Életstílus

2018.01.06. 08:00

Új utak az emberek és a Föld védelmében

A divat szempontjából a 2018-as év egyértelműen a rafinált megoldások éve lehet, de a világ más fontos kérdéseinek megválaszolásában is szükség lesz az emberi leleményre. Változhat-e a terrorhelyzet, megoldódnak-e a válságok, és mérséklődnek-e az időjárási szélsőségek? Rajtunk múlik, hogy milyen irányba haladunk.

Trogmayer Éva

Az év vége a számvetés, az év eleje a tervezgetés időszaka. De mi várhat ránk a következő évben? Mit hoz a divat, az időjárás, és mi jöhet a nagyvilágban 2018-ban?

Kitesszük, amink van


– A csipke és a türkiz szín mellett fontos lesz idén a sárga is. A melegebb mustár-, napraforgó- és citromsárga – tudjuk meg Makány Mártától. A divattervező hozzáfűzi: – Ettől még a hagyományos, visszafogott színek, például a fekete, a drapp is divatosak. Újra nagyon trendik a csalafinta ruhák, amikor első ránézésre nem tudjuk eldönteni, hogy átlátszanak, vagy sem. Ez a megoldás egy időben divat volt, azután eltűnt.

 


A szakember arra is rámutat, hogy a magyar ízlés nem olyan konzervatív, mint ahogyan azt sokan gondolják. Egy hagyományosabb német divathoz képest azért mi elég bátrak vagyunk. A magyar nők merészebben kiteszik, amit szeretnének, ha látszana, hiszen mindig van az embernek egy olyan testrésze, amit szívesen megmutat. Most például nagyon kint van mindenkinek a válla. Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy egyes protokolláris rendezvényeken valakinek kilátsszon ez a testrésze. Megfigyelhetjük, hogy már a tévéhíradóban is láthatunk műsorvezetőket ujjatlan, kicsit nyitottabb ruhában. Viszont a menyasszonyi ruháknál pont az ellenkezője dívik; egyre több nő visel ujjas menyasszonyi ruhát, és inkább a hátukat hagyják szabadon. Ezen a fronton is divatosak az átlátszónak tűnő, csalafintán bélelt ruhák.

Ne rokkanjunk bele


– Bár még csak a télnek a közepén járunk, az idei tavaszi, nyári kollekciók bemutatóján már túl voltunk 2017 őszén. Aki nagy divatőrült, az éppen most élvezi a leértékeléseket, és nagyon várja, hogy mi jelenik meg hamarosan a boltokban – mondja Makány Márta. Rávilágít: 


– A divatban idén a ’80-as évek jelenik meg karakteresen. Picit nehéz, mert aki egyszer már viselte, az úgy érzi, hogy most miért venné fel még egyszer a nagy pulóvereket, a garbót. De természetesen nem egy az egybenköszön vissza egy adott korszak minden egyes eleme, csak egy-egy jellemvonása figyelhető meg dominánsabban, vagy a sminkben, vagy a ruhákban, a körömlakkban vagy éppen a cipők formájában, és keveredik más korszakokkal.


 – Általában el lehet mondani, hogy a divat a kényelmes irányba mozdult el. A platformos cipők lekerültek a porondról, most újra a vékonyabb talpú, elegánsabb formák a divatosabbak, illetve maradnak a sportcipők. Szerencsére ma már nem kell a nőknek a mindennapokban olyan áldozatokat hozniuk, mint néhány évvel ezelőtt, ma már elfogadott, hogy csinosan és kényelmesen öltözködjünk. Én se szeretek szenvedni, szerintem az elkövetkező években a reumatológusoknak, ortopéd szakorvosoknak is kevesebb munkát adunk, miközben nem kell úgy éreznünk, hogy nem megfelelően öltözködünk. Ma már lehetőséget kapunk arra, hogy ne rokkanjunk bele a divatba – fejezi be Makány Márta.


Régi és új terrorizmus


Sajnos 2017 nagyon sűrű volt terrorcselekményekben. A szakember szerint azonban idén sem látunk látványos áttörést például abban, hogy a terrorelhárításhoz köthető intézmények közösen létrehoznának egy valódi hatáskörökkel rendelkező európai intézményt. – De nem is ez az elsődleges törekvés. A cél az, hogy sok „sziszifuszi" tárgyalással operatív szinten össze tudják hangolni a védekezést – magyarázza Feledy Botond. Akülpolitikai szakértő hozzáfűzte: – Az a jó, ha mi nem látunk a híradóban egyetlen merényletet sem a nap végén. Persze az rendkívül ritka, ha az illetékesek elárulják, hogy hány merényletet hiúsítottak meg, és ez nem is ellenőrizhető.

 


– Összegezve: látványos intézményfejlődésre nem, de hatékonyabbá váló intézményi együttműködésre számítok. Sajnos az elemzések szerint az elkövetkező három évben az offline terrorizmusra továbbra is fogunk példákat látni. Vagyis amikor a fiatalokat helyben, mondjuk Irakban vagy Szíriában radikalizálják, majd visszatérésük után követnek el terrorcselekményeket. Ez még mindig intenzív működési módszerük. És sajnos a kiberterrorizmusra is láthatunk majd jeleket: kényelmes szobákból részben fanatizált, bizonyos mértékig professzionális emberek fognak komoly károkat okozni nyugati, illetve európai területen – fejezi be Feledy Botond.

A népirtás ellen


De nem csak a terrorizmus okozott komoly gondokat az elmúlt időszakban világszerte. A szívszaggató humanitárius válságok évének nevezte 2017-et a brit kormány új, nemzetközi fejlesztésért felelős minisztere, Penny Mordaunt is, aki szerint 2018 még ennél is rosszabb lehet: az ENSZ-nek, vagyis az Egyesült Nemzetek Szervezetének készen kell állnia a segítségnyújtásra.


A legnagyobb veszély Jemenben, Burmában és Dél-Szudánban fenyeget. Előbbiben az évek óta tartó fegyveres konfliktus miatt vált teljesen tarthatatlanná a helyzet. Milliókat fenyeget az éhínség, százezreket a kolera, miközben a harcoló felek még a humanitárius segélyeket se feltétlenül engedik be az országba. Burmában a hadsereg kezdett etnikai tisztogatásba az ország északnyugati, muszlimok lakta vidékein, elüldözve az ország muszlim népességének a javát. Dél-Szudánban pedig etnikai alapú polgárháború dúl.


Maradnak a szélsőségek


A most Nyugat-Európában tomboló viharok sem ígérnek túl sok jót. Bár ezek szele minket nem ér el, a Meteorológiai Világszervezet (WMO) szerint a 2017-es rekordmeleg után folytatódnak a szélsőséges időjárási jelenségek 2018-ban is. Az északi sarkköri változások és az olvadó tengeri jég, az emberi tevékenység okozta klímaváltozás a világ minden részének éghajlatára hatással van. 2017-ben a tengerfelszín átlagos vízhőmérséklete globális rekordot ért el, az Északi-sark jégkiterjedése az év legnagyobb részében az átlag alatt volt, egyre nyilvánvalóbb az emberi tevékenység klímát befolyásoló hatása.

 


A szakértők remélik, a két éve életbe lépett párizsi klímaegyezmény – melynek célkitűzése az, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését sikerüljön 2 Celsius-fok alatt tartani az iparosodás előtti szinthez képest, majd még lejjebb, lehetőleg 1,5 fok alá nyomni – előbb-utóbb segít mérsékelni a beindult folyamatokat. Hiszen háromfokos melegedés már olyan beláthatatlan következményekkel járna, melyek visszafordíthatatlan változásokat okoznának a Föld életében.

5 sportesemény, amit érdemes idén megnézni


Január 12. és 28. között rendezik a 2018-as férfi kézilabda Európa-bajnokságot Horvátországban.

Február 9–25-ig rendezik a téli olimpiát Dél-Koreában. Az eseményen 15–20 magyar sportoló vehet részt.

Április 22–28-ig tartják a divízió I-es jégkorong-világbajnokságot a Papp László Budapest Sportarénában.

Június 14–július 15-ig az oroszországi foci-vb résztvevőinek szurkolhatunk.

Július 27–29. között  a  Forma–1-rajongók élvezhetik a  Magyar Nagydíjat.

Várva várt filmek 2018-ban


Az Oscar-várományos filmek közül év elején kezdik vetíteni Jessica Chastain főszereplésével az Elit játszmát (január 4.), de hamarosan Tom Hanks is brillírozik majd Meryl Streep oldalán egy Spielberg-filmben, A Pentagon titkaiban (január 25.), ráadásul az Oscar-jelölések előtt vászonra kerül Ridley Scott elhíresült filmje (az, amiből kivágta Kevin Spacey-t – a szerk.), A világ összes pénze (január 25.) is. 2018-ban érkezik a mozikba az Ötven árnyalat trilógia utolsó darabja, a Deadpool 2., a Tomb Raider remake-je Alicia Vikanderrel a főszerepben, a Bosszúállók sorozat Végtelen háború című darabja is. Az év legjobban várt magyar filmje – az Oscar-díjas Nemes Jeles László második rendezése, a Sunset– valamikor nyáron kerül a mozikba.

 

Zenészdömping


Magyarországon koncertezik idén az Arcade Fire, Bobby McFerrin, Roger Waters, Rod Stewart, Lenny Kravitz, a Depeche Mode, Enrique Iglesias, Tricky, az Iron Maiden, a Judas Priest, Billy Idol, a Body Count és Jan Garbarek is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában