Szájról olvasás

2020.05.09. 12:19

Átlátszó maszkok használatát sürgeti egy siketeket támogató szervezet

A szájról olvasást lehetővé tevő átlátszó maszkok használatát sürgeti egy siketeket támogató szervezet Belgiumban, ahol a legtöbb helyen ajánlott, a tömegközlekedési eszközökön pedig kötelező a maszkviselés a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében.

Forrás: agsaz/Shutterstock

Jelen körülmények között nem tudunk szájról olvasni. Ez pedig ellehetetleníti a kommunikációt

mondta Marie-Florence Devalet, a Fédération Francophone des Sourds de Belgique nevű szövetség vezető munkatársa, aki szerint mindez fokozhatja az érintettek szorongását a világjárvány közepette.

A hallássérült emberek számára a szájról olvasás kiegészíti a jelnyelv használatát. Ez azt jelenti, hogy akár egy fagylaltvásárlás is nehézkessé válhat, ha az árus orvosi vagy házi készítésű maszkot visel, amely az arc csaknem felét eltakarja.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a világ népességének több mint 5 százaléka él halláskárosodással.

Míg a zöld és fehér orvosi maszkokból világszerte szűkösek a készletek, addig átlátszó maszkot találni még nagyobb kihívást jelent.

Egy speciális szükségletű gyerekekkel foglalkozó brüsszeli iskola tanárai internetről vett minta alapján varrnak olyan maszkokat, amelyeken van egy kis ablak a száj számára. Ez különösen fontos az autizmussal élő gyerekek esetében.

A mi iskolásainknak muszáj a teljes érzelmi képet látniuk, nem csupán a kezek mozgását és a jelnyelvet

magyarázta Wendy Schellemans, az intézmény munkatársa.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!