Életstílus

2015.06.22. 10:42

Újabb két halottja van a MERS-járványnak Dél-Koreában

Két újabb halálos áldozatot szedett a MERS-járvány Dél-Koreában, és három új fertőzöttet regisztráltak az országban hétfőn - közölte a szöuli egészségügyi és népjóléti minisztérium. Miután a betegség az utóbbi napokban Thaiföldön is megjelent, a szomszédos Malajziában megszigorították az országba belépők egészségügyi ellenőrzését.

A két újabb esettel a május végén kitört járvány halálos áldozatainak száma 27-re, míg az ismert fertőzötteké 169-re nőtt Dél-Koreában.


Az egyik halálos áldozat egy 97 éves rákos férfi volt. A minisztérium szerint a halálos áldozatok több mint 90 százaléka idős, illetve más egészségügyi problémával küzdő ember volt, akinek állapotát tovább rontotta a MERS.


A három új betegről már eddig is feltételezték, hogy elkapta a koronavírust, miután kapcsolatba került más fertőzöttekkel. Eddig 50 beteget engedtek ki a kórházból teljes felépülést követően Dél-Koreában.


A kelet-ázsiai országban hétfői adatok szerint továbbra is több mint 3800 feltételezett fertőzöttet tartanak megfigyelés alatt a járvány miatt.


A malajziai hatóságok már korábban elkezdték mérni a repülőtereken az országba belépők testhőmérsékletét, de amiatt, hogy a betegség a napokban megjelent a szomszédos Thaiföldön, megszigorították az óvintézkedéseket, minden határátkelőn ellenőrzik a belépőket, valamint mindenkit figyelmeztetnek, hogy hogyan védekezhet a vírussal való megfertőződés ellen. A két országnak 650 kilométer hosszú közös szárazföldi határa van. Malajziában még nem regisztráltak MERS-beteget.


A közel-keleti légzőszervi tünetegyüttest (MERS) okozó koronavírus tüdőgyulladással, lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel járó fertőzést okoz, amely az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonlít, ám annál kevésbé agresszívan terjed.


A dél-koreai esetek eddig csaknem 16 százalékában halált okozó kór ellen egyelőre nincs védőoltás vagy bevált gyógymód.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!