Életstílus

2018.05.23. 16:03

Indul a 6. MOL Nagyon Balaton!

A Pünkösdi nyitóhétvégével hivatalosan is elrajtol a 6. MOL Nagyon Balaton.

kisalfold.hu

A Balaton Régió eseményeit májustól-októberig átfogó, nagyfesztiválokat, kulturális programokat, különleges gasztroeseményeket, világsztárokat és több száz hazai zenészt felvonultató programdömpinggel várja idén a több mint egy millió turistát. A tavalyi sikernek köszönhetően idén is megjelent, és országszerte fellelhető a Balaton Magazin és a Best of Summer kiadvány, benne a legizgalmasabb balatoni eseményekkel és a legjobb helyek ajánlóival.


„A MOL Nagyon Balaton indulása óta fontos küldetésnek tartjuk a Balaton hírnevének és megítélésének erősítését mind a magyarok, mind a külföldről idelátogató turisták számára. Ehhez a legjobb lehetőséget éppen azok a színvonalas balatoni fesztiválok, események, piacok, éttermek adják, amelyek jórészt a MOL Nagyon Balaton partnerei. Az elmúlt évben 30 eseményre több mint egymillió turista érkezett a Balaton Régióba, idén pedig majd’ 40 programon, a tavalyinál is több látogatóra számítunk." – mondta el Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton főszervezője.


 „A MOL arra bíztat mindenkit, hogy évről-évre, újra és újra fedezze fel a Balatont, hiszen rengeteg kincset rejt ez a környék. Számos remek strand, étterem, program várja az embereket, és a MOL Nagyon Balaton jó kiindulópont lehet ezek megismeréséhez. A MOL töltőállomások az egész országot behálózzák, így a Balaton szerelmesei is folyamatosan számíthatnak ránk. Függetlenül attól, hogy éppen biciklivel vagy autóval túráznak a tó körül, vagy éppen csak egy jó kávéra vágynak, ránk bármiben számíthatnak" – mondta Szollár Domokos, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.


„A közmédia az esemény fő médiatámogatójaként természetesen idén nyáron is kiemelten foglalkozik a Nagyon Balaton eseményeivel. Csatornáink közül az M1 az M5 a Duna Televízió az M2 Petőfi TV, valamint a Petőfi Rádió is beszámol majd a különböző programokról, kitelepülésekről. Tudósítóink bejárják majd a fesztiválokat, ott leszünk a STRAND Fesztiválon, ami először ad otthont a már jól ismert első számú magyar zenei díjátadónak, a Petőfi Zenei Díj gálának" - tudtuk meg Vaszily Miklóstól, az MTVA vezérigazgatójától.

 

Egy tó, tengernyi program


A MOL Nagyon Balaton idén is összegyűjtötte a Balaton Régió legjobb programjait, legyen szó gyerek- vagy sporteseményekről, gasztro-, bor- vagy jazzfesztiválokról, nagy zenei- vagy épp összművészeti fesztiválokról. Ennyi program között egészen biztosan mindenki megtalálja a számításának megfelelő elfoglaltságot, akár egy hétvégét, akár a nyári vakációt tölti a Balatonon, de a régióban élők is szívesen látogatnak el a környező települések által szervezett rendezvényekre.


„Túl azon, hogy a MOL Nagyon Balaton a Régió legizgalmasabb eseményeit gyűjti csokorba, évről-évre újabb eseményeket indítunk útjára. Ilyen a Balaton Piknik, amely egy igazán kultikus helyen, a balatonboglári Gömbkilátónál a 25 éves Kruder & Dorfmeister párossal naplementéig várja a Balaton szerelmeseit, a Balaton közepén, kompokon ad koncertet a Halott Pénz, a Margaret Island és Ákos, az 50 éves Siófok kiemelt eseményeként pedig Lovasi András életműkoncertjére készülünk, sok-sok vendéggel." – emelte ki Fülöp Zoltán, a VOLT Produkció vezetője.


Májustól - szeptemberig


A MOL Nagyon Balaton idén is az Ultrabalatonnal indult május 11-én, amikor is 12. alkalommal rajtolt el a több mint 11 ezer futó.


