Életstílus

2016.11.04. 14:30

Lánykérés a pályán: a játékvezetőnőt kérte meg a focista - videó

Sokféle lánykérést láttunk már, de ilyet még nem, mint a közép-szlovákiai V. ligában az elmúlt hétvégén.

munkatársunktól

A 26 éves Ľubomír Vajdečka a közép-szlovákiai V. ligában játszó Nižná (Tvrdošíni járás) csapatának játékosa. Csapata múlt hétvégén a Chlebnice gárdáját fogadta, a játékvezető egyik asszisztense pedig a focista barátnője volt.


Ľubo a mérkőzés kezdete előtt néhány perccel, amikor már a pályán voltak, egyszer csak letérdelt kedvese elé, és a közönség, valamint csapattársai előtt megkérte a kezét - írja a parameter.sk. A 20 éves Petra Lepáčková elsírta magát, örömében még azt is elfelejtette kimondani, amire Ľubo a legjobban várt: az igent!




"Sokként ért a lánykérés, egyáltalán nem sejtettem. Az egész hétvégét együtt töltöttük, és semmi jelét nem adta, hogy ez következik" - mondta a lány örömében a Nový Čas-nak.


A lány először a kezével a szájához kapott, majd csak egy helyeslő "mhm"-t tudott válaszolni. A srác persze számított arra, hogy a meglepetés bármit kihozhat az emberből. "Egy perc után vettem észre, hogy nem is mondta ki az igent, csak "mhm"-t, majd elsírta magát. Ilyesmi miatt be is készítettem a papírzsebkendőt" - mesélte.


"Álmaim nője, mivel szereti a focit és még megiszik velem egy sört is utána. Ilyet biztosan nem találok" - mondta.


Csapata végül 3-1-re meg is nyerte a meccset...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!