Járvány

2020.04.01. 12:17

Kórházanként változik az apás szülések rendje

A Kamara tájékoztatója szerint a 12. és 20. heti ultrahangvizsgálat fontos és időponthoz kötött.

Forrás: Shutterstock

A koronavírus-járvány a terhesgondozást és a szülések rendjét is érinti. – Az összes szülészet-nőgyógyászat esetében – a kiadott rendeletek értelmében – teljes látogatási tilalom van.

Ez alól egyetlen kivétel van: az apás szülések

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Csákány György, az Egészségügyi Szakmai Kollégium szülészet és nőgyógyászat, asszisztált reprodukció tagozatának tagja, és kiemelte, hogy az apás szülést az egészségügyi törvény engedélyezi.

Az apás szülések mikéntje szülészetenként változik.

Egyes kórházakban az édesapákat kérik, hogy hozzák magukkal a megfelelő védőfelszerelést, amelybe be kell öltözniük a szüléshez, így erről érdemes idejekorán tájékozód­niuk a szülőknek.

Az is változást jelenthet, hogy

a szülészeteken igyekeznek úgy alakítani az orvosok és szülésznők munkarendjét, hogy minél kisebb legyen a fertőzés veszélye.

Sziller István, a Szent Imre-kórház szülészet és nőgyógyászat osztályának osztályvezető főorvosa egy, az interneten elérhető levelében például arról tájékoztatja a szülőket, hogy az osztályukon kibővített ügyeleti ellátásra álltak át, ami fix orvospárok öt-hat naponkénti ügyeletét jelenti. Az esetek egy részében tehát nem fogják tudni biztosítani, hogy a várandósok az előre felkért orvosuknál szülhessenek.

Csákány György egyetért a levélben foglaltakkal: van, ahol megszüntették a lehetőséget, hogy a választott orvosánál szülhessen az anya, és van, ahol még nem, de miután most nagyon szigorú beosztási rendeket készítenek a kórházak, ezért ez a jövőben biztosan egyre nehezebben fog megvalósulni.

A változások a terhesgondozást is érintik.

A Magyar Orvosi Kamara által összeállított tájékoztató szerint a 12. és 20. heti ultrahangvizsgálat fontos és időponthoz kötött, de minden más találkozó az ésszerűség határán belül mozgatható.

A hosszú ideig tartó terheléses cukorvizsgálat és a szülés előtti hetekben esedékes CTG- és ultrahangvizsgálatokról azt írják, úgy kell tervezni azok időpontját, hogy a várakozás úgymond tömegmentes helyen történjen.

Általános irányelvként pedig azt javasolják, az orvossal és a védőnővel való kapcsolattartás lehetőség szerint telefonon történjen.

Borítókép: illusztráció / shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!