Mekkora a Balaton kerülete? 300 000 lépés! Idén másodjára indul útnak a Balaton Camino vagyis Budavári Dóra, Rákász-Losonczy Judit és Scherer Anna, hogy 10 nap alatt, május 18-27. között körbesétálják a Balatont. Nem először teszik ezt, 2017 februárjában már nekiindultak egyszer, akkor blogjukat és kalandjaikat több ezren követték. “Idén májusban nem lesz gond, hol kávézzunk, és hol pihenjünk meg, a február helyett bőség zavara lesz. Nem csak mi leszünk nyitottabbak, meg a tavaszi Balaton, hanem az esemény is: sok a csatlakozó, aki 1,2 vagy több napra mellénk szegődik" – meséli a Caminoról Budavári Dóri. Az útról minden nap posztokban, bejelentkezésekben, képekben tudósítanak majd. A napi indulási helyszínek és időpontok nyilvánosak, csatlakozni ér, annál is inkább, mert 2 hétvégét, köztük egy hosszú hétvégét is magába foglal a 10 nap.


Idén nyáron a Hosszúlépés. Járunk? csapatával is lehet majd sétálni a Balaton környékén, ugyanis a nyár folyamán különböző tematikus városnézéseken és épületbejárásokon keresztül segítenek megismerni a tó kevésbé ismert oldalát.


A MOL Nagyon Balaton – Indul a nyár! szezonnyitó hétvégéjén Apey, a Band of Streets, a Random Trip és a Necc Party fellépésével hivatalosan is megkezdődik a rendezvénysorozat, miközben ugyanezen a szombaton ismét útjára indul majd a két komp Szántódról és Tihanyból, hogy a fedélzetén teltházas koncertet adjon a nagysikerű Halott Pénz. Másnap a Családi vasárnapon a KisKalász és Kovácsovics Fruzsina koncertje, illetve kézműves foglalkozások és izgalmas gyerekprogramok gondoskodnak majd az egész család szórakoztatásáról.

És ha már említettük a Kompkoncertet, ejtsünk szót a továbbiakról is: a teltházas Halott Pénzt követően, június 22-én a Margaret Island, míg a nyár zárásaként szeptember 8-án Ákos lép majd fel a Balaton közepén, a naplementében összekapcsolódó két komp színpadán.


Siófok 1968-ban vált várossá, ami azt jelenti, hogy az egyik legnépszerűbb üdülőváros idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Ezt a jubileumi eseményt egy különleges, tíz nagy rendezvényből álló programsorozattal ünneplik majd a déli parton. A nyitóesemény szintén a Pünkösdi hétvégén, május 18-21. között, Pünkösdi Szezonnyitó címmel zajlik majd a siófoki PLÁZS-on. A 4 napon át tartó Balaton parti ünnepen fellép Fenyő Miklós, a Wellhello, az Irigy Hónaljmirigy és a Csík Zenekar. Az ünnepi programsorozat részeként láthatják majd a magyar alternatív zenei élet egyik legnagyobb alakját a Lovasi’18 alkalmával. A teltházas Lovasi 50-koncert után ugyanis Lovasi András turnéra viszi teljes életművét és július 20-án a Siófok 50 keretében felhangzanak Lovasi legfontosabb Kispál és a Borz, illetve Kiscsillag dalai, mindezt olyan zenésztársak és barátok közreműködésével, mint Dióssy D. Ákos, Falusi Mariann, Kispál András, Kiss Tibi és Leskovits Gábor.


A Balaton környékén ezen a nyáron sem lesz hiány borfesztiválokból: június 8-10. között Balatonfüreden a Könyv-Bor-Jazz Fesztivál az országos könyvhéthez csatlakozva várja 3 napon keresztül a jazz, könyv és bor kombináció szerelmeseit. Ez a fesztivál igazi kuriózummal szolgál azoknak, akik irodalmi újdonságokra vágynak vagy csak szimplán szívesen hallgatnak friss és progresszív zenéket jó borok társaságában. Balatonbogláron július 4-8. között kóstolhatunk pezsgő, habzó vagy éppen gyöngyöző italokat a Parti Pezsgés alkalmával, míg július 13-29. között Badacsonytomajon vár a régió szinte összes borásza a Badacsony Bor7-en, utána pedig augusztus 10-től a sok évtizedes hagyománnyal rendelkező Balatonfüredi Borhetek várják majd a finom borok kedvelőit.


Június 9-10. között harmadik alkalommal rendezik meg a népszerű vitorlásversenyt, a Nemzeti Regattát a 172. éves Balatoni Hajózási Zrt szervezésében. 51 település részvételével amatőr és közéleti szereplőkkel a fedélzeten rajtolnak majd el a vitorlások, miközben a parton sok más mellett főzőversennyel, gyerekprogramokkal és életmódtanácsadással készülnek a szervezők. A fárasztó versenynapokat délután koncertekkel zárják, fellép Király Viktor, a TNT és a Kowalsky meg a Vega is.


Balatoni Nyár címmel indít új programot a MOL Nagyon Balaton Révfülöpön, ahol ingyenes koncertet ad majd június 16-án, a Nagy-Szín-Pad! verseny egyik döntőse, Antonia Vai és a Kiscsillag.


Napközben pihenés és napozás a fehér homokos parton, csobbanás a Balatonban, koktélozás a medence szélén, este pedig buli a csillagos ég alatt, a Balaton parton – ugye mindenkinek hiányzik már a Siófoki PLÁZS? Szerencsére június 16-tól ebben sem kell hiányt szenvedni, hiszen kezdetét veszi a partidömping. A szezonnyitó estén fellép a Punnany Massif, az Ocho Macho és az NB.


A balatonfüredi Anna-bál egészen biztosan nem szorul bemutatásra, azonban idén ezen az éjszakán a Blaha Lujza utca bálteremmé változik és a hagyományos bál alternatívájaként az Anna-utcabál várja az ide érkezőket. Utcai forgatag, táncparkett, koncertek, más-más hangulatú vendéglátóhelyek, minőségi gasztro-kínálat. Könnyed, elegáns és laza szórakozás.


Idén is ellepik a Balatont és környékét a jobbnál jobb fesztiválok: Magyarország egyik legnagyobb életmódfesztiválja, az Everness 2018-ban is vár a Balaton partján, Alsőörsön. Tudatosság, feltöltődés, kikapcsolódás, önfejlesztés és közösség – Everness június 20-25. között.


A Kultkikötő, ahogy minden évben, így most is várja az igényes szórakozás kedvelőit a Balaton partján, több helyszínen. A 2018-as évben már több mint 200 eseménnyel - zenés és prózai színházi előadásokkal, koncertekkel, családi programokkal, filmvetítésekkel, kiállításokkal és borkóstolókkal - várja a kultúrára szomjazókat.


A Balaton egyik legnagyobb elektronikus zenei fesztiválja minden eddiginél nagyobb durranást ígér július 4. és 8. között. A Balaton Sound színpadain olyan előadók lépnek majd fel, mint a The Chainsmokers, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Garrix, DJ Snake, Axwell V Ingrosso, Alesso vagy éppen Rita Ora, de idén is kifut a Party Boat és saját helyszínekkel lesznek jelen Európa legmenőbb klubjai.


Az idén 5. alkalommal jelentkező KeszthelyFest a nyugat-balatoni nyár egyik legkiemelkedőbb eseménye, ami július 6-8. között várja majd több színpadon számos koncerttel, valamint egyre több borházzal és változatos gasztronómiai kínálattal a látogatókat.


Júliusban Veszprém pár hétre fesztiválközponttá alakul, hiszen július 11-15 között, immáron 15. alkalommal rendezik meg a VeszprémFest-et. A rendezvény nyaranta több napon át kínálja különböző zenei műfajok legszínvonalasabb világhírű előadóit, legyen szó világzenéről, jazzről, klasszikus zenéről, operáról, vagy pop zenéről. Idén olyan sztárvendégek lépnek majd színpadra, mint: Ziggy Marley, Aloe Blacc és Amy MacDonald, Jose Cura, Joss Stone, Lajkó Félix, Miklósa Erika, Ramón Vargas és Rost Andrea.


Szintén Veszprémben, július 18-án kezdetét veszi az ország legnagyobb és legnépszerűbb utcazene fesztiválja, ahol az utcazenészeken kívül ismert előadók is koncerteket adnak, és olyan emberközeli élményben lehet része az ide látogatóknak, amilyet más fesztiválokon nem lehet megtapasztalni. Vár tehát a Veszprémi Utcazene Fesztivál.


