2015.07.20. 09:46
Damu először ünnepelhetett szabadon a nejével
Két éve nős, de ez az első igazi házassági évfordulója Damu Rolandnak. A színész szerény körülmények közt, de boldogan köszöntötte szerelmét.
A július náluk az ünneplésé, akkor van Damu Roland névnapja, a felesége, Edina születésnapja és a házassági évfordulójuk is, ami idén különös jelentőséggel bírt.
– Vasárnap volt a második házassági évfordulónk, de ez az első, amit együtt töltünk – mesélte boldogan Roland a Borsnak. – Ez sokat jelent nekünk.
Roland és Edina 2013. június 19-én, 11 órakor a Tiszalöki Büntetés-végrehajtási Intézetben házasodott. Az akkori nevelőtisztjének köszönhetően a szertartás méltó, szép és megható volt.
– Mindent megtett, hogy ilyen körülmények közt is emlékezetes maradjon. Egy évvel később már a tököli börtönben voltam ezen a napon. Most először tudtuk együtt ünnepelni, hogy kimondtuk a boldogító igent. A feleségem három évet várt rám hűségesen. Ez manapság nagy dolog, mert akkor is elválnak emberek, ha egyikük vidéken vállal munkát.