Magyar Bor Nagydíj 2019

2020.01.04. 09:12

Ezek lettek a tavalyi év legjobb magyar borai

Fehér bor kategóriában a hegymagasi Szászi Birtok 2015-ös Szigligeti Kabócás Olaszrizlingje, a vörös borok között pedig a villányi Tiffán's Pincészet Grande Selection 2015-ös házasítása nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat.

Forrás: Shutterstock

A szakmai szervezet negyedik alkalommal értékelte azokat a magyar termelők által készített fehér és vörös – száraz és félszáraz – borokat, amelyeket tagjai az elmúlt évben kóstolhattak, és tapasztalataik alapján ezekből összeállították a legjobb tételek Super 12 listáját – közölte a Magyar Borszakírók Köre.

A verseny keretében a borszakírók először szavazataikkal rangsorolják az elmúlt öt évjárat olyan borait, amelyek megítélésük szerint

„kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak”,

majd a legtöbb jelölést kapott 12-12 fehér és vörös bort két bizottság kétszer is vakkóstolón kóstolja, illetve pontozza.

A 2019-es Super 12 listákon ezúttal összesen 14 borvidék képviselteti magát, a legtöbb borral Villány (5) és Szekszárd (4), míg Balatonfüred-Csopak, Eger, Etyek és Tokaj 2-2 tétellel szerepelt a döntősök között.

A Magyar Bor Nagydíjjal járó trófeák és oklevelek ünnepélyes átadására január 25-én a debreceni Déri Múzeumban kerül sor.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!