Idén július 20. és 29. között rendezik meg a Balaton legnagyobb összművészeti fesztiválját, a 28. Művészetek Völgyét Kapolcson, Vigándpetenden és Taliándörögdön. A tíznapos fesztiválon közel 1200 különleges programmal várják a látogatókat: koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, közösségi programokkal és interaktív játékokkal is készülnek a szervezők. A Völgy nagyszínpadán pedig ott lesz az Asian Dub Foundation, a Triggerfinger és a DePhazz is.


Idén nyáron is útjára indul a Klassz a pARTon! nevű nyáresti komolyzenei koncertsorozat, amelynek keretében neves előadóművészek és zenekarok, valamint a feltörekvőben lévő ifjú titánok lépnek fel a Balaton partján.

A Tihanyi Piac Placc idén is teret ad a művészeteknek: szombati koncertekkel, mozival, design bolttal, július 16 és 22 között pedig ARTplacc-cal vár a tihanyi piac.


Napközben piknikhangulat, este a legjobb koncertek. Az augusztus elején immár 7. alkalommal induló Paloznaki Jazzpikniken olyan sztárvendégek lépnek majd fel, mint Jamie Cullum, Soul II Soul, az Electro Deluxe, a Kraak & Smaak vagy Geszti+Jazz+Az+Lányok.


A MOL Nagyon Balaton és a Magyar Turisztikai Ügynökség szervezésében idén először vár Balatonbogláron a Gömbkilátó mellett lévő réten a Balaton Piknik augusztus 19-én, melynek sztárvendége az idén 25 éves pályafutását ünneplő Kruder & Dorfmeister duó lesz. Piknik hangulat, jóga, Balaton, fröccs és nyár, mi kellhet még?


Sajnos azonban egyszer a nyári vakáció is véget ér, ezt már-már hagyományosan a zamárdi STRAND Fesztivál és az idén új helyszínre költöző, B my Lake zárják. Zamárdiban az eddig bejelentett Thirty Seconds to Mars, Robin Schulz, Rag’n’Bone Man, Kensington, Kungs, Sigala és Troyboi mellé érkezik majd Fritz Kalkbrenner is. Emellett persze nem maradhatnak el a legjobb magyar koncertek sem – a teljesség igénye nélkül – a STRAND Fesztiválon fellép: Ákos, a Tankcsapda, a Halott Pénz, a Quimby, a Wellhello, a Punnany Massif, a 30Y, a Kiscsillag és még sokan mások. Idén először a Petőfi Zenei Díj gálája is itt, a STRAND Fesztivál nyitónapján kerül megrendezésre.


A B my Lake idén új helyszínen, Keszthelyen várja majd a minőségi elektronikus zene rajongóit. Az eddig közzétett nevek között Richie Hawtin, Marco Carola, Maceo Plex, John Digweed, a Tale of Us, Marcel Dettmann, Alan Fitzpatrick és Sam Paganini is szerepel.


Balaton Magazin


Van már kedvenc balatoni helyed, amit sosem tudsz kihagyni? Ha nincs, vagy esetleg szeretnél még többet helyet megismerni, Palvin Barbara, Dzsudzsák Balázs, Lovasi András és Harcsa Veronika is elárulják, nekik melyik a kedvencük, és hogy milyen felejthetetlen élmény kötődik hozzá. Geszti Péter, Mautner Zsófi, D. Tóth Kriszta és Kovács Patrícia pedig elmesélik legszebb balatoni emlékeiket, de exkluzív interjút adott a STRAND Fesztivál egyik sztárfellépője, Jared Leto Oscar díjas színész és David Guetta is, a Balaton Sound egyik fő headlinere. Szintén a magazinban olvasható az egyszerre 50 éves Ákos és Lukács Laci közös születésnapi interjúja, Part Nagy Lajos verse, de hasznos grillezési tanácsokat is megtudhatunk a Gastro-Hack csapatától.

Mindez a Balaton Régió eseményeit felsorakoztató Balaton Magazinban olvasható, mely a tavalyi nagy sikerre való tekintettel május közepétől országszerte 138 MOL kúton, illetve fesztiválokon, fővárosi és vidéki terjesztőponton érhető majd el, ingyenesen. Ez a magazin több egy sima programfüzetnél, hiszen a koncertek, fesztiválok, gasztro-események, gyerek- és sportprogramok bemutatásán túl a már fentebb említett sztárinterjúkat, toplistákat és hosszabb lélegzetvételű írásokat is tartalmaz, tökéletes olvasmány strandon napozás mellé, vagy egy balatoni nyaraló kertjébe, hűsöléshez. Térképként szolgálhat azok számára, akik útnak indulnak, hogy felfedezzék a magyar tenger környékének kincseit.


Best of Summer


A MOL Nagyon Balaton gondozásában jelenik meg idén is a Best of Summer ingyenes programfüzet, benne a legjobb nyári programok és fesztiválok programjával. Fellelhető a MOL Nagyon Balaton egész nyáron átívelő rendezvényeinek programbontása a VeszprémFesttől, a Művészetek Völgyén át a Paloznaki Jazzpiknikig, de az ország legjobb fesztiváljainak felhozatalát is tüzetesen áttanulmányozhatjuk: Fishing on Orfű, Telekom VOLT Fesztivál, Balaton Sound, Sziget, STRAND Fesztivál, B my Lake vagy éppen a Budapest Park és a Dunaszerdahelyi Fröccsfest. Május közepétől országszerte elérhető.


Panoráma keretek


A MOL Nagyon Balaton és a Magyar Turisztikai Ügynökség idei közös újítása, hogy a tó környékén, 18 különleges helyszínen látványos fotókeret installációkat helyeznek majd el, ahol csodás képek születhetnek a festői szépségű Balatonunkról. A Balaton Camino legyaloglása közben, vagy akár csak egy laza hétvégi bicajozás során is érdemes felkeresni valamelyik keretet, és készíteni a télre pár fotót. Készítsd el Te is a sajátodat és posztold #molnagyonbalaton #hellohungary hashtagekkel!


Balaton Pass – 50 ajánlat, ami illik hozzád!


A kijelölt balatoni MOL-kutakon 10 000 Ft értékű vásárlás fölött, július 1-15. között a készlet erejéig Balaton Pass füzet jár ajándékba, mely értékes ajánlatokat és kedvezményeket tartalmaz a MOL Nagyon Balaton és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös kezdeményezésének köszönhetően. A Magyarország Rád vár! c. belföldi forgalomélénkítő kampány részeként szeretnék ösztönözni a Balatonra látogatókat, hogy a környék legismertebb szolgáltatóinak és vendéglátóinak megismerése mellett a „rejtett kincseket" is felfedezzék, hiszen a Balaton Pass igazán sokszínű és értékes ajánlatokkal vár egész évben. Szerezd be Te is a sajátodat, és használd ki a balatoni kedvezményeket, akár december 31-ig.


MOL Nagyon Balaton - Gasztrotérkép


Idén másodszor jelenik meg a MOL Nagyon Balaton és Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésének részeként a Balatoni Gasztrotérkép. A térkép, két elkötelezett Balaton-rajongó kommunikációs szakember, Szauer Judit és Budavári Dóra közös projektje igazi sikertörténet - a Csopak - Balatonfüred környéki jó helyeket bemutató kiadványból először északi parti, aztán déli parti, végül az egész Balatont körülölelő térkép lett, olyan éttermekkel, szálláshelyekkel, amiket bármikor szívesen ajánlanánk.


Fluor a Balatonon!


Az idei nyáron Fluor Tomi kis túlzással a Balatonra költözik. Saját kis kamerájával vesz részt a MOL Nagyon Balaton eseményein, de nem csak koncertekre, bulikra érkezik ide: kipróbál és megmutat mindent, ami szerinte érdekes a Balatonon. A road movie május 17-én, Siófokon, Tihanyban, a Halott Pénz kompkoncertjén és a Balaton Caminon indul. Hogy mit lát Tomi kamerája, azt hamarosan a saját csatornáján és a We Love Balaton oldalon mutatjuk meg.


STRAND CD


Idén nyáron is érdemes lesz keresni a kijelölt MOL-kutakon a nyár legfontosabb slágereit tartalmazó STRAND CD-t, hiszen ebben az évben is változatlan áron, 990 Ft-ért vásárolható meg.

További információ: molnagyonbalaton.hu

MOL Nagyon Balaton, 2018. május 19.

EGY TÓ – TENGERNYI PROGRAM...


A MOL Nagyon Balaton indulása óta már nemcsak szenvedélyünk, de választott hivatásunk is a Balaton. Ki tudja, hányszor jártuk körbe... Helyszínt kerestünk egy új ötlethez, meglátogattunk felfedezésre váró, új éttermeket, vagy még gyakrabban visszatértünk a szeretett vendéglátóink egyikéhez Köveskálra, Balatonszemesre, vagy éppen Zamárdiba, de a legtöbbször talán fesztiváloztunk valahol a Balaton északi, déli, nyugati vagy keleti szegletében. Nem kérdés, hogy sokszor megtettük már a Balaton körüli 235 kilométert, de úgy, ahogy idén fogjuk, korábban még soha.


Három lányt követünk, Dórit, Juditot és Annát, akik tavaly télen keltek először útra, hogy gyalog járják körbe a Balatont. Idén a MOL Nagyon Balaton is csatlakozik hozzájuk, ahogyan valószínűleg még százak, ezrek teszik majd. A Balaton Camino egy önkéntes mozgalom, az év során bármikor teljesíthető – egészben vagy akár részben. Legalább akkora öröm ugyanis pár kilométert családi kirándulásként sétálni a kedvenc fagyizónkig, egy lángosért, egy fröccsért, mint megtenni a sokszoros maratoni távot.


Az útvonal legszebb 20 pontján megállókat állítottunk fel. Egy–egy fotókeretet, ahol bárki megörökítheti nemcsak a tájat, de saját magát és az útitársait is. Ha erre jársz, készíts egy képet, és posztold: #molnagyonbalaton #hellohungary. A panorámapontok helyeit a www.molnagyonbalaton.hu oldalon találod.


Lépésszámláló talán azoknak is hasznukra válhat, akik a balatoni fesztiválozás szerelmesei. Ha létezne olyan verseny, ahol az egy tóra eső legtöbb fesztivált díjaznák, a Balaton jó eséllyel pályázhatna az aranyérmes helyre... Júniustól szeptemberig egymást érik a különféle műfajú, tematikájú, méretű fesztiválok, Zamárditól Keszthelyen, Kapolcson és Veszprémen át egészen Paloznakig.


Nagyjából 40 nap alatt félmilliónál is több turista csak azért látogat el a Balatonra, hogy egyszerre nyaraljon, strandoljon és fesztiválozzon. A kicsi, közepes és gigantikus színpadokon pedig olyan világsztárok gyönyörködhetnek idén nyáron a Balaton panorámájában, mint David Guetta, a Thirty Seconds to Mars, Jamie Cullum, Ritchie Hawtin, Ziggy Marley, Al Di Meola, az Asian Dub Foundation vagy Luciano.


A MOL Nagyon Balaton kínálata évről évre bővül. Folytatódnak az emlékezetes kompkoncertek a Balaton kellős közepén. Amíg a szerencsés utasok azt találgatják, hogy éppen Siófok közelében vagy Tihanynál ringatóznak–e épp, az úszó színpadokon idén a Halott Pénz, a Margaret Island és Ákos ad koncertet. Az 50 éves Siófokon, a Plázs Siófok színpadán Lovasi Andrást saját életműkoncertjével köszöntjük, a KLASSZ a pARTon! Érdi Tamás vezényletével komolyzenét varázsol hasonlóan komoly helyekre, az új helyszínünkön, az ikonikus balatonboglári Gömbkilátó tövében pedig az I. Balatoni Piknik várja azokat, akik naplementéig szeretnének chillezni a huszonöt éve folyamatosan maradandót alkotó bécsi Kruder & Dorfmeister párossal.


Túl azon, hogy szervezők, vendéglátók, szolgáltatók százai egész évben azért dolgoznak, hogy még büszkébbek lehessünk a kedvenc tavunkra, fontosnak tartjuk azt is, hogy a „rejtett kincseinket" és azokat a helyeket is megmutassuk, amelyek szezonon túl is tárt karokkal várják a vendégeket. A kijelölt MOL–kutakon július 1–15. között lehet beszerezni a BALATON PASS elnevezésű füzetet, amelyben ötven valóban értékes ajánlatot tartogatunk azoknak, akik velünk szeretnék felfedezni a Balatont. Eldugott helyektől, családi programok szervezőitől, megszállott vendéglátóktól gyűjtöttünk össze különféle kedvességeket.

Egy tó – tengernyi program.

Erről szól a MOL Nagyon Balaton. A legtöbbet azonban minden bizonnyal az a pillanat jelenti, amikor az év bármely napján először megpillantod a Balatont, és érzed, hogy megérkeztél...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!