Életstílus

2018.08.07. 18:12

Egyenes út az elhízáshoz - Kevesebb TV-t néznek, mégis több időt töltenek képernyő előtt a gyerekek

A jelenlegi becslések szerint a 8 és 18 éves kor közötti fiatalok naponta több mint hét órát töltenek képernyőnézéssel.

Naponta legfeljebb 1-2 órát szabadna csak a különböző készülékek képernyői előtt tölteniük a gyerekeknek szórakozás céljából - írta friss közleményében a texasi székhelyű Amerikai Szívtársaság, rámutatva, hogy, ha a fiatalok túl sok időt töltenek képernyőnézéssel, akkor hozzászokhatnak az ülő életmódhoz, ami súlygyarapodáshoz és elhízáshoz vezethet.


A közleményt egy olyan szakértői testület fogalmazta meg, amely egy sor tudományos munka és bizonyíték áttekintésével készített összefoglalót a szív- és érrendszeri betegségeket, valamint az agyi érkatasztrófát érintő témában. Mind a kardiovaszkuláris megbetegedés, mind a szélütés gyakrabban fordul elő az elhízott embereknél.

    

Az elmúlt húsz év adatai szerint a kisgyerekek és a kamaszok ugyan egyre kevesebb televíziót néznek, azonban az olyan készülékek, mint az okostelefonok és a táblagépek szórakoztató célú használata miatt mégis több időt töltenek a képernyők előtt.

    

A jelenlegi becslések szerint a 8 és 18 éves kor közötti fiatalok naponta több mint hét órát töltenek képernyőnézéssel.

    

A kutatók szerint a kisgyerekeknek és kamaszoknak naponta legfeljebb 1-2 órát szabadna csak szórakozás céljából a képernyők előtt tölteniük.

Mivel a fiatalok többsége már most jóval átlépi ezt a határt, ezért különösen fontos, hogy a szülők határozottan lépjenek fel a képernyő előtt eltölthető időt illetően, beleértve a mobiltelefonok használatát is"

- húzták alá a szakértők.

   

 Ugyanakkor hozzátették, további kutatásokra van szükség, mivel egyenlőre nem tudni, hogy a képernyőnézési szokások milyen hatással vannak hosszú távon a kisgyerekekre és a tinédzserekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!