órák között, mert hihetetlenül széles a kínálat! Az a lényeg, hogy már ma mozogjon egy kicsit, és ne hagyja, hogy a különböző kifogások eltérítsék...

4. nap: Kell egy barát?

Van, hogy egyedül nem megy... Ha úgy érzi, lelki támasz kell ahhoz, hogy kitartson az úton, amin elindult, érdemes társa(ka)t keresnie maga mellé. Szerencsés esetben a legjobb barátnője vagy a párja is hasonló célt dédelget, mivel így kölcsönösen figyelni fognak egymásra, és biztathatják a másikat. De néha az is elég, ha a sporthoz talál magának egy olyan partnert, akivel egy húron pendülnek, és nem hagyják, hogy a másik ellustuljon, vagy mondvacsinált indokokkal ellógja az edzéseket.

+1 karcsúsító trükk: Kísérletezzenek ki együtt alakkímélő fogásokat, és készítsenek egy kis közös receptkönyvet, amelyben ezeket gyűjtik.

5. nap: Segítőtársak

Óriási segítséget jelenthet az életmódváltásban egy konyhai mérleg. Ha még nem rendelkezik ilyennel, mindenképpen szerezze be, ugyanis az új táplálkozási szokások betartásához elengedhetetlen a hozzávalók, az adagok pontos lemérése. Meglátja, ez az eszköz jelentősen megkönnyíti majd a dolgát főzéskor, és abban is segít, hogy tényleg mindig csak annyit egyen, amennyi az étrendjében elő van írva.

+1 karcsúsító trükk: A legtöbben hajlamosak csak a súlyuk változását nyomon követni, pedig a mérleg néha csal! Éppen ezért fontos rendszeresen megmérni legalább a mell, derék és csípő körméretet, mert ezek az értékek néha sokkal beszédesebbek, mint a testsúly!

6. nap: Szűrje le a tapasztalatokat!

Már majdnem vége az első hét napnak, képet kaphatott arról, hogy mivel is járnak az új szokásai. Előfordulhat például, hogy nincs, nem lesz ideje mindennap elkészíteni az ön számára megfelelő fogásokat. De ne aggódjon, mert erre is van egy remek megoldás: manapság már számos ételkiszállító cég menüjében találhat kifejezetten olyan fogásokat, amelyek beépíthetők a fogyókúrába! Az a fontos, hogy olyat keressen, ahol a pontos energiatartalom mellett a többi értéket (pl. zsír- és szénhidráttartalom) is feltüntetik, mert ez alapján fogja tudni kiválasztani az önnek megfelelő ételt.

+1 karcsúsító trükk: Az időhiányra az is megoldás lehet, ha előre elkészít több adag ételt, és kis adagokban lefagyasztja.

7. nap: Kell egy kis jutalom!

Az életmódváltás lényege pont az, hogy az új szokások egy életre szólnak. Tehát nem lemondásként, szenvedésként, tragédiaként éli meg ezt az egészet, hanem egy olyan útként, amin rengeteg pozitív változás vár önre. Ezen a napon szánjon néhány órát arra, hogy tudatosan foglalkozzon önmagával: tartson egy wellnessdélutánt, találja ki, milyen apróságokkal fogja meglepni magát, ha elérte az egyes részcélokat, esetleg hallgassa meg a tíz kedvenc dalát, és táncoljon rá önfeledten. Mindegy, milyen elfoglaltságot választ, a lényeg, hogy önről szóljon!

Ha bármikor alábbhagyna a lendülete, gondoljon arra a rengeteg pozitív változásra, amit az új szokásai hoznak az életébe: karcsúság, egészség, jó közérzet, önbizalom!

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!