a hosszú élet titka

2019.09.17. 10:34

Tudósok állítják, nem lehetetlen 122 évig élni

Az újabb kutatások szerint sem csalás Jeanne Calment 122 éves életkori rekordja.

Forrás: Pixabay

További dokumentumok és matematikai modellek is megerősítik, hogy valóban élhetett 122 évig és 164 napig Jeanne Calment, a több mint két évtizede elhunyt francia asszony, akit a világ eddig ismert leghosszabb életű embereként tartanak nyilván – állítja egy hétfőn publikált nagyszabású kutatás.

A rekordot orosz kutatók vonták kétségbe, akik tavaly azzal álltak elő a ResearchGate portálon publikált tanulmányukban, hogy a Guinness által is nyilvántartott életkori világcsúcs valójában átverés, Jeanne Calment lánya, Yvonne még 1934-ben felvette mellhártyagyulladásban elhunyt édesanyja személyazonosságát, hogy elkerülje ilyen módon a hagyatéki adó megfizetését.

A Demográfiai Tanulmányok Nemzeti Intézetének (INED) illetékes szakkollégiuma már az év elején megvizsgálta az orosz kutatók érveit, és úgy találta, nincs semmiféle bizonyíték arra, hogy az asszony lánya, Yvonne felvette volna 1875. február 21-én született anyja identitását, és valójában ő halt volna meg 1997-ben 99 évesen. A francia szakértői testület mindazonáltal további vizsgálatra érdemesnek tartotta a szkeptikusok érveinek „bizonyos elemeit”, és egy svájci-francia kutatócsoport a nulláról indulva újra alaposan átvizsgálta az üggyel kapcsolatos összes történelmi, demográfiai és egészségügyi adatait, és egy matematikai modell segítségével bizonyította, hogy az emberek valóban elérhetik a 120 év fölötti életkort.

A svájci Genfi Egyetem és a három klinikát tömörítő Genfi Egyetemi Kórházak (HUG) kutatói rekonstruálták az összes, 1875-ben – Jeanne Calment születése évében – Franciaországban született ember élettartamát, és ugyanezt elvégezték azok esetében is, akik 1903-ban születtek, vagyis azon utolsó korosztályét, amelynek már egyetlen tagja sincs az élők sorában. Ezen adatokból kiindulva számították ki, mennyi a valószínűsége annak, hogy valaki megéri a 100, 101, 102, stb. éves kort.

A valószínűségi arányok alapján kiszámították a leghosszabb élettartam mértékét, és arra az eredményre jutottak, hogy maximálisan 119-123 évig élhet egy ember. Tíz millió 100 éven felüli ember közül egyetlen egynek van esélye 123 évig élni. A valószínűség tehát nagyon csekély, de statisztikailag egyáltalán nem lehetetlen – összegezte a Journal of Gerontology című folyóiratban hétfőn publikált kutatás eredményét Francois Herrmann, a kutatócsoport vezetője.

A genfi szakértő is elismerte ugyanakkor, hogy Calment halálakor 10 évvel volt fiatalabb az akkori második legidősebb ember, vagyis túl nagy volt köztük a korkülönbség, ami valóban „anomáliává” teszi Jeanne Calment esetét. Az eltelt időben viszont egy személy már elérte a 119 évet, öt másik pedig a 117-et, vagyis „a rés szűkülőben van”. Hermann szerint a francia asszony „egyszerűen megelőzte korát”.

A kutatócsoport szerint Jeanne Calment kivételes életkora örökletes tényezők és szerencse keverékének tulajdonítható. Az asszony egyébként még életében feltűnést keltett azzal, hogy az évek szemlátomást nyomtalanul múltak el felette.

Amúgy az orosz kutatókban – Nyikolaj Szak matematikus és Valerij Novoszelov gerontológus – is a messze 100 éven felüliek élettartamának matematikai modellje után kutatva merültek fel kételyek Calment asszony rekordjának valódiságát illetően.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!