Életstílus

2015.09.16. 13:12

Kezdődik a penészszezon: betegséget okozhatnak a penészes falak

Amilyen könnyen megtelepedik, épp olyan nehéz megszabadulni a lakás falain tanyát verő penésztől. A legfőbb táptalajt számukra a szobákba teregetett ruha jelenti, de egy kis odafigyeléssel megelőzhető, hogy ,,megegyen bennünket a penész".

Pavló Péter

Valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk: az őszi időjárás beálltával ön sem az erkélyen szárítja már a ruhákat. Míg a nyári időszakban jó dolgunk van, és a ruhák pikk-pakk megszáradnak a melegben, addig a hideg, esős idő beköszöntével a lakáson belül egyre nehezebb szárítani a ruhákat. Ilyenkor jó megoldás lehet, ha feltekerjük a fűtést, ám nem árt vigyázni, ezek együttesen ugyanis könnyen megbetegedéshez vezethetnek.


Az orvosok szerint sem a steril, teljesen száraz levegő, sem a magas páratartalom nem tesz jót az egészségünknek, ám egy teregetés során akár több liter víz is a levegőbe juthat, ami komoly egészségügyi kockázatot jelenthet. Mindez hatványozottan igaz akkor, ha felújított, tökéletesen záródó ablakok és ajtók vannak a lakásban.

Könnyen jön, nehezen megy

– Ősszel, télen és tavasszal sokszor előfordul, hogy a falakon, de különösen a nappaliban megtelepedik a penész. Sok mindent kipróbáltunk már, de a legjobbnak az látszott, ha apránként mossuk ki a ruhákat, mellette pedig folyamatosan szellőztetünk. A férjem asztmás, így különösen vigyáznunk kell rá, hogy penészmentes legyen a lakás, mert volt már rá példa, hogy a gombák tüneteket okoztak nála – írta meg élményeit olvasónk, Bálint Liliána. A szakemberek szerint kétféle gombafajta van, ami könnyen megtelepedhet a lakásban, és amire mindenképpen oda kell figyelni.


Míg a szezonális gombák a szabadban, a különböző növényeken megtelepedve növekednek és szórják a levegőbe a spórájukat, addig egy másik csoportjuk a lakásokban, illetve a különböző zárt helyiségekben fordulnak elő. Mindkettő okozhat allergiás tüneteket, ám utóbbi sajnos egész évben gyötörhet bennünket – mondja dr. Juhász Miklós aerobiológus, címzetes egyetemi tanár.


– Az Aspergillus, azaz a fekete penész, valamint a Penicillium, azaz a zöld penész a két leggyakoribb kellemetlen vendég a szobák, fürdőszobák falán. Ezek a gombafajták bárhol megjelenhetnek, a nagyságuk és spóraszámuk pedig attól függ, hogy milyen tulajdonsággal bír az adott helyiség. A rosszul szellőztetett, vagy rosszul fűtött lakásokban sokan könnyebben telepednek meg, ezzel együtt pedig az átlagosnál jóval nehezebb is megszabadulni tőlük – mondja Juhász Miklós.

 

A fali penész az egyik legveszélyesebb.

Milyen problémákat okozhatnak?

A penészgombák spórái az arra érzékenyekből allergiás tüneteket válthatnak ki – ugyanis nagy mértékben irritálják a nyálkahártyát. Ilyenkor orrfolyás, tüsszögés, torokkaparás fordulhat elő a leginkább, ha pedig túl hosszú ideig élünk együtt vele, az allergia akár asztmává is alakulhat. Ám ezen túl jóval több megbetegedést is okozhatnak.


A kutatások szerint a penész felelős lehet a bőrproblémák, a depresszió, néhány szív- és érrendszeri megbetegedés, illetve csontokat és az ízületeket érintő tünetekkel is. Ráadásul a penészgombák keresztallergiát is okozhatnak, így hosszú távon azokra az étekre is érzékenyek lehetünk, amelyekben nemespenész található.


– Ilyenkor a téliszalámi, vagy épp az így kezelt és érlelt sajtok is veszélyesek lehetnek. Egy egészséges ember számára ezeket a gombaspórákat a szervezet le tudja bontani, így nem kerül a véráramba, ám az arra érzékenyeknél ez is tüneteket eredményezhet – mondja a szakember.

Szellőztetni kell

Bár a jól fűtött lakásokban kisebb az esélye a penész kialakulásának, ha a szellőzés nem megfelelő, könnyen megjelenhet a falon. Éppen ezért nem szabad meglepődni azon, ha egy felújított, új nyílászáróval ellátott lakásban is előbb-utóbb kialakul.


Az újfajta ajtók és ablakok annyira jól szigetelnek, hogy a lakás levegőtlenné válik, vagyis a ruhák száradása miatt keletkező pára sem tud távozni a helyiségekből. Ez kedvező környezetet jelent a gombáknak, amik elsősorban a szobák sarkaiban, a plafonnál jelennek meg. Azért ott, mert ott keletkeznek azok a "hőhidak", amelyek tökéletes klímát jelenteken számukra – mondja Juhász Miklós. A szakember azt javasolja, ha esik is az eső, mindenképpen szellőztessünk néhány percet, ezzel ugyanis megelőzhetjük a telepek kialakulását.


– A penész ellen ma már számos hatásos készítményt árulnak az üzletek, ezeket érdemes lehet alkalmazni. Hogy ezek mennyire hatásosak, és mennyi ideig tart a hatásuk, azt terméke válogatja, ám érdemes őket használni. Persze ne zárt térben tegyük ezt, belélegezve ugyanis valószínűleg ezek sem tesznek jót a szervezetnek – hangsúlyozza az aerobiológus.

A kültérben is lehet penész

Az őszi időjárásban tapasztalható penészedés nemcsak azokat fenyegeti, akik a lakásban teregetnek. A szakemberek szerint a kültérben, a kertes házban élők is ugyanúgy veszélynek vannak kitéve, az állatoknak szánt takarmányban, vagy az alomban ugyanis jól érzik magukat a gombák, így könnyen előfordulhat, hogy ezek közelében is allergiás tüneteket tapasztalnak az arra érzékenyek.

Két liter víz egyetlen ruhában

Egy nemrég elkészült egészségügyi jelentés szerint Angliában az őszi időjárás beköszöntével egyre több páciens fordul orvoshoz a penészgombák, különösen a feketepenész okozta megbetegedések tüneteivel. A szakértők szerint egyetlen kimosott ruha körülbelül két liter vizet tartalmaz, így a szárítógép használatát javasolják, vagy ha már lakáson belül kell teregetnünk, akkor olyan helyen tegyük ezt, ahol keveset tartózkodunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!