Hallgassa élőben!

2017 legszebb házában él Piliscsabán az építész

Őrfi József saját maga tervezte és építette piliscsabai családi háza nyerte épület kategóriában a Média Építészeti Díját, amelyet szombat este adtak át Budapesten.

Őrfi József saját családi házát bővítette ki, a tervezést és a kivitelezést is ő végezte.
A tervezésnél fontos szempont volt az olcsó anyagok használata, amivel az építész a szakmai bírálók tetszését is elnyerte – közölték a szervezők az MTI-vel.
 

Terv kategóriában az idei zsűri Takács Gyula finnországi Seurasaari skanzen fogadóépületét díjazta.
Az építész két éve azért költözött Finnországba, hogy teljes mélységében megismerhesse a finn faépítészetet.

A zsűri különdíját a Palatinus fürdő rekonstrukciójával az Archikon nyerte. “A város 21. századi formában kapta vissza ezt a műemléket” – indokolták döntésüket a zsűriző újságírók.

A médiazsűri mellett a közönség is kiválasztott egy győztes épületet, illetve tervet: a rendezvényen részt vevő közönség szavazatai alapján a megvalósult épületek közül Vas Norbert, Pozsár Péter és Varsányi András algyői családi háza nyert, míg a tervek közül Takács Gyula finnországi skanzenépülete kapta a közönségdíjat is.

Az Index különdíjára online lehetett szavazni, ez alapján is Őrfi József kapta az elismerést, továbbá az Európa Design Belsőépítészeti Különdíját is az ő háza kapta. A versenymunkákat itt lehet megtekinteni.

Az Austrotherm Energiahatékonysági Különdíját a paksra tervezett városrész lakónegyedének terve, Péterffy Miklós, Deli Brigitta, Dőry Bálint, Müller Dóra és Szabó Dániel munkája nyerte.

Idén másodjára adták át a Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíját, amelyet Flachner Szilvia és csapatának munkája, a keszthelyi Vasútállomás nyert meg.

A gálaesten a kiválasztott épületeket és terveket alkotóik mutatták be látványos prezentációkban és filmekben. A rövid ismertetőket a médiaszereplőkből álló zsűri (a Forbes, Index, HVG, Heti Válasz, Mandiner, HírTV, TrendFM, Karc FM és Turizmus Trend/Vendég Ú Hotel képviselői) értékelései, valamint három szakmai bíráló, Beleznay Éva urbanista, építész, Dúll Andrea környezetpszichológus és Somogyi Krisztina vizuáliskörnyezet-kutató, építészetkritikus elemzései követték.

A díjátadó hagyományos része a mesterek köszöntése, így idén Csomay Zsófia Ybl-díjas építészt, belsőépítészt, érdemes művészt köszöntötték, aki a női építészek fontosságáról, a rájuk a szakmában váró kihívásáról beszélt.

A díjat a legrangosabb magyar online építészeti napilap, a néhány hete Pro Architectura díjjal kitüntetett epiteszforum.hu azzal a céllal hozta létre, hogy az építészetet közelebb hozza és érthetővé tegye a laikusok számára is. Ennek érdekében idén is közéleti és kulturális újságírókból álló zsűrit kértek fel, hogy a szélesebb nyilvánosság szemszögét képviseljék a versenyben, valamint megkérték a Szónok Születik Retorikaiskolát, hogy az építészek téralkotásban megszerzett jártasságát segítsenek kiegészíteni olyan készségekkel, amelyek egy pár perces előadást élvezetesebbé és világosabbá tehetnek.

A 13. Média Építészeti Díja átadóján megemlékeztek az alapító, Pásztor Erika Katalinról is, aki október 30-án hunyt el.

hirdetés
A cigarettázás a környezetünket is károsítja
Alekszej Navalnij abbahagyta az éhségsztrájkot
Ez a szabályok szerint ugyanúgy 24 napig fog tartani – írta közösségi oldalán.
Látogathatóvá válik Kolozsváron Mátyás király szülőháza
A tervezett teljes felújítás után látogathatóvá válik Mátyás király kolozsvári szülőháza, de nem tárgyaltak arról, hogy az épület múzeummá alakuljon.
A rezisztens baktériumok terjedésére állított fel új epidemiológiai modellt Röst Gergely
A rezisztens baktériumok terjedése az egyik legnagyobb globális egészségügyi kihívás.
Európai Klímasztár díjat nyert el Kajárpéc
A díjjal a legjobb helyi éghajlatvédelmi fejlesztéseket, tevékenységeket díjazza immár kilencedszer az 1800 európai település hálózata.
Gyász
,,Elmentem Tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagytam az emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek fel az égre! Isten akaratában megnyugodva MOLNÁR RUDOLF aranydiplomás agrármérnök, a tejipari vállalat nyugdíjasa életének 99. évében a kegyelem állapotában az Örök Hazába költözött. Temetése 2021. április 27-én 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemetőben. Előtte, 13.45 órakor kezdődik az engesztelő szentmise a Szent Kamillus-templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a szentmisén részt vesznek, és az utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család: fiai, lányai, menyei, vejei, unokái és örökké szerető felesége
,,Nem az a fájdalom, melytől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédink, testvérünk és rokonunk, MUZIK JÓZSEFNÉ szül. Bors Ilona életének 86. évében csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2021. április 28-án, szerdán 13 órakor lesz a bácsai temetőben. Engesztelő szentmise 12.30 órakor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR GYULA 2021. március 26-án, 82. életévében elhunyt. Temetése 2021. április 28-án, szerdán 15 órakor lesz a magyaróvári temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR MIKLÓSNÉ szül. Glaser Márta életének 78. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 27-én, kedden 13 órakor lesz az araki temetőben. Előtte, 12.15 órakor engesztelő szentmise a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Hosszú volt az út, amely most véget ért, fáradt tested megpihenni tért. Nem leszel magányos, odafenn már várnak, adj végső nyugalmat Drága Édesanyámnak! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Édesanyám, Nagymamánk, Dédnagymamánk, Keresztanyám és Rokonunk, MÓROCZ KÁROLYNÉ szül. Taschek Irma életének 98. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. április 28-án, szerdán 14 órakor lesz a rajkai temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
,,Elcsitult a szív, mely értünk dobogott. Számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGYNÉ ERDEI ZSUZSANNA életének 53. évében váratlan hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2021. április 27-én, kedden 14 órakor lesz a soproni Szent Mihály-temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NEIGER LÁSZLÓ életének 78. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben megtörtént a győr-újvárosi temetőben. Gyászoló család
„Életet, kegyelmet te adtál nekem, őrködj hát éberen a lelkem fölött!” (Jób 10,12.) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAUER ILONA volt szilsárkányi lakos a Gabonaforgalmi Vállalat volt könyvelője 2021. április 12-én, életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. április 30-án 13 órakor lesz a szilsárkányi temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 12.15 órakor a helyi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Emléke szívünkben örökké él. Gyászoló család
,,Beteg teste elpihent már, de lelke még velünk jár. Mert nem hal meg, kit eltemetnek, csak az, kit elfelednek. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RANYÁK MIHÁLY életének 67. évében örökre megpihent. Temetése 2021. április 29-én 15 órakor lesz a dunakiliti temetőben. Előtte, 14.15 órakor engesztelő szentmisét tartunk a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Éveken át voltál a lakásodnak rabja, sok és gyötrelmes betegséggel sújtva. A végső utadra indulj megnyugodva, az imádságunk elkísér égi otthonodba. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett testvérem, sógorom, nagybátyánk és rokonunk, SIPOS IMRE Stefi 76 éves korában, hosszan tartó betegség után váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 28-án, szerdán 14 órakor lesz az ikrényi temetőben. Előtte, 13.15 órakor engesztelő szentmisét a helyi katolikus templomban tartunk. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
,,Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már. Nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke a szívünkben otthont talál. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, nagypapánk, apósom és rokonunk, TAKÁCS ISTVÁN rábacsécsényi lakos életének 68. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 26-án, hétfőn 17 órakor lesz a rábacsécsényi temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 16.15 órakor a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Nem az a fájdalom, melytől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, testvérem és rokonunk, VARGA JÁNOSNÉ szül. Détár Magdolna (szegedi születésű, hódmezővásárhelyi, magyarkeresztúri, majd győri lakos) életének 78. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 26-án, hétfőn 13 órakor lesz a győr-szabadhegyi, Szabadi úti új köztemetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Elfáradtam, megpihenni hozzád megyek, Istenem. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARJU JÓZSEFNÉ (Farkas Magdolna) életének 81. évében elhunyt. Temetése 2021. április 27-én, kedden 16.30 órakor lesz a nagycenki temetőben. Előtte, 16 órától engesztelő szentmise a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára kísérik, és gyászunkban osztoznak. Egyben köszönetet mondunk a Soproni Erzsébet Oktató Kórház orvosainak és nővéreinek áldozatos munkájukért. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, akár a csillagok. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ifj. VAJAS JÓZSEF életének 41. évében elhunyt. Utolsó útjára 2021. április 28-án 13 órakor kísérjük a mosoni temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Menyasszonyod és családja
,,Pihen a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Itt hagytál minden álmot, vágyat, nem mesélsz már az unokáknak. Csak a bánat és könny maradt utánad. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédink, testvérem, anyósunk és rokonunk, ÉLŐ GÉZÁNÉ Ruzsa Anna bősárkányi lakos életének 90. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 26-án, hétfőn 15 órakor lesz a bősárkányi temetőben. Engesztelő szentmise közvetlenül a temetés után a